Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-496

4S6. orsrigos Illés 1891. Jnnins 4«én, cstttSrtSüSn. 367 mát erősítse, hogy az annyira erős legyen, hogy szükség esetén ellen tudjon állni a kormányhatalomnak. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Azt szokták továbbá mondani, hogy e törvényjavaslat meg fogja teremteni a nemzeti államot. Jöjjünk tisztába az iránt is, mit értenek az urak ezen kifejezés alatt: »nemzeti állam*; mert hogy azt értsék alatta, hogy mi ezen törvény útján oda fogunk jutni, hogy olyan állam legyünk, mint például Olasz-, Franczia- vagy Angolország, hogy az országban senki más nyelven ne beszéljen, mint magyarul: ez — azt hiszem — oly utópia, amelyre senki sem gondol és senki sem törekszik. Nemzeti állam alatt értünk nemzeti intézményeket, vagyis hogy olyan intézmények legyenek, a melyekre a nemzet rásüti a maga geniusának bélyegét. Minden oly törvényalkotás tehát, mely arra czéloz, hogy azt a nemzeti szellemet intézményeinkben fentartsa, az nemzeti politika; minden oly törekvés pedig, mely ezen nemzeti genius által alkotott intézmények lerombolására törekszik, az határozottan nemzetellenes politika. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) De tisztába kell jönnünk, t. ház, még az iránt is, hogy mit értünk e szó alatt: »vármegye« ? A beszédekből úgy vettem ki, mintha többen a magyar vármegyét olybá tekintenék, mint például a franezia a magadépartementjeit, az olasz a maga provincia-ját stb. A magyar vármegye azonban sem nem helyhatóság, sem nem területi fogalom pusztán. A magyar vármegye eminenter közjogi fogalom. Közjogi fogalom, a melynek főértelme, hogy mindent, a mit az állam megalkot, mindent, a mit végrehajtani akar, összes törvényeit, összes intézkedéseit kell, hogy a megye útján tegye. A megyék hajtják végre a nemzetgyűlés által alkotott törvényeket, melyeknek végrehajtására ügyelni hívatva van a kormány, de a melyeknek végrehaj! ásat tulaj donképen a megyék eszközlik. És ebben van alkotmányunk legfőbb garantiája, hogy a nemzet maga szavazza meg a maga törvényeit s a nemzetnek magának kell hozzájárulni azok végrehajtásához, nála nélkül a kormány ezt nem teheti. Es ha ez helyes defmitiója a vármegyének — a mint remélem, hogy azt mindenki elismeri, hogy ez közjogunk szerint a vármegyének igazi értelme — akkor vizsgálnunk kell, hogy a kormány mit akar, mit szándékozik tenni ezzel a vármegyével? Megjegyzem még, hogy azt mondják, hogy a hazafiság nevelésére, a helyi érdekek iránti nagyobb érdeklődés felébresztésére fog szolgálni az előttünk fekvő törvényjavaslat. Hiszen, t. ház, épen ez a két dolog az, a minek lerombolását fogja ezen javaslat előidézni; ez a két dolog az, a mi eddig a mi vármegyéink főértékét képezte. (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) A vármegye a magyar állam szervezetében az, a mi a testben a szív. Ezen szív egyik, mintegy a kisebb kamarájában táplálta a szűkebb haza, a vármegye iránti szeretetet, másik, nagyobb kamarájában felölelte a nagy haza iránti szeretetet és onnan sugárzott ki a hazaszeretet az egész nemzetre. (Igaz ! Úgy van! a szélsőbalon.) Ilyen intézményhez oly szándékkal nyúlni, mint ezen törvényjavaslat teszi, oly vállalat, melytől az igaz hazafiúnak vissza kell riadnia. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Az utolsó időkben sok országban, különösen nyugaton, megváltoztatták az eddig fennállott közigazgatási rendszert és valóban csudálatos dolog, hogy a míg amaz országokban, nevezetesen Angliában, Franczia- ós Olaszországban a változtatás lényege abban állott, hogy fejlesztették az önkormányzati intézeteket s a kinevezési rendszerről részben átmentek a választási rendszerre: Magyarországon, a mely századok óta a választási rendszer alapján áll, azon czímen, hogy culturállam akar lenni és a modern haladás nevében el akarják hagyni a választási rendszert és át akarnak menni a kinevezési rendszerre. Itt van előttem az erre vonatkozó olasz törvény s az ahhoz csatolt jelentés. 1887-ben Crispi terjesztette be az erre vonatkozó javaslatot. Csak két pontot idézek belőle. (Halljuk! Ralijuk!) Az egyik, a melyet könyv nélkül is elmondhatok, úgy szól, hogy akkor, midőn az ottani igazi szabadelvű kormány hozzáfogott a közigazgatásmegváltoztatásához.elsődolga volt, hogy kiterjeszsze a választási jogot az ország minél több polgárára és kiterjesztette oly mértékben, hogy a mint majd mindjárt számokból látni méltóztatnak, a választók száma 2,400.000-ről egyszerre felrúgott 4,490.000 re. Ez volt a bevezetés a választási rendszer megváltoztatásához. Aztán méltóztatnak tudni, hogy Olaszországban épúgy, mint Francziaországban, a városi administratiónál a polgármestert mindig a király nevezte ki. Indokolták pedig ezt azzal, hogy az ottani törvények szerint a polgármester egyúttal a kormánynak is functionariusa igen sok tekintetben, nevezetesen mindabban, a mi az úgynevezett état civil re, a stato civile-re vonatkozik, miután ott — a mint méltóztatnak tudni — a polgári házasság van behozva. Tehát mindabban, a mi e tekintetben az államot is érdekli és több más intézkedésben is a polgármester a királyt, a kormányt képviseli. Meg voltak győződve, hogy