Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-479

44 479. országos ttlés 1891. április 20-án, hétfőn. rangot, a melyet érvényre is juttathatnak, ha azután a kir. curiához akarnak belépni. Az első bíróságoknak tervezett erősítése nagyon helyes intézkedése a törvényjavaslatnak, melyet csak akkor fogunk majd tapasztalni — a kik tudniillik megérik közülünk — ha a szóbeli eljáráson alapuló perrendtartás behozatik hazánkba. A szóbeli perrendtartás természete szerint megkívánja, hogy az első bíróság legyen erős, mivel ott fektettetik le a pernek alapja; ide kell tehát erős, képzett, tapasztalt bíró. A szóbeli eljárás megköveteli a bírótól a gyors felfogást, a törvény gyors alkalmazásának képességét és az értelmes szóbeli előadást. Ezen kellékek megkívántatnak az első bíróságnál levő bíráktól; a törvényszéki elnököktől pedig megkívántatik a vezetési képesség. Nem minden bíró — bár lehet a legkésztíltebb, legjelesebb bíró — alkalmas arra, hogy vezető, hogy elnök legyen; az elnökség vezetési képesség egy sajátlagos külön képesség, a mely nem minden bírónál található fel. Meglehet, hogy egy gyengébb bíró jó elnök lesz és meglehet, hogy egy erős elnök, ha előléptettetnék, gyenge bíró lenne. (Helyeslés.) Elismerem, hogy a napirenden levő törvényjavaslatban sok helyes intézkedés van; azonban méltóztassék nekem megengedni, hogy ha már ezen helyes elvi szempontot kiemeltem, elmondhassam nézetemet azon részére nézve is, a melyet — felfogásom szerint — helyes intézkedésnek nem tartok. (Halljuk! Halljuk !) Az a törvényjavaslatnak 19 §-a. Elismerem, t. ház, hogy a II., III. és VII. fejezetben sok oly intézkedés van felvéve, a melyek a bíráknak elméleti képességét és gyakorlati ismereteit emelni képesek lesznek. Az általam már említett franczia jogtudós azt mondja, hogy a tudás csekélysége valóságos szerencsétlenség. Egy részrehajlatlan és szenvedélyes bíró nem követ el annyi igazságtalanságot, mint elkövet egy tudatlan bíró. (Helyeslés.) Azért nem lehet eléggé ismételni azt a latin közmondást: »Homine imperito nunquam quidquid injustius.« A törvényjavaslat czélját, azon czélt nevezetesen, hogy bíráink tudományos színvonalát és gyakorlati ismereteit emelni akarja, részemről helyeslem; de kérdéses előttem, hogy az eszköz, a melylyel ezen czélt elérni akarja, helyes eszköz-e és a 19-ik szakaszban helyesen fogíaltatik-e az intézkedés, hogy a bírói pályára lépő honpolgártól egyéb kellékeken kivűl még a jogtudori oklevél is megkívántatik? Nézetem szerint ezen intézkedése a törvényjavaslatnak nem helyes. Mindnyájan tudjuk, hogy az 1874: XXXIV. törvényezikk az ügyvédi pályára lépőtől kötelezőleg megkívánja a jogtudori vizsgálat letételét; de tudjuk azt is mindnyájan, hogy törvényhozásunk, midőn ezt a törvényt megalkotta, két czélt tartott szem előtt. Először azt, hogy ügyvédeink tudományos színvonala emeltessék; másodszor azt a czélt akarja elérni, hogy ezáltal ügyvédeinknek már akkor nagyra növekedett száma csökkentessék. Azóta szerzett tapasztalataink után vizsgáljuk meg, hogy e kettős czél eléretett-e? Nézetem szerint sem az egyik, sem a másik czél nem éretett el. Elismerem, hogy ügyvédeink nem csekély részének tudományos készültsége és képessége ez idő óta tetemesen emelkedett; de ne méltóztassanak azt hinni, hogy ezen kedvező eredményt a kötelező jogtudori szigorlat idézte elő. Ügyvédeinknek azon része, mely kiváló tehetséggel bírván, szorgalmasan tanúit, nem azért tanúit, hogy egy kenyérkereseti pályára útlevelet szerezzen, hanem tanúit magáért a tudományért, a tudomány utáni vágyból. Az ifjúságnak ez a része igenis haladt, de egy igen tekintélyes része csak annyit tanúit holmi felületes Gompeudiuiüokből és jegyzetekből, a menynyit a nagyon meglazult vizsgálatra épen szükségesnek tartott. Így tehát ezen törvénynyel sem azt a czélt nem értük el, hogy ügyvédeink nagy többségénél a tudományos színvonal emelkedett volna, sem azt, hogy az ügyvédek száma csökkenjen. Nem csökkent, sőt mondhatni tetemesen szaporodott. Miért? Azért, mert nem lévén több két egyetemünknél, az ifjúság ezekre tömegesen özönlött, hogy a jogtudori szigorlatokat letegye s miután tapasztalta, hogy phisikailag lehetetlen, hogy a tanárok az addig gyakorolt szigort a vizsgálatoknál megtartsák: az ifjúság sűrűn jelentkezett a szigorlatokra; azon átbocsátottak boldog-boldogtalant, úgy, hogy ez az oklevél nem tekintetett többé a tudományos színvonal mértékének. De valaki azt mondhatná, hogy szigorúan kellett volna a jogtudori szigorlatokat megtartani ; ha tehát ezeknek a színvonala csökkent, nem a rendszerben van a hiba, hanem a tanárokban. Azonban ez az állítás nem állja ki a bírálatot. Azóta, hogy a jogtudori czím tudományos jellegét elvesztette és a kenyérkereseti pálya előfeltételévé degradáltatott, a jogtudori vizsgálatnak természetszerűen tetemesen meg kellett lazulnia. Egyik jeles egyetemi tanárunk nem annyira dicsekedve, mint panaszkodva mondta el, hogy az ő dékánságának éve alatt Budapesten 17 rendes jogtanár tartott 2.319 coloqummot, ült H pályázati vizsgán, melyeket azokkal tartottak,