Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-495

495. országos illés 1891. jnnius 8-ítn, szerdán. 343 Azok a t. megyei tisztviselők, a kik most országszerte nagyohbára lelkesednek a kinevezés mellett, akkor, midőn az itt-ott előforduló választási visszaélésektől félnek, voltakép csak a kisebb rossztól félnek és nem gondolják meg, hogy a kinevezés mennyi keserűséget és csalódást fog a tisztviselőkre hozni: ezt majd akkor fogják észrevenni, midőn az egyes ember előtti sok meggörnyedéstől és hajlongástól hátuk fájni fog (Zajos tetszés a szélső báloldalon.) és ha sok utánjárással valami állást sikerült is megkapniuk, akkor sém lesz soha biztosítva sem állásuk, sem előmenetelük. Végre is a választási rendszernek előnyös vagy hátrányos volta nem a szerint döntendő el, hogy mi válik a tisztviselők előnyére, hanem hogy a megyének a lakosságnak érdekében melyik hoz több hasznot. Már pedig, ha e kérdést ekként vetjük fel, lehetetlen másként felelni, hogy a megye és lakosság érdekében inkább fáradozik az az alispán, szolgabíró, orvos, a kit a megye választott, a ki az illető megyéből és vidékről való, mintha Csíkmegyébe kineveznek egy alispánt Nagy-Beeskerekről, egy szolgabírót Kassáról, egy főispánt Máramarosból, a kik maguk sem tudják, meddig maradnak ott. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ettől eltekintve is, ki tagadhatná, hogy az emberek kormányzásának legjobb, legbiztosabb módja az, midőn az emberek önmagukat kormányozzák. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha az ember maga intézi saját ügyeit, maga határoz sorsa felett, óvatosabb, előrelátóbb és naprólnapra okosabb lesz, még rossz tetteiből is tamil, saját kárán tanúi ; míg ha az embert jobbról is balról is igazgatják, semmi kezdeményező ereje nincs: akkor kivetkőzik lassankint minden szépből, a mi pedig az embert egyedül képes haladásra fellelkesíteni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az a nép, mely önkormányzati nevelésben részesült, mindig erősebb, szabadabb, hatalmasabb lesz, mint az a nép, a mely csak adót fizet, katonát állít és verejtéket izzad, maga sem tudva miért. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Midőn tehát a törvényjavaslat a vármegyei közigazgatás rendezését nem a megyei önkormányzat rendszerére alapítja : akkor nézetem szerint a magyar nemzet jellemével ellenkező kormányzati rendszert hoz be, a mi pedig sohasem fog a közigazgatás javára válni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Végül nem hagyhatom említés nélkül a kinevezési rendszer egy igen hátrányos voltát: értem azt a körülményt, hogy bármelyik tisztviselő a főispántól és az alispántól kezdve az utolsó körjegyzőig akár azért, mert az illető nem jó kortes, akár azért, mert nem tetszik a főispánnak, bármely pillanatban az ország egyik vidékéről a másikra áthelyezhető, a nélkül, hogy az illető valamely hibát, vagy mulasztást köve> tett volna el. Már most, ha felveszszük, hogy a belügyminister kinevez Vasmegyébe egy csíkmegyeit alispánnak, vagy egy kassait Fogarasba szolgabírónak : hogyan képzelhető, hogy az a tisztviselő ott a megye és járás érdekében fáradozzon, mikor maga sincs tisztában, hogy meddig marad ott. Hiszen magának ezen bizonytalanságnak érzete megzsibbasztja miüden tevékenységét és működési erejét. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ha fel teszsztik, hogy például 5 évig van egy tisztviselő valamely megyében és ezalatt megismerkedik az ott létező viszonyokkal, felismeri aü- ott létező bajokat és ennek folytán a lakosság érdekében valamely üdvös actiót kezd : hol van annak a garanliája, hogy az illető tisztviselőt nem épen áldásos működésének megkezdésekor, vagy közepette teszik át? És vájjon ez a megyének vagy a lakosságnak előnyére van-e? Hiszen az új tisztviselőnek újból kell megismernie a viszonyokat és közigazgatásunknak épen legnagyobb baja a tisztviselőknek ezen folytonos fluctuatioja, a mely nem válik sem a közigazgatásnak, sem a megyének, sem a lakosságnak javára ; mert hiszen a jó közigazgatásnak legelemibb követelménye épen a helyi viszonyok és az emberek lehető legnagyobb ismerete. (Úgy van! Úgy van! a szélső r baloldalon.) Áttérve a törvényjavaslat indokolásában ugyan nem érintett, de mindenki által előtérbe helyezett azon nemzeti politikai okra, a mely miatt a közigazgatás államosításának szükségessége mintegy kétségtelennek van feltüntetve, részemről azon okot komoly alappal bírónak el nem ismerem. Készséggel megengedem, hogy nemzeti politikánk, különösen az eredményeket tekintve, méltán igen sok elégedetlenségre nyújthat tápanyagot. De ezen eredménytelenséget az állami közigazgatás nem fogja megváltoztatni; sem a tisztviselők kinevezése. Miért? Mert első sorban az szükséges, hogy legyen erős, határozott nemzeti politikánk, a mi hiányzik. Pedig ha van valami, a mi az ország és a nemzet tekintélyes részét az 1867-iki kiegyezéshez mintegy hozzászoktatta, az azon jogosult remény volt, hogy a magasabb nemzeti aspiratiok időleges elejtésével legalább belszervezetileg megerősíthetjük a magyar nemzeti államot. A magyar nemzet nem valami áj dolgot követelt, hanem a régi és igazi államszervezetet csupán csak az újabb felfogásokhoz képest akarta átalakítani, mert a magyar állam Árpád honfoglalásától kezdve az 1848-iki önvédelmi harczig nemzeti állam volt, magyar nemzeti institutiokkal védve. (Úgy van! Úgy van! a szélső