Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-480

480. országos ülés 1891. április 21-én, kedden. 59 zaléka sokkal nagyobb, niiut a minő a törvénynek végrehajtása esetén volna: addig semmi más kormányzási ág körében költséget ne csináljunk. Ennek épen annyi jogosultsága lett volna; azaz ennek sem lett volna semmi kizárólagos jogosídtsága, mert az a helyes és egyedül tartható álláspont, hogy az államélet szükségleteinek min'lenik részében, a szükségesek sürgősségéhez képest és pénzügyi erőnkhöz mérve fokozatosan tegyük meg azt, a mi lehetséges. (Élénk helyeslés. Úgg van! jobb felöl) Az igazságügy körében igen szerény mértékben veszszük ezt igénybe és ha ebben a tekintetben méltóztatnak felmutatni szakaszokat, a melyek fölösleges kiadásokat, okoznak, a melyekben az ország pénzügyi ereje nincsen a legnagyobb mértékben kímélve: készséggel meghajlok; de én "számos oly szakaszra fogok mutatni, a hol a jobbra csak azért nem térünk át, mert úgy vélekedtünk, hogy első sorban minden kormányzati ág vezetője maga gyakoroljon bizonyos önfékezést, hogy a kiadások csak a lehető legszükségesebb irányban fejlesztessenek és még hozzáteszem azt, a mit az indokolás és a pénzügyi hatóság jelentése is hozzátett, hogy ezen költségek, melyek összevéve sem nagyok és a melyek még ha 300 ezer forintra rúgnának sem volnának nagyok a czéiba vett és elérhető eredményhez képest, el vannak osztva számos évre és fokozat >san állnak elő. Minthogy pedig így mindig megvan a lehetőség a ház kebelében arra, hogy pénzügyeink fejlődéséhez képest mérsékeljük a kiadásaink fokozására irányuló törekvést: akkor kérdem, hogy melyik álláspont a helyesebb? Az-e, a melyre a függetlenségi párt helyezkedett, vagy pedig az az álláspont, a melyre a ház többsége lépett és a melyet teljes megnyugvásod ajánlok a, háznak elfogadásra? (Élénk helyeslés jobb felöl.) Ezek után t. ház áttérek a legfontosabb, vagyis arra az ellenvetésre, a melyre oly biztossággal mutattak és mutatnak, és a melyre a mérsékelt ellenzék részéről is hivatkozott Horváth Lajos t. képviselőtársain, t. i. a felügyeleti jogot tárgyazó fejezetre. En is csak általánosságban maradok az ezen fejezetre vonatkozólag felvetett kérdéseknél, mert egyes szakaszok határozatai, a mennyiben mostani felszólalásomban eléggé felvilágosítva nem volnának, az illető helyen ismét felvethetek és én készségesen válaszolok s adok fehilágosítást a netaláni ellenvetésekre s aggodalmakra. Horváth Ádám t. képviselőtársam a többek közt azt mondta, hogy a bírói függetlenségnek életerét metszettük el e fejezetben és hogyha a ház azt megszavazza, bírói függetlenség Magyarországon többé nem létezik. (Halljuk/ Halljuk!) Legyen szabad ennek ellenében t. képviselőtársamat arra figyelmeztetnem, hogy én a legnagyobb csodálkozással hallottam az ő felszólalását és aggodalmasan kutattam, hogy ezen életérnek elmetszését miképen tudtuk mi úgy elrejteni a törvényjavaslatban? Panaszokat hallottam, hogy vége van a bírói függetlenségnek; de hogy kimutattak volna csak egyetlen egy határozatot is, a melylyel ezen életéi* tényleg el volna metszve és hogy ez által az a szomorú és tragicus hang, a melyet a t. képviselőtársam felszólalásában használt, objective indokolva lett volna, arról nem győződtem meg. Szinte nagyon kezdtem csodálkozni a mi öntudatlan ügyességünkön, hogy miképen tudtuk mi úgy elrejteni azt a veszedelmes műtétet, azt a dynamit-raktárt, a mi e fejezet szakaszaiban állítólag benfogialtatnék. Kutattam, kerestem, de sehogy sem tudtam megtalálni. {Tetszés jobb felöl) Legyünk igazságosak. Én, t. ház, ezt az egész vitát, hogy angolul fejezzem ki magam, fairnek tartom. Két határozatot hoztak fel, a melyben ez az elmetszési műtét benne foglaltatik. Az egyik határozat abban áll a felhozottak szerint, hogy : »evocatiot gyakorol az igazságügyministeiv . Ennek az »evocatio« szónak baljóslatú hangzása van. Valóban e kifejezés a cabinet igazságszolgáltatásra emlékeztet, a midőn t. i. a kormánynak meg volt az a joga, hogy az ügyet az illetékes bíróságtól elvonhatta és maga döntötte el vagy önkényesen alakított egy bíróságot és azzal döntette el, vagy pedig nem illetékes más bíróságra bízta. Ez volt az evocatio. Én úgy emlékszem, t. ház és t. képviselőtársam is tudja^ hogy még érvényben áll az í 869. évi IV. törvényezikknek az a szakasza, mely szerint senkit, a maga illetékes bíróságától elvonni nem lehet, hogy érvényben van e törvénynek az a rendelkezése, mely szerint törvényen kivííl bíróságot állítani, vagy a bírói hatáskörön változtatni nem lehet. Ugy emlékszem, t. ház, hogy ez fennáll és hogy ellenkező nem foglaltatik a javaslatban. De hát miért nevezik evocationak azt, a mi először nem elvonása az ügynek az illetékes bírótól és nem is új dolog, másodszor nem veszélyes, harmadszor ezélszerű, sőt sok esetben szükséges és negyedszer eddig is mindig gyakoroltatott 1871. óta és soha egyetlen visszaélésről sincs tudomásunk'] Vizsgáljuk meg tehát: mi az a mit az evocatio pomposus czítnével akarnak a »gyengébbek« rémítésére felhasználni. (Mozgás a szélső baloldalon és felkiáltások: Mi vagyunk azok a »gyengébbek« ?) Bocsánatot kérek, többször mondatott és százszor is lőn ismételve, hogy azok a »gyengébbek* nem itt a házban vannak. De nem tagadhatják t. képviselő társaim, hogy a jelszavakkal a közönség némely 8*