Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-496

300 498. országos ülés 1831. Jnnins 4-én, csütörtökön. egy esetet, hogy akár — nevezzük úgy — egy független, nemzeti, felelős kormány, akár valamely uralkodó, a nemzet érdekeit, jogait felülről kezdeményezve fejlesztette volna. É€** ez nagyon természetes, máskép nem is lehet, az okból, mert az osztrák érdekek a magyar nemzet érdekeivel ös

c

ze nem egyeztethetők s ebből önként következik, liogy a legjobb akarat mellett magának Magy.-irország apostoli királyának jogai az uralkodó személyében az osztrák császár érdekeinek vannak alárendelve. Ezek tények. A mostani uralkodónak a legjobb akaratáról meg vagyunk győződve s az iránt még vagyunk nyugtatva; de nem látjuk-e, hogy a mi érdekeink mindig alá vannak rendelve az osztrák érdekeknek s ily befolyásból történt a tárgyalás alatt levő szerencsétlen törvénynek megalkotása, mely a nemzetet Önvédelmi s ellenállási képességétől teljesen megfosztja. (Úgy van! a szélsőbalon.) De, hogy a következtetést levonhassuk, a történelmi eseményekhői okuljunk, kell, hogy a történelemnek ide vonatkozó lapjaiból néhány esetet felvessek, hogy legalább állításom igazságáról a t. házat meggyőzhessem. Talán nincs is szükség erre, mert a t. ház tagjai úgy is tudják; de csak hogy emlékezetükbe visszaidézhessem, egy pillanatra visszatérek hazánk régibb történelmére és azután a közelmúltakra. Csak a Leopold idejére, a Rákóczi-korszakra térek vissza, hogy kimutassam, hogy Bécsben a ezél ugyanaz volt akkor, a mi most és az lesz mindig, míg az osztrák hatalom érdekeivel össze leszünk kapcsolva. Akkor is az volt ezélja az osztrák hatalomnak, hogy ezt a nemzetet kétfelé szakítsa, mintegy két táborba oszsza. Akkor is a nemzeti párt Rákóczi vezetése alatt, midőn már nem bírta a nemzet jogait békés, törvényes úton megvédeni, fegyverrel voit azt kénytelen védeni, míg ellenben a labanczok, a kik az osztrák érdekeket támogatták, akkor is Bécsben keresték boldogulásukat. És bár most hála Istennek nincsen fegyver kezünkhen, nem úgy állunk-e most is, hogy mi ezen az oldalon támogatjuk a nemzet érdekeit a míg csak lehet, a míg csak egy szikrája van a lehetőségnek a törvényes védelemre ; míg önök ott a túloldalon azt hirdetik, hogy Magyarország nem képes magát fentartani, hogy tágasabb, kettős hazát kell keresnünk és abban kell feltalálnunk boldogságunkat. Ámde azt nem tagadhatja senki, hogy ha ez a kettős haza meglesz, egygyé olvad : a magyar nemzet ez egy tágabb hazának mindenkor csak mostoha testvére lenne. Minthogy a magyar hűséget Bécsben mindig, ma is oly gyanús szemmel nézik és a magyar érdekeket oly kevésre becsülik, nézünk egy csattanós, idevágó példát. Jó volna, ha az idevágó példából nemcsak mi, hanem a Lajthán túliak is abból a következtetést levonva okúinának, de mindenesetre szükséges, hogy azt mi ne felejtsük el. Értem a Mária Terézia és ezzel összefüggésben József császár korát Azt csak senki sem tagadhatja, hogy akkor őseink, különösen a magyar nemesség, mely akkor a magyar nemzet érdekeit képviselte, mily önérdeknélküli és mondhatni észszertítlen hűséget tanúsított, — nem a magyar király iránt, sem a magyar nemzet érdekei megvédése czéljából, mert ezek nem voltak veszélyeztetve, hanem egyedül a Habsburgok császári birodalmának megvédése érdekében. A legnagyobb áldozatkészséggel, páratlan vitézséggel mentették meg őseink a Habsburgok császári birodalmát az összeomlástól. És mi volt érte a köszönet? A történelem beszél. Az, hogy Magyarország főurait Bécsbe csalogatták, mert hiszen mindenkit nem lehetett oda csalogatni, mézes-mázos madzagot húztak szájukba, levettették velük győzelmi jelvényeiket, nemzeti erkölcseiket, viseletüket s azután fecskefarkos ruhába, bugyogóba, strimflibe és csattos czipőbe Öltöztették őket, hogy nem zeti nyelvüket megtagadják, megvessék és hajporos parókás üres fejőkkel a tróu zsámolya előtt hajlongjanak. Ez tény és ezt senki kétségbe nem vonja. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Midőn ezután a tagadhatatlanul szellemes fejedelem József császár, ki jobb jövőre lett volna hívatva, látta azt, hogy e nemzet a maga anyanyelvét, nemzetiségét és jogát önként megtagadja és így életre való nem lehet, s úgy gondolva, hogy a mely nép feje hajlong, annak meg fog hajolni a dereka is, a nemzet nyakára tette lábát s azt hitte, hogy meghajol a dereka is. (Tetszés a szélső baloldalon.) S mi volt az oka annak, hogy ezen tagadhatatlanul jól kiszámított erős merénylet nem sikerült? Nem közigazgatási szervezetünk, megyei intézményünk mentette-e meg testünket a felolvasztástól? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Sőt még az államilag kinevezett tisztviselőktől is. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Menjünk most egy kissé tovább. Ferencz császár idejében, mikor a franczia háborún ik vége volt és a magyar erőre már nem volt szükség, újra kezdték ugyanazt a nótát, megkezdték a fondorkodásokat és mindent elkövettek, a. mint ez kitűnt minden tettből, hogy a magyar nemzetet létező törvényes, alkotmányos jogaitól megfoszszák. Csakhogy — hála Istennek — ott volt megint közigazgatási szervezetünk, melyet most önök meg akarnak ölni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a közigazgatási szervezet fejtette ki azt az ellenálló képességet, mely által Metternich idejében az ellenünk intézett merénylet meg-