Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-495

49ö. orsí%os ülés 1891. jiinins 3-án, szerdán. 335 szabályrendeletekre vonatkozólag, a melyekre nézve külön kiemeli t. képviselőtársam, hogy ; zok a bizottságban lettek ily biztosítékok által körülvéve, az eredeti törvényjavaslat tökéletesen ugyanazon rendelkezést tartalmazza, mely a végleges szövegbe felvétetett; mert a 141. § ban a szabályrendeletekre nézve csak a jogi szempont és az állami érdek szempontja vétetett fel, mint megsemmisítési indok. E tekintetben tehát a kezdeményezés érdeme határozottan a kor mányt illeti. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) A második kérdés: a főispán fölebbezési joga. Elismerem, hogy a bizottság egy irányban tovább ment; tovább ment abban az irányban az eredeti javaslatnál, hogy ezen felebbezési jogot nemcsak a vármegyei közgyűlés határozatait illetőleg korlátozta, de korlátozta az egész vonalon, minden hatósággal és minden testűlettel szemben. De a mi épen a közgyűléssel Í zemben való jogát a főispánnak illeti — pedig t. képviselőtársam erre helyezte a legnagyobb súlyt — épen ezen kérdésnél a kormány eredeti javaslata jobban korlátolta a főispánt, mint a bizottság javaslata. Hogyan áll t. i. a kérdés ebben az esetben? A ma érvényben lévő 1886 : XXI. törvényczikk 57. § ának k) pontja körülbelül úgy, mint ma a javaslatban van, a felebbezési jogot akkor adja meg, ha a határozat törvénybe, vagy ministeri rendeletbe ütközik, vagy az állam érdekeire nézve sérelmes. Ezzel szemben a kormány által beterjesztett törvényjavaslat 41. §.ának c) pontja felebbezési jogot ad a főispánnak a közgyűléssel szemben, azon esetre, ha a határozat törvénybe, ministeri rendeletbe, vagy szabályrendeletbe ütközik. Tehát beveszi a szabályrendeletet, igaz ; de kihagyja az állami közérdek szempontját. S a bizottság, mikor nézetem szerint, igen helyesen, s ha jól emlékszem, t. képviselőtársam hozzájárulásával fölvette a felebbezési indokok közé az állami közérdek szempontját, e tekintetben tágabb jogkört biztosított a főispánnak, mint az eredeti javaslat. (Úgy van! Úgy van! a jtbboldalon. Egy hang a szélső baloldalról: Ebben igaza van!) A harmadik kérdés az appelabilitas kérdése, melyre nézve készséggel elismerem, hogy t. képviselőtársam volt az, a ki a közgyűlés határozatának appellabilitását a legmelegebben, legerősebben támadta meg és a ki ezen appellabitas korlátozásáért legmelegebben, a legnagyobb ékesszólása;! küzdött. Ebben a tekintetben tényleg történt is némi változás a javaslaton azon irányban, hogy az appellabilitas bizonyos csekély horderejű kérdésekre nézve kizáratott Ezt teljes joggal tulajdoníthatja t. képviselőtársam a maga érdemének. Én azonban akkor is kifejeltem, ma is kifejezem azt az erős meggyőződésemet, hogy egy hatszáz vagy öt- vagy négyszáz tagból álló testülettel szemben, ahol ä határozatok igen sokszor egészen a véletlentől, (Úgy van! Úgy van! jobb felől) a pillanatnyilag alakuló és változó többségektől függnek, a legnagyobb óvatossággal kell az appellabilitas kérdésevei bánni. Hangsúlyoztam különösen és hangsúlyozom ma is, hogy ha azt akarjuk, hogy a vármegye a közgyűlésen csakugyan fontos közügyekkel foglalkozhassak és ne csak egy kórházakat állító »Jószív-egyestílet« legyen; ha azt akarjuk, hogy mint eddig, az útügyeket is kezelhesse: akkor nem lehet, nem szabad megengedni, hogy esetleg alakuló és a többséget m iguknak megszerző érdekcsoportok a kisebbség érdekeit, például az útügyek terén, háttérbe szoríthassák vagy megsérthessék. (Élénk helyeslés jobb felől.) De ezzel szemben felmerült az apeFabilitas kérdése a többi önkormányzati szerveknél; felüierűit a közigazgatási bizottságnál is: és én bátor vagyok t. képvistdőtársamat arra figyelmeztetni, hogy a közigazgatási bizottság határozatainak apellabilitását, illetőleg az eredeti szöveg alapján fogadott el a bizottság egy oly intézkedést, mely sokkal, de sokkal fontosabb, mint mindaz, a mit az appelabilitást illetőleg a vármegyei közgyűléseknél elértünk. Ezen intézkedés abból áll, hogy a közigazgatási bizottságnak harmadfokon hozott határozatai inappellabilisak akkor is, ha a másodfokú határozatot megváltoztatják. E szerint tehát az önkormányzati elemeknek módjukban van megváltoztatni egy alispáni határozatot, mely egy szolgabírói határozatnak megerősítése s ezen, azt megváltoztató határozat, mely a hivatalnoki szervezet felfog-ásával szemben az önkormányzati elemek eltérő felfogását valósítja meg életbevágó közigazgatási kérdésekben, ezen határozat, mondom, inappel labilis. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Megvallom, t. ház, majdnem félek ma még az appallabüitasnak ettől az erős megszorításától; majdnem félek attól, hogy nagyon messze mentünk és hogy közigazgatási jogunk mai rendezetlen állapotában ez gyakorlati inconvenientiákra fog vezetni. E felett ítélhetünk így vagy amúgy; de hogy ily igen fontos, valóban az állami közigazgatás feladatai közé tartozó jogkörben az önkormányzati testület inappellabilis határozatot hozhat az alispán határozata ellenére: ez, azt hiszem, oly vívmány az önkormányzat javára, melyet kiesinylenünk egyáltalán nem szabad. (Élénk helyeslés és tetszés jobb felöl.) Másik tévedése képviselőtársamnak az, hogy

r azon kormánynyilatkozatokat, melyek legnagyobb részben, a t képviselőtársam által tett kérdésekre adattak és azok tartalmát úgy tünteti fel, mintha azok az ő kérdéseinek következményei volná-