Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-494
304 ***. omARos «lés 1891. Június 2-án, kedden. magukat a pillanatnyi, de azért korántsem gyanú nélküli javulás által félrevezettetni. Ne csináljanak évtizedekre, hanem csináljanak hazájuk érdekében évszázadokra szóló politikát. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az az 1861-ben oly önfeláldozó és hatalmas tényezőnek bizonyult választott megyei tisztikar ismét jó szolgálatot tehet hazájának, míg a minister által kinevezett tisztviselőkkel nagyon megnehezíthetik a magyarság alkotmányvédő, alkotmány visszaszerző munkáját. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Szóval, bárminő a helyzet, ne bízzanak abban feltétlenül, mert a múlt óvatosságot parancsol. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A jó fejedelmek mennek s jöhetnek utánuk kevésbbé jók. Végre még egy körülményre kívánok kiterjeszkedni s azután befejezem beszédemet. (Halljuk! Halljuk! szélsőbál felől.) Nagyon sokaknak feltűnő s nem egyszer hírlapi és magán megrovás tárgyát képezte a függetlenségi és 48-as párt több tagjának azon maguktartása, hogy míg egyfelől a kormány egyes tagjai ellen a végletekig menő s az észközökben nem igen válogató harczot folytatják : addig ismét a kormány más tagjaival szemben annyira puhák, hogy — mint egy napilap magát kifejezte — hajlongás közben a hátukat mutogatják. Nagyon csodálkozom, hogy olyan okos emberek még nem akadtak annak a dolognak a nyitjára. Én ezen körülmény magyarázatát abban találom, hogy ezt a pártot egy olyan eszme uralja, oly törekvés lelkesíti, mely minden magyar embernek eszményét képezte a képezni fogja mindaddig, míg a nemzetben egy morzsányi életképesség fog lenni és ez a független magyar nemzeti állam eszméje. Mi nem csinálunk belőle titkot, sőt nyiltan bevalljuk, hogy mi megkisérlünk mindenkit, lehetőség szerint, helyéről eltávolítani, ki ez eszme valósításának útjában áll, és szívesen mutogatjuk hátunkat annak, ki ez eszmének, bármily csekély eredménynyel, szolgálatába szegődött. Mi nem vágyódunk a ministeri bársonyszékekbe, nem keresünk gondtalan existentiát, hanem kiteszszük magunkat az üldözésnek sőt gyakran a megvetésnek s nem fogunk megtántorodni soha egy pillanatra sem (Élénk, helyeslés és tetszés a szélsőbalon), sőt inkább eltemetjük magunkat az alkotmány romjai alá : mintsem, míg élet és erő lesz bennünk, megengedjük, hogy ne az legyen a magyar nemzet törvényhozásának egyetlen változhatatlan főczélja; (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbalon) iparkodni fogunk ez eszmét már gyermekeink szívébe beoltani, hogy ha a zászló kezeinkből kihull, legyen ki azt átveszi és hasonló önzetlen hazaszeretettel tovább lobogtatja. Ez a függetlenségi és 48-as párt magatartásának az oka és ez korántsem vad fanatismus, mint sokan hiszik, hanem önzetlen hazaszeretet. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a törvényjavaslatot, hanem hozzájárulok Szederkényi Nándor t. képviselőtársam határozati javaslatához. (Hosszantartó élénk helyeslés a szélsőbalon.) Varasdy Károly jegyző: Rakovszky István! Rakovszky István. T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nem lehet szándékomban felszólalásom keretébe felölelni mindazt az általános politikai és tudományi, elméleti és gyakorlati szempontot, melyet e javaslat mellett és ellene felhozni lehet. Kétségtelen, hogy e javaslat nagy politikai fontossággal bír ; kétségtelen, hogyannak közjogi jelentősége befolyással van egész állami életünkre ; de ezen magasabb szempontok bírálatát teljesítették és teljesíteni fogják a háznak nálamnál hívatottabb szónokai s én szorítkozom azon főbb indokok némelyikének jelzésére, a melyek engem főleg arra bírtak, hogy e javaslatot általánosságban el/ogadjam s ezen kereten belül is szorítkozom leginkább azon egyik fontosabb indok kiemelésére, a melyet — eddig legalább — kellően kidomborítva nem hallottam. A kii idúlási ponttal, t. ház, azt hiszem, talán kivétel nélkül mindnyájan tisztában viigyunk. E kiindulási pont az, hogy szorosabb értelemben vett közigazgatásunk rendezésre, javításra, reformra szorul. Szükség van közigazgatásunk javítására nemcsak politikai okokból, nemcsak nemzeti szempontból; de szükség van azért is, mert a parlamenti alkotmány életbeléptetése óta megváltoztak összes viszonyaink: a nobile officiumok ideje lejárt, a kellő szakképzettséggel és munkakedvvel bíró erők mindig csekélyebb számban szánják magokat a megyei szolgálatra; s mert habár a vármegyék és megyei tisztviselők ellen országszerte hangoztatott panaszokat és vádakat magam legnagyobb részökben igazolatlanoknak találom is, mégis tagadhatlan, hogy közigazgatásunk úgy az állami administratio tekintetében, valamint az önkormányzati teendőkben igen hiányos és igen sok kívánni valót hagy. Kétségtelennek látszik tehát, hogy a közigazgatás javítására valamit tenni kell. A kérdés tehát az, hogy mily úton tegyük ezt. A helyes út igénytelen nézetem szerint csak egy lehet: helyesen megkülönböztetni és szervezni az autonomicus hatáskört, és ez alapon biztosítani azt, hogy közigazgatásunk minden irányiban megbízható, jó és gyors legyen, de egyúttal védje az egyéni jogokat, s kellő garantiákkal bírjon a közszabadság. Ezt a czélt az előttünk fekvő javaslat egymagában nem oldja meg. Ez csak egy része az
