Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-508

508 országos illés 1891. június 18-án, csütörtökön. 3Q9 dani, hogy fából csinált vaskarika. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Azt is mondja az igen t. államtitkár úr, hogy a vármegye csak addig bír értékkel, míg az országnak használni tud; de nem érdemli meg az athmosphorát, mihelyt az országnak ártalmára van. Állításnak, ez is állítás, t. képviselőház és mint állítás — pusztán így véve és tekints-e — igaz. De ha én úgy veszem, hogy a t. államtitkár úr ezen állításának utóbbi részét oly értelemben mondotta, mintha a mi megyéink ennek az országnak már eddig is ártalmára lettek volna: úgy én ezen állítást nemcsak merésznek, hanem teljesen valótlannak is tartom és pedig azért, mert míg az igen t. államtitkár úr semmivel sem tudta, sőt meg sem kísérletté ezen állítást bebizonyítani, addig több század, sőt csaknem egész évezred tanúskodik arról, hogy a mi megyéink az országnak nem kárára, nem ártalmára, hanem annak javára, mintegy fentartó oszlopaiul, az alkotmányosság véd bástyájául, erősségéül szolgáltak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Lehet különben és én megengedem, hogy a t. államtitkár úr ezen állításánál szócserét követett el, a mennyiben államot említett kormány helyett; mert ha így értette: akkor neki a maga szempontjából teljesen igazat adok; hanem akkor aztán állításának ezen utolsó része így foa; hangzani :»de nem érdemli meg — tudniillik a vármegye— az atmosphérát, mihelyt a kormány ártalmára van«. Ugyancsak az államtitkár úr mondotta, hogy most választott bureaucratiánk van, de oly bureacratiánk, a mely tulajdonképen nem dolgozik. Ez is elég merész állítás, de legalább őszinte vallomás is. Csak azt nem tudom, hogy vájjon melyik megyéről vagy talán mindegyikről, melyik alispánról vagy főispánról, vagy talán mindegyikről van szó? Mert ha azt az időt tekintem, a melyről szó lehet, abba kétségkívül beleesik az az idő is, a melyben az igen t. államtitkár úr, részint mint alispán, részint mint főispán, a megyei közigazgatás élén állott. Engedelmet kérek, de ha valaki oly határozott prae cisitással állít valamit, anélkül, hogy azt be is bizonyítaná: akkor, azt hiszem, hogy a t. állam titkár xír is csak természetesnek fogja találni az általam felvetett kérdéseket, sőt talán még a másik kérdés felvetését is, hogy ha az eddigi administratio oly rossz volt a megyékben választott tisztviselőkkel, hogyha azokról a választott tisztviselőkről általában azt lehet mondani, hogy nem dolgoznak: ugyan miért nyert és kapott oly sok tisztviselő egy vagy más kitüntetést, elismerést vagy rendjeleket? (Úgy van! a szélsőbalon.) És most legyen szabad, t. ház, az igen t. ház nagybecsű figyelmét és türelmét még csak pár perezre igénybe vennem, (Halljuk! Halljuk.') csak addig tudniillik, míg Fenyvessy Ferencz t. képviselő úr tegnapelőtti beszédének néhány pontjára pár rövid észrevételt teszek. Csak néhány pontjára, mondom, mert tartok tőle, hogy ha annak minden megtámadható pontjára akarnék reflectálni, nagyban elősegíthetném annak a bizonyosan kormánypárti férfiú agyában született profetiának teljesülését, hogy e vita 50 évig fog tartani. Különben is azt hiszem, hogy mások, a kik az ő beszéde által némi tekintetben közelebbről is vannak érdekelve, részletesebben és bővebben fognak felelni. Az egyik megjegyzésem a t. képviselő úrnak azon állítására vonatkozik, a mely szerint a választási rendszert elítélte már a nemzet. Nos, t. ház, hát van-e, lehet-e ember akár itt a parlamentben, akár ezen kivííl, a ki ennek az érvnek, hogy »elítélte a nemzet«, fontosságot és komolyságot tulajdoníthatna akkor, midőn általában mindenki tudja — és tudnia kell ezt a t. képviselő úrnak is—hogy mi ezeken a padokon legelső sorban épen azt nehézményeljük, hogy a nemzet nem volt megkérdezve. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Vagy mutassa ki a t képviselő úr, hogy hol, mikor és hogyan volt megkérdezve e tárgyban a nemzet és mikor? S mi módon nyilatkozott és ítélte el a választási rendszert? Azt gondolom, hogy ezt nincs halandó, a ki bebizonyíthatná, nem bizonyíthatja ezt be a t. képviselő úr sem. Én hát azt gondolom, talán a képviselő úr azt a »Nemzet«-et méltóztatott érteni, melyet ha jó? tudom, G-ajári Ödön t. képviselő úr szerkeszt? Ebben az esetben elismerem, hogy igaza van, mert ott nemcsak a nemzet többsége, hanem az az egész »Nemzet« csakugyan elítélte. (Derültség a sélső baloldalon.) A második, a mit megjegyezni akarok, a t. képviselő úr beszédének azon részére vonatkozik, melyben azt mondja, hogy: fájdalommal látná, ha az ol structio következtében épen azok, a kik Kossuth Lajos nevével élnek, az ő legszebb alkotását, a népképviseleti rendszert tennék könyelműen játékszerré. Éles Henrik képviselő úr bizonyosan innen tanulta el azt a mondását, hogy mi játszunk, játékszernek használjuk a képviselőséget. E tekintetben legyen szabad t. képviselőtársamat figyelmeztetnem, hogy olvassa el Szadovszky t. képviselőtársam közelebb elmondott beszédének ama részét, a melyben Kossuth Lajos nyilatkozatára hivatkozott, a parlamentarismus és a megyei rendszerre vonatkozólag. Ha ezt a t. képviselő úr elolvasta, bizonyára önmaga sem fog ama szavainak olyan nagy súlyt tulajdonítani, minőt eleinte gondolt, és sokkal kisebb hatásúnak fogja tartani azt, mint eleve képzelte. A t. kép-