Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-494

3ig 494. országos ülés 1891. június 2-án, kedden. vagy nem? Ha igaz e tétel általánosságban : akkor mérjünk vele egyformán és alkalmazzuk itt, alkalmazzuk ott is. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ha nem méltányos feltételezni azt, hogy valaki elfogulatlanul ítéli meg a javaslatot, mert annak alapelvét, t. i. a kinevezést nem helyesli: akkor nem méltányos feltételezni azt sem, hogy valaki elfogulatlanul ítéli meg a vármegyei rendszert, a tisztviselők választásának elvére fektetett közigazgatási rendszert, ha a kinevezés híve* (Helyeslés a szélső baloldalon.) Áz elfogulatlanságra való törekvés mindnyájunknak kötelessége. (Helyeslés a széhő baloldalon.) Hogy ki volt elfogulatlan: azt — ismétlem — megítéli majd az utókor; de a psyehologia, a lélektan törvényei szerint nem valószínűbb-e az a feltevés, hogy az az elfogult, a ki előtt egy félig elfátyolozott alak áll s azért lelkesül, mert azt hiszi, hogy az a művészetnek remeke ; mint az a feltevés, hogy az az elfogiilt, ki a félig elfátyolozott miinek mivolta tekintetében azt hiszi, hogy ha majd a fátyol lehull a félig elfátyolozott alakról, akkor egy sais-i kép lesz előtte (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem monriom, hogy ez mathematikai bizonyossággal így van, ez csak psyehologiai motívumokra fektetett föltevés. Van e benne valami: nem tudom. Azt hiszem, hogy azok, a kik évek óta hirdették, hogy szükséges a közigazgatási tisztviselőket az egész vonalon, minden állásra kinevezni; a kik ezt az eszmét, megengedem őszintén, jóhiszemtíleg, a haza iránti szeretetből, nagy nemzeti czélok iránti lelkesedésből életezélúl tűzték ki, most, mikor ezen czél megvalósítását közelinek látják, szerintem méltányolható és nem kárhoztatandó elfogultságból azt mondják, hogy magunk előtt látjuk olyas valaminek a megvalósítását, a mit életczélúl tűztünk ki, mozdítsuk tehát azt elő tőlünk telhetőleg, habár nincs is benne minden, a mit mi kívánatosnak és szükségesnek tartunk. Ez az intentio szép és nemes, csak egyet kérek — s erre ismételten visszatérek — azt, hogy a mértéket, melyet felállítottunk, tartsuk meg. Ha az egyik félnél a bírálatnál az elfogultság kifogása emelhető: akkor ugyanaz emelhető a másiknál is. És én az elfogultság vádja ellen bkonyos mértékig nem is védekezem. Csak azt állítom, hogy törekszem arra, hogy tőlem telhetőleg el fogúi atlatlanúl ítéljek. Nem tigadom, hogy szeretem azt a régi vármegyét. (Élénk éljenzés a szélsőbalon.) Tudom, hogy az ma már nem él, hanem hogy csak a régi emlék, a mi még belőle megvan; de azért mégis szeretem azt. (Éljenzés a szélső baloldalon.) És ezért azt kívánom, hogy helyébe törvényes örökös lépjen. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) És itt idézem gr. Apponyi t. barátomnak e teremben a főrendiház reformjáról Szóló törvényjavaslat tárgyalásakor elhangzott szavait, a ki azt mondotta: »Kívánom, hogy törvényes legyen az örökös és nem korcsszülött«. (Helyeslés a szélsőbalon.) Óhajtom, hogy a jogfolytonosság lánczolata, bármiként is változott Magyarország alkotmánya ezer éven át, meg ne szakíttassék. Kívánom, hogy az a fonál, melyet számunkra ezer év óta szőnek a párkák, most egyszerre el ne metszessék. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Pedig én ettől félek. Megmondom, hogy miért. Meglehet, hogy tévedek, de tévedni emberi dolog. Kívánom, hogy intézményeink organice fejlődjenek; kívánom, hogy a mint azt már egy alkalommal hangoztattam is, valamint az erdőt vágni szabad, de irtani nem : úgy neveljünk előbb mesterségesen új csemetéket a fák alatt, a melyek ugyanazon talajban díszlenek, a melyeknek magva ugyanazon fákról hullott alá, (Élénk tetszés a szélső baloldalon) és a melyek a régi törzsek alatt, azoknak árnyékában, megvédve a nap ereje ellen, erősödjenek meg. (Tetszés a szélsőbal felől.) Ha majd e csemeték megerősödtek és ha még akkor is lesz közöttük egy hatalmas sudarú törzs : akkor is azt mondom, hogy ne tegyék rá a fejszét, hanem várjanak, talán még beleüt a menykő, villáin háiítónak is jó lehet az. Ha az az enyészetnek van szánva, bizonyosan így is meg fog semmisülni, de emberi kéz ne semmisítse meg. (Tetszés a szélsőbal felől.) Álljon fenn az, mint nagy idők jele, ha már nem lehet más, mint történelmi emlék. Van nálunk elég ilyen emlék. Hiszen a régi műemlékeket is conserváljuk. Van tehát elég motívum arra, hogy fentartsuk. Ez is lényeges kelléke annak, hogy ez ország intézményei organice fejlődjenek. Nem kicsinylendő dolog ez, mert hiszen a művészet is ott fejlődött először, a hol az antik világ műemlékei, habár romok is, fáradságos úton megőriztettek. A mint a renaissance is Itáliában találta fel a maga talaját, mert a barbárság nem tudta az antik emlékeket tökéletesen elpusztítani: épen úgy ott várható a valódi, teljes és megnyugtató alkotmányosság kifejlődése, a hol a középkor alkotmányának maradványait meg tudták óvni s el tudták kerülni a szerencsétlenséget, hogy a régi kornak alkotmányosságából az, a mi a középkori fogalmak szerint szép volt, teljesen megsemmisíttessék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szerencsének is tartom, hogy nálunk az alkotmányosság soha meg nem szűnt. Én Magyarország szerencséiének tartom, bármily vélekedésben legyenek arról a rendi alkotmányról, hogy a rendi alkotmány az absolut hatalmú fejedelmek előtt nem hajolt meg soha. Én Magyarország nemzeti geniusának legszebb nyilvámilását látom abban, hogy ezer éven át, bár-