Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

19S. országos ülés 1891. június 1-én, hétfőn. 295 meg minden áldását, a mely következteti volna, annak nem a magyar megye, nem a magyar nemzet az oka. (Igaz! Úgy van! a szélső hal­oldalon.) A t. ministerelnök úr tehát nem fogja Tagadni, hogy a terület fogalmától 1848-ig az én tételem áll, hogy t. i. fejlődés maga követ­kezett be és fokról fokra magasabbra hágott. A mellett benn van annak a megyének a fogal­mában az, hogy a frictiókat lehetetlenné teszi. Ha valaki még ezután is tagadja ezt, akkor én még egy közelebb fekvő bizonyítékra vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni: és ez az át­gördülés a, Bach-rendszerről az újabb alkotmá­nyos rendszerbe. (Helyeslés a szélsőbalon.) Mél­tóztassék elgondolni, hogy ha ez az átalakulás ma­gyar kinevezési rendszer mellett következett volna be: akkor az átgördülésnek okvetlenül véres­nek kellett volna lennie. Azonban mikor a Bach­rendszer és a provisorium letűnt, vájjon mit csinált Magyarország? A kinevezési rendszer elsöprésével helyére állította a közbizalmat, kijelölte azokat a fun­etionariusokat és nemzeti erőket, a melyeket a köz­élet vezetés éreképeseknek tartott, megválasztotta és az apparátus minden zökkenés és minden frictio nélkül működni kezdett és működött úgy, hogy valósággal békés fejlődés következett be az egész vonalon. (Igaz! Úgy van! a szélső balolda­lon.) Ez a megye értelme! Ezzel szemben, t. ház, mit vitatkozzam én a túlsó oldallal, a mely még most is, a midőn már rég be van bizonyítva, hogy Európa összes előhaladt, civilisált államai az önkormányzat felé törekednek, rámutat a centrálisait, kinevezett tisztviselőkkel rendelkező államokra? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Nincs mit velők vitat­kozni !) T. ház! A ki a franczia társadalom és állam fejlődését úgy tanulmányozta, mint a hogy én magam tanulmányozni bírtam — meglehet, hogy kritikám éle nem elégséges hozzá, de én azt v.mtam ki belőle, mint tanúságot, hogy az ott előfordult és egymást követő frictiok ténye­zője örökösen és minduntalan a kinevezési rend­szer volt. T. ház! Ily körülmények közt hogyan nyu­godhatnám én bele abba, hogy szavazatommal az úgynevezett reformhoz járuljak, mely a nemze­tet elüti természetes, szabad fejlődésének leg­főbb tényezőjétől: attól a szabad tértől, mely nélkűl fejlődés egyáltalán nem képzelhető? T. ház! én azt kénytelen vagyok meg­tagadni ; de midőn megtagadom, nem zárkózha­tom el az elől, hogy beismerjem, hogy a mos­tani administratio teljesen tarthatatlan, azon változtatnunk kell és szükséges. Midőn én ezt kimondom, egyszersmind rá kívánok mutatni arra is, hogy a letűnt 15 évi irányzat, az újabb politikai kiegyezéstől fogva i.nnak legbensőbb lényénél fogva, a űepravatio volt, a mely a nemzet testének elbetegesedésé­hez vezetett és itt kell keresnünk bajainknak okát és kútforrását. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Egyeztessék össze gróf Szapáry ministerelnök és mindazok, kik a törvényjavas­latot csinálták, lelkiismeretükkel, hogy valóságom irradiatio útján nagyra nevelték a fiatalabb generatioban azon felfogást, hogy »ki lesztek nevezve, kaptok hívatalt«. Az öntevékenység, a törekvés, a buzgóság, a rászolgálás, mely min­denkor újra és újra megtartotta hivatalban Magyarországban az érdemes és becses erőt, az ma esak a hatalom; és a fiatalabb nemzedék azt mondja: még családot sem alapítok addig, a míg ki nem leszek nevezve, s a míg jövőm így nem lesz biztosítva. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) T. képviselőház! Joga van mindenkinek, mielőtt családot alapít, létének biztosítékait ke­resni, de csak igazi törekvés, igazi munka, be­csületes szolgálat árán. (Tetszés a szélsőbalon.) De hol vannak a garantiák arra nézve, hogy a kinevezésre már most is éhes elem, a mely annyiszor kimutatta készségét, hogy nieggyő­dést cserél, hogy odadob elvet és mindent, csak­hogy a hivatal által nyújtott kenyérhez hozzá­jusson, de a kötelességektől mentől messzebbre maradjon, hol a biztosíték, hogy majd ez az elem fogja megcsinálni a társadalom felújúlását? Azt mondják, t. ház, hogy a biztosíték a qualifieatioban lesz; ezentúl más, mint qualificált elemek nem vesznek részt a közélet vezetésében. Hát, t. ház, vaksággal vert embernek kell lenni, hogy valaki ne lássa meg azt a rend­kívüli nagy elfajulást és hypokrisist, a mely ebben a szóban rejlik: qualificatio. (Halljuk! Halljuk!) Vájjon mikor az egyetemen behozták a do­ctorátust, mint köteles qualificatiot: mi következett belőle? Talán a társadalom szellemi, tudományos niveaujának emelkedése ? (Derültség a szélsőbalon.) Bekövetkezett az, hogy annyi doctor lett Magyar­országon, hogy már el se bírjuk. (Élénk derültség és tetszés.) Talán a tudományos qualificatio ína­2'Aslatára emelkedett az föl? Nem, egvszerűen bizonyos föltételeknek felelt meg (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) a melyek egynéhány vizsgából állnak; de az, hogy az illető arra a szakmára hívatottsággal bír, hogy képes, mint functionarius azon a téren megállani és ott csakugyan hatással, áldásosán működni, az lényegesen más kérdés. (Iga;! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Mikor önök meghozták azt a qualificationalis törvényt, hozzákötötték a legegyszerűbb, kis helységek administrationalis

Next

/
Thumbnails
Contents