Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-494

Í9t. országos ölés 1891. juníns ä^án, kedttan. 319 tótén az 1848-iki átalakulás szükségszerű logikai követkéz mén y ének tekintem. Midőn a nemzet, szakítva történelmi fejleményével, a dicasterialis kormány rendszere helyett a felelős kormányzatot ültette át Magyarországba, már akkor el volt hintve a mag, a mely hői előbb-utóbb a közigazgatás államosításának kellett kikelnie, mert felelőssé tenni a kormányt a közigazgatás menetéért, de megtagadni tőle a jogot a közvetlen intézkedésre, szerintem kiegyenlíthetetlen nagy ellentmondás, mely egyértelmű a ministeri felelősség lehetetlenné tételével. De teljesen érthető és speciális viszonyainkkal indokolható, hogy a ministeri felelősség consequentiáját a maga teljességében a nemzet e tekintetben mindeddig le nem vonta. Ha az események zavartalan, békés irányban fejlődhettek volna, meg vagyok győződve, hogy az első parlamenti felelős kormánynak kellett volna foglalkozni azon kérdéssel a melynek megoldása most a t. ház feladatát képezi. De csakhamar bekövetkeztek azon szomorú évek, midőn nemzeti kormány, alkotmány és vármegye mind csak a nemzet emlékében élt, de valóságban nem létezett s így ez a kérdés is elvesztette actualitását; volt egyéb, a mi a szíveket és elméket foglalkoztatta. Midőn pedig a szabadság napja ismét kisütött a nemzetre, egy sajátságos jelenséggel találkozunk, t. ház. Mint ez a sokáig elnyomott nemzeteknél lörténni szokott, megtörtént nálunk is, hogy a nemzet nem ott kereste visszaszerzett alkotmányának és szabadságának garantiáit, a hol azokat legbiztosabban feltalálhatta volna, hanem kereste ismét a vármegyékben, a melyeknek a múltban való szereplése, mint alkotmány és szabadság védő szerep ment át a köztudatba. Volt ugyan a nemzetnek egy széleskörű népképviseleten alapuló parlamentje, volt felelős nemzeti kormánya, a melynek haz fiságához a kétség legkisebb árnyéka sem férhetett; de talán azért, mert a nemzet e rendszer előnyeit tapasztalásból még nem ismerhette : ismét a vármegyékben keresett és vélt garantiákat feltalálhatni a kormányhatalommal szemben. És itt van az a sajátságos jelenség, a melyről az imént szólni bátor voltam, mert a minek volt értelme az előbbi korszakban, idegen, a nemzet érdekei iránt közönyös vagy épen ellenséges indulatú kormánynyal szemben : megmaradt a féltékenység, hogy ne mondjam bizalmatlanságnak egy neme s így történt, hogy a helyett hogy a kormányt erősítette volna, azt gyöngíteni igyekezett. (Úgy van! jobb felöl.) És megtörtént az, a minek példáját másutt nem láttam, hogy az, a mi 1848. előtt is nem törvényen alapúit, hanem csak puszta gyakorlaton, még az ellentállás jogát is törvénybe igtatta a kormány ellen. A ministeii felelősségnek szükségszerű követelménye azonban, hogy jogköre tágíitassék a vármegyei intézményben, ez olyan követelmény volt, melyet kielégíteni teljes lehetetlen: daczára annak, hogy a nemzet azon hitnek engedte magát át, hogy a szabadság és alkotmányosság garantiái a megyékben vannak. Míg a megyék megtartották 1848 előtti szerepkörüket, addig lassankint természetszerű befolyást engedtek a kormánynak is a megyei közigazgatásra és innen van azután az a másik sajátszerű jelenség, hogy a jelen törvényjavaslatot kivéve, nem hozatott törvény, mely közigazgatási szervezetünket érintvén, mindenkit teljes mértékben kielégített voma, mert két homlokegyenest ellenkező rendszer compromissumának a szüleménye: már pedig a compromissumok természete, hogy avval egyik fél "sincs egészen kibékülve. Ezt nem rovom fel hibául az előbbi törvényhozásoknak és kormányoknak; sőt poli tikai bölcsességet látok abban, hogy nem siettek a kérdés végleges elrendezésével és megoldásával, mert minden törvény csak akkor mehet át teljesen a nemzet vérébe, csak akkor teremheti meg a várt gyümölcsöket, ha annak szüksége átment a köztudatba. De a mint nem rovom fel hibájául az előbbi kormánynak, épűgy elismeréssel adózom a jelenlegi kormánynak és a ininisterelnök úrnak, hogy most, midőn a parlamenti felelős kormányrendszer nálunk teljesen meghonosult és a nemzet átlátja ennek az előnyeit, terjesztette be a törvényjavaslatot, hogy bevárta azt a pillanatot, midőn az ország közvéleménye erre már teljesen elő van készítve. (Helyeslés jobb felöl.) A kérdést olyképen oldja meg, hogy megadatik a kormánynak az, a mi őt felelősségénél fogva illeti és régen megillete volna; de meghagy atik az önkormányzat is oly széleskörű jogokkal, oly alapokon, a milyenekhez foghatót Európa más államaiban a t. képviselő urak felmutatni nem tudnak. Meghagyja azonban a vármegyét, mint politikai testületet is. Mocsáry Lajos t. képviselőtársam a politizálás jogáról tegnap úgy nyilatkozott, hogy az nem sokat ér; de én kíváncsi vagyok rá, hogy ha a kormány az ellenkezőre tokélte volna el magát és a törvényjavaslatot úgy nyújtotta volna be, hogy a megyék politizálás! jogát megszünteti, nem épen arról az oldalról hallottunk volna-e súlyos vádakat; (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) kiváncsi vagyok, nem mondták volna-e a t. kép viselő urak, hogy íme, a kormány a véleménynyilvánítást, a gonlolat szabadságát is el akarja nyomni, fél a közvélemény nyilatkozataitól. (Igaz! Ügy van! jobb felöl.) Azt hiszem, t. ház, hallottuk volna ezeket talán súlyosabb alakban is, ha