Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-495

496. omágos ülés 1891. jnnius 8-án, szerdán. 345 mányzási mód a nemzeti politika tekintetében is. E különböző kormányzási módok közül kettőt egyenesen veszélyesnek tartok. Voltak főispánok, a kik a kormány politikáját követték, vagyis összedugott kézzel nézték a világ folyását. (Igás ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha volt valahol nemzetiségi baj, nem látták meg, vagy eltűrték és engedték, hogy lassan-lassan rakják alánk a tüzet, gondolván, hogy a veszélyt nem Ők, hanem csak unokáink érzik meg. Nem új dolog, hogy az erdélyi részekben a magyar birtokoknak megvásárlására és azoknak apróbb parcellákban a románok közt szétosztása egyes román pénzintézetek és jogi személyek által rendszeresen űzetik. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem túlzásból mondom, hogy ott akárhány birtokos könnyebben kap kölcsönt, ha a nagyszebeni vagy a brassói pénzintézetnél veszi fel, mintha akármelyik budapesti pénzintézethez fordul. (Halljuk! Halljuk!) Ezen kölcsönök intentiója azonban nem a kamatok megkapása, hanem az eladósodás állandósítása és a hátralékok összegyűjtése, hogy bármelyik perczben árverésre kerülhessen a dolog. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Elismerem, hogy ez első sorban socialis vagy közgazdasági baj; de midőn azt tapasztaljuk, hogy egyes titkos kezek első sorban olyanoknak adatják az ily kölcsönöket, hol nem sokáig kell várni, hogy az érett gyümölcs lehulljon és hogy különösen oly birtokokra adatnak az ily kölcsönök, melyek románlakta területeken vagy ezek közelébe feküsznek: akkor már ezen tünet nemcsak socialis és társadalmi, hanem nemzetiségi jelleggel is bír. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon,)^ ellen tenni kellene valamit; de a főispánok vagy nem látják azt, vagy ha látják, jelentést nem tesznek róla, vagy javaslatot e tekintetben tenni nem tudnak. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Vagy mit szóljak, t. ház, ahhoz, hogy egyes oly vidékeken, sőt községekben is, hol a lakosságnak túlnyomó része részint katholicus, részint református, de van egy pár görög katholicus család is, melynek anyanyelve azonban mégis a magyar, mert alig tud más nyelvet beszélni, mint magyarul, a 24 éves magyar kormányzás alatt odáig fejlődtek a viszonyok, hogy ezen néhány görög katholicus család, még pedig különös áldozatok árán, a román tanítók által odáig taníttattak, hogy most már gyermekeik jól beszélnek románul, magyarul pedig épen nem tudnak, holott eddig megfordítva állott a dolog. (Mozgás a jobboldalon. Úgy van! a szélső baloldalon.) Sietek kijelenteni, t.ház, hogy én itt a bajt nem a román nyelv megtanulásában és a magyar nyelv elfelejtésében találom első sorban; hanem abban, hogy míg az apák úgyszólván mind magyarok voltak, addig a gyermekek magyar-ellenségek. így KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XXIII. KÖTET. folytathatnám, t. ház, e szomorú bajoknak egész sorozatát a végtelenségig. (Halljuk f Halljuk !) De nem untatom a t. házat tovább. (Halljuk ! Halljuk!) Még csak a legveszedelmesebb kategóriájú főispánokról akarok néhány szót szólni; (Halljuk! Halljuk!) azokról, a kiket úgynevezett »békeapostoloknak« lehetne hívni. Voltak a múlt kormány alatt és bizonyára a jelenlegi alatt is vannak, a kik fejükbe vették, hogy egyes nemzetiségi lármázó embereket engedékenységgel, engesztelő eljárással, a magyar közhatalom javára való közreműködésre meg lehet nyerni. Ezen — megengedem — jóhiszemű, de nézetem szerint teljesen veszélyes politikai meggyőződésnek két cardinalis hibája vau. (Halljuk ! Halljuk f) Az egyik azon feltevés, mintha a nemzetiségi vezetők, a kik dictálják a feltételeket, csakugyan a nemzetiségek nevében beszélhetnének; a második pedig az azon körülményről való megfeledkezés, hogy az étvágy evés közben jön meg. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nézetem szerint azon nemzetiségi lézerembereknek legnagyobb része, akik dictálják és előírják azon feltételeket, melyek alatt hajlandók nem a magyar államhoz való hűséget megtartani, hanem csak a magyar kormányt támogatni, vagy mind olyanok, a kik az eddig élvezett hatalmi kört nem akarják kezükből kiadni, vagy ilyen után áhítoznak, vagy elfogult fanatikusok. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az ilyen, bármily ravasz módon meghunyászkodó embereknek bíztató mosolya előttem nem politikai vívmány, hanem csak látszat. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Engem azon körülmények, hogy egyes majálisokon a magyar nemzeti zászlót nem tépik le, sőt hogy ilyet kegyesek kitűzni, vagy hogy egész vidékek küldöttségei egyes ministereknek hódoló és köszönő iratokat írnak, sőt azon körülmény is, hogy egyes nagygyűléseken papiroson decretálják a magyar állam iránti hűséget, meg nem zavarnak és fel nem lelkesítenek annak elismerésére, hogy mindezek valóságos politikai vívmányok a nemzeti politika terén, mert előttem csak a tettek és tények döntők és nem a pohárköszöntők és imzafias phrasisok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hisz nemzeti politikánk eddig is a hazafias phrasisokon nyugvó politika volt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez okozója, t. ház, minilen eredménytelenségnek a magyar kormányzat terén. Pedig senki sem tagadhatja, hogy a főispánok, a kik a tényleges activ politika tényezői voltak a megyékben, kinevezett állami közegek voltak; sőt az utolsó kormány alatt a főispáni candidationalis joggal való visszaélés folytán, tisztviselő is csak az lehetett, a kit a 44