Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-495

340 495. országos ülés 1891. ,jnnius 3-án, szerdán. s mikor azok nagyon emlékeztetnek arra az olasz közmondásra: »Passato il pericolo, gabbato il santo«, vagyis: ha a veszélynek vége van, a szentet sutba dobják.« (Zajos tetszés a bal és szélső baloldalon.) Én ezt a nyilatkozatot különben egyedül a t. képviselő úrnak egyénileg tudom be, távolról sem annak a pártnak, a melyhez tartozik és a melynek courtoisieján'J sokkal magasabb véleményein van, sem hogy ily nyilatkozatot magáévá tenni képesnek tartanám. (Élénk helyeslés bal felől.) Ámde, t. ház, még azon, majdnem lehetetlen esetben is, ha ebben csalódnám, ez az én eljárásomra és úgy hiszem, t. elvbarátaim eljárására semmi befolyással nem lehet, (Élénk helyeslés bal felől.) mert mi nem az azon padokról nyerhető tetszés és rokonszenv kedvéért, bármily nagyra beesüljük is azt, nem annak a t, pártnak és kormánynak kedvéért, hanem saját meggyőződéseink és elveink világításában az ország kedvéért állapítottuk meg elhatározásunkat úgy, amint az létrejött; (Élénk helyeslés bal felöl) és azért véthetnek — a mint, hogy meg vagyok győződve, a legnagyobb részben véteni nem fognak — a pártok közt követendő courtoisie elve ellen akárhányszor és akármily mértékben ; de addig, míg csak idáig van a dolog, az sem engem, sem elvbarátaimat elhatározásunk megváltoztatására, nem bírhat soha. (Élénk helyeslés bal felől.) Én akkor egyszerűen szembeállítom az ország előtt a két különböző eljárást; a mienket mely ezt mondja.: íme az általuk másfél évtizeden át képviselt elv megvalósítását más kormány, más párt vállalja magára, ha keresztül viszi, az érdem és dicsőség oroszlánrésze övé lesz, de mi átengedjük szívesen, nem csinálunk pamlagpert belőle, csak legyen meg a reform, melyet kívánunk, nem vitatkozunk a felett, hogy kié az érdem; és szembeállítanám ezzel azt az eljárást, mely a midőn a szükségesnek, vagy kívánatosnak vélt és a jelen körülmények közt talán nem érték nélküli támogatást megnyerte, feláll és azt mondja: mi magunk viszszük keresztül a javaslatot és nem törődünk vele, ki támogat, ki nem; — ezt a két eljárást állítanám az ország elé és az ítéletet felette az ország közvéleményére bíznám. (Élénk helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) De hát nem ez a tulaj dónk ép eni ok, a miért felszólaltam, hanem a mi magam és t. elvbarátaim nevében kötelességemmé teszi a felszólalást, az a t. képviselő úr beszédének az a része, melyben tagadja, hogy a kormány nyilatkozatai és a bizottság megállapodásai velünk szemben kötelező erővel bírnának. A képviselő úr ezen állításának jogosultságát viszont én taga dom egész határozottsággal. Azok a kormány nyilatkozatok, melyek a jelentésbe be vannak véve és azok is, a melyek be sincsenek véve, a kormány által annak tudatában tétettek, hogy szavazatunk azok megtételétől függ. Azok a kormányra nézve — és remélem a t. ministerelnök úr nem fog meghazudtolni — oly mérvben kötelezők, hogy azok nemcsak a politikai, hanem az egyéni tisztesség szempontjából is többé vissza nem vonhatók, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Meg vagyok győződve, hogy a t. ministerelnök úr is ebben a felfogásban van és ezen felfogáshoz képest fog eljárni. (Helyeslés bal felöl.) A mi pedig magokat a bizottsági megállapodásokat illeti, igaz, hogy azok forma szerinti pactumot, vagy szerződést nem képeznek; de ha ez így áll és ha a képviselő úr ebből a többségnek azt a jogát akarja levonni, hogy azok a megállapodások, a mi felfogásunk ellenére, azok nak a biztosítékoknak hátrányára, a melyeket mi azokban feltalálni vélünk, visszavonhatok: hát ám legyen, de ezzel szemben nekem csak egy feleletem van, (Halljuk! Halljuk!) t. i. annak határozott kijelentése, hogy azt, a mit a bizottságban a közszabadság, a jogvédelem, az önkormányzat, az ellenőrzés tekintetében megállapítottunk, azt e tekintetben a követelendő biztosítékok oly minimumának tekintem, hogy a mely pillanatban ezektől a megállapodásoktól bármely részben visszalépés történik, az egész törvényjavaslattal szemben határozottan ellenző állást leszek kénytelen elfoglalni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Nem mondt ira el ezt ebben az alakban az általános vitában tett felszólalásomkor. Miért? Mert kerülni akartam még csak látszatát is minden oly nyilatkozatnak, melyet bárki is fenyegetésnek, vagy ehhez hasonlónak tekinthetne. De midőn a túloldalról történnek oly nyilatkozatok, mint a tisztelt képviselő úré: azt gondolom a túloldal minden elfogulatlan tagja igazat ad nekem, ha azokkal szemben ezt a kijelentést megtenni magam és elvbarátaim iránti kötelességemnek tartottam. (Élénk hosszas helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Kun Miklós: T. ház! Nem a közvetlenül előttem szólt, hanem az azelőtt fölszólalt képviselő úr azt mondta beszédje elején, hogy handabandázás közt elmondott beszédemet ko molyan nem veszi. Én, t. ház, egyáltalán nem keresem azon praerogativát, a melyből egy képviselő más képviselő ellen, a ki ha egyébben nem, de képviselői minőségben társa, ily modorú kifejezést használhat; hanem kettőről biztosíthatom a t. házat: arról, hogy ha a komolyan való számbavétel neki olyan kedvencz eszméje, a komoly számba nem vételt mi is viszonozhatjuk vele szemben; a mi pedig a haudabandázást illeti, mondhatom t. képviselő úr, hogy a parla-