Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-496
496. országos fllés 1891. junius 4-én, csüt8rto*kö*n. 349 szaporíthatni: épen ellenkezőleg azt hiszem, hogy az által, hogy ő még száz év múlva is egy új osztály-uralmat helyez kilátásba, mely a modern államrend romjain fog fölemelkedni, aligha fogja a még netán habozókkal a tisztviselő-választás elvét megkedveltetni, hanem inkább attól el fogja az elméket akaratlanul is riasztani. (Úgy van! jobb felöl.) Egyébként abban is téved t. képviselőtársam, ha azt véli, hogy még más úton is lehetne majd valaha a társadalmi rend fölforgatására czélzó törekvéseket megakadályozni, mintha minden kitelhetőt elkövetünk az egységes magyar állam, polgári társadalom consolidittiojára. A javaslat, mely előttünk fekszik, korszakot jelez hazánk alkotmánytörténetében. Arra van hívatva, hogy egységessé, működésében biztosabbá és sikeresebbé tegye az államhatalmat, mely eddigelé jórészt a megyékre volt decentralizálva, a eulturállam és a jogállam követelményei irányában; másfelől meg egyúttal az is feladata, hogy életképessé tegye közvetve a helyi önkormányzatot, közvetlenül pedig a terííleti önkormányzatot, melyet törvényeink eddigelé is elrendeltek ugyan, de a mely önkormányzat mind e pillanatig ugyancsak mostoha elbánásban részesült a legtöbb megye gyakorlatában, (Helyeslés jobb felöl.) Igen, de hát a javaslat ellenzői azt mondják, hogy e javaslat nem egyéb, mint veszedelmes merénylet a szabadság ellen : szerintük koczkára teszi az a magyar állam önállóságát, (Igaz! a szélső 1 baloldalon.) aláássa a politikai szabadságot, az önkormányzatot pedig nemhogy életképesebbé tenné, de teljes megsemmisítéssel fenyegeti. (Igaz! a szélső baloldalon.) Egymásután fogok megfelelni ezen erőteljes állításokra; mielőtt azonban ezt megtenném, legyen szabad egy kissé azon kérdéssel is foglalkoznom, hogy vájjon mennyiben alapos azon közhiedelem, a melyet e teremben is oly lendületes szavakban hangoztattak a javaslat ellenzői, hogy tudniillik a megyei tisztviselők választása már egy egész évezred óta képezte volna egyik legerősebb biztosítékát Magyarország alkotmányának? (Halljuk !) T. képviselőház! Történelmi fejlődésit alkotmányok keretében egy ily törvény megalkotása mindig oly nehézséggel jár, a melylyel a rendszeres alaptörvénytí államok törvényhozásainak egyáltalán nem kell megküzdeniük ; mert míg ez utóbbiakban maga az alap-törvény jelöli meg az irányt, a melyben egy ily szervezeti törvénynek mozognia kell, a a mely irányra nézve azután nem foroghat fenn többé elvi kétség, vagy legalább nem a szó contradictorius értelmében, hanem legfölebb árnyalati különbözet a magyarázatban: addig a történelmi fejlődésü alkotmányok keretében — mint a minő Magyarország alkotmánya is — az ily természetű reformjavaslatok elvi ellenzői csak amiigy könnyűszerrel a történelmi múltra szoknak hivatkozni, kikapnak ebből egy darabot, egy többé-kevésbbé hosszú időközt és rámutatva azután ezen időköznek tanulságaira azt mondják : íme itt van, íme ez a történelmileg fejlett alkotmányunknak valódi szelleme, ez a nemzeti geniusnak valódi őserejtí emanatioja, melyet semmiféle modern eszme kedvéért nem engedünk meghamisíttatni! Vájjon mily nyomatékkal bírhat egy ily természetű érvelés, szemben azon nagy czélszerűségi tekintetekkel, a melyek e reform megalkotását követelik"? Ennek megítélését azon t. képviselőtársaimra bízom, a kik ily kérdések fölött komolyan és behatólag szoktak gondolkozni. Vessünk hát egy kis pillantást a múltra; de az alkotmány történelmi fejlődését ne annak csak egy darabjában, hanem annak teljes egészében vegyük tárgyilagosan szemügyre és be fogjuk látni, hogy azon állítás, mely a megyei tisztviselők választását bele véli olvashatni alkot mányank ezredéves fejlődésének nemzeti géniusába, csakugyan nem egyéb egy épen nem alapos szóvirágnál. Magyarország alkotmányos állam volt megalapítása óta nemcsak de jure, de csekély megszakításokat leszámítva de facto is mindig: ez fölül áll minden kétségen. Sőt büszke önérzettel töltheti el a művelt magyar hazafiakat, ha tudomásul veszik, hogy hazánk alkotmányossága már a XIII. században oly vonásokat mutat, a melyekkel a vele egykorú monarchicus államok közül legfölebb Anglia intézményei versenyezhettek. Valóban a magyar alkotmány III. András királyunk korában, sőt már II. András királyunk korában is a politikai fejlettségnek oly magas fokára vall, a melyet, még ma»át a középkornak aránylag legszabadelvübb szárazföldi mon archiáját, Aragóniát sem véve, akkor tájban egy szárazföldi európai monarchia sem volt képes — bizonyos irányban — még elérni. Beöthy Ákos: Már előbb megvolt! A vérszerződésben is megvolt ! Schvarcz Gyula: Igen, de ha benne is van már az Arany Bulla azon záradékában, mely a nádor állambírói jogkörére s tisztére vonatkozik, már egy egészen modern államintézmény eszméjének, az államtörvényszéknek némi csírája; ha benne is van már III. Andrásunk jJ98-diki törvényében — erre büszkék lehetünk — a király tanácsosainak politikai felelőssége, habár természetesen még nagyon primitív, de tagadhatlanúl positiv formulázással : azt mégsem fogja avatott szemmel senki összes fönmaradt Arpádház-korabeli törvényeinkből kiolvashatni, hogy a