Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-494

494. frSsságos üiésfSM. jnulns 2-án, kedden. 3Q5 egész nagy reformnak. Ez az egész reform pedig sokkal magasabban áll, a kitűzött és elérendő ezélok sokkal fontosabbak, semhogy azok mellett a kinevezés vagy választás kérdése másodrangúvá ne válnék. (Igás! Úgy van! jobb felől.) Nem tagadom, t. ház, ennek a kérdésnek is fontosságát; de a jó adniinistratio és a helyes önkormányzat kérdése, ha a viszonyok különben megfelelőek — elméletileg legalább — megoldható úgy választott, mint kinevezett tisztviselőkkel; feltéve, hogy megtétetett a kellő megkülönböztetés a helyi önkormányzat és az állami közigazgatás között. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) Eddig is az volt a létező bajok egyik főforrása, hogy közigazgatásunk kettős természetű volt. Nem volt sem a kormány beavatkozásától ment önrendelkezési jog és hatáskör, sem a törvényhatóságok beavatkozásától, esetleg akadékoskodásától ment állami közigazgatás. Egyik a másikkal súrlódott s mindig a közügy rovására. Azzal pedig tisztában kell lennünk, hogyha az önkormányzatnak és közegeinek az állami teendőkbe túlságos beavatkozást engedünk, ha a kormány a rendeleteket úgyszólván csak indítványozhatja, de azoknak végrehajtása különböző testületektől, egyes bizottságoktól, vagy egyes bíróságoktól függ : akkor a parlamentaris kormányt az államegység kifejezőjének és képviselőjének soha sem fogjuk mondhatni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Viszont ha a kormány a helyhatósági ügyekben túlságos befolyást nyer, úgy ez az önkormányzat papíron existálhat, de valóságos életre fejlődni nem fog soha. (Helyeslés jobb felől.) Az államhatalom — bármely szervezete is legyen különben a közigazgatásnak — fel nem osztható s nem lehet több egynél, legyen annak végrehajtása egy vagy több kézre, egy kinevezett gépezetre, vagy egy választott szervezetre bízva s az önkormányzat hatalma nem terjedhet túl a saját körén s nem avatkozhatik az államhatalom teendőibe; viszont az önkormányzat különböző teendői és érdekei nem képezhetik a kormány hatalmának játékszerét. Az országos dolgokat csak az ország és az országos kormány végezheti jól és gyorsan. A parlament előtt felelős kormánynak tehát okvetetlenül erős rendelkezési jogot kell adnunk az állami ügyeket illető teendők végrehajtására. A helyhatósági dolgokat ellenben helyesebben a törvényhatóság végezheti, s ebbe ismét a kormánynak ne legyen túlságos beavatkozási, csak felügyeleti joga. A nagy politika nem a törvényhatóságok dolga s országos ügyeket nem lehet megbírálni a megyeház ablakából, mert onnan nem látni az egész országon végig; de viszont helyhatósági ügyeket nem lehet és nem szabad elintézni a kormány erkélyéről, mert onnan a legjobb szem KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XXIII. KÖTET. sem tudja kivenni a helyi viszonyok és körülmények egyes döntő tényezőit. (Helyeslés és tetszés jobb felől.) A közigazgatás ily reformja az állami teendők és a helyhatósági jogok e helyes megkülönböztetése tehát nézetem szerint az a czél, a melyre törekednünk kell s a mely felé vezető első lépés gyanánt elfogadom a javaslatot. (Helyeslés jobb felől.) Elfogadom pedig, t. ház, daczára annak, hogy elméletileg ugyané czélt más úton is elérhetőnek tartom s hogy a magam részéről talán jobban is szerettem volna, ha viszonyaink úgy fejlődtek volna, hogy közigazgatásunk reformja a történelmi fejlődéssel s a múlt iránt méltán érzett kegyelettel nagyobb összhangban lett volna keresztülvihető Sajnálattal vagyok kénytelen azonban elismerni, hogy ez az óhaj ma már csak elmélet lehet 16 év óta ismételt és ismételt kísérleteket tett a törvényhozás a közigazgatásnak a régi rendszer alapján való javítására, de sikertelenül. S e sikertelenség — ha hiba — nem a törvények hibája volt, nem is a kormányé, hanem annak oka a viszonyokban, a viszonyok fejlődésében, magában az országban, az ország lakosságában van. (Igaz ! Úgy van! jobb felől.) S hogy nem maga a régi rendszer volt feltétlenül elítélendő, hogy az nem önmagában hordta fejlődésképtelenségét: azt, t. ház, maga a kormány is elismeri, midőn indokolásában kifejti, hogy sok évi folytonos erőfeszítés és egyesek rendkivűli buzgalmának daczára nem lehetett megállapítani a magyar közigazgatás »jó hitelét«. Ez a szó az, t. ház, a mely tulajdonképen legpraegnansabban jellemzi a helyzetet. Ez a szó az, a melyet maga az ország népe, közvéleménye igazol. A választási rendszer lehetett jó, lehetne talán jobb is a kinevezési rendszernél; de — ne ámítsuk magunkat — ma itt az országban nincsen hitele s ez megöli minden életképességét, lehetetlenné teszi minden fejlődését. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) S ez, t. ház, nem mai keletű jelenség. A választási rendszerre s általában a megyei rendszerre az első súlyos, mondhatnám halálos csapást már »A falu jegyzője« mérte; az »A falu jegyzője«, a melyet hazánk egyik legnagyobb, legigazabb fia irt s mely akkor keltett országszerte legnagyobb hatást, a mikor még minden, a közügyekben résztvevő ember maga is megyei ember volt, mert csakis a megyei élet útján érvényesülhetett. S tette e hatást oly időben, a midőn mindenkit a haza újraéledésének, a nemzet újjáalkotásának, az ország újrateremtésének nemes heve lelkesített. S előtte és utána nem-e számosan legjobb39