Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

493 országos ülés 1891. junius lén, hétfBn. 291 vezetve. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Á ministerre felelőssége mindenesetre óvatosságot és körültekintést parancsol; de a közgyűlés a rosszal megválasztott tisztviselő miatt soha senki által meg sem kérdezhető. A niinisternek a vármegyékben családi jelöltjei nincsenek ; (Felkiáltások a szélső baloldalon: Dehogy nincsenek !) a közgyűlés többségével rendelkező megyei klikk szövetségének azonban mindig van jelöltjei közt egy-két rosszul iskolázott családi csemetéje. (Zaj a szélső baloldalon,) Mélyen érzen azonban, hogy szólanom kell közigazgatásunk reformjának egy második nagy problémájáról, t. ház, a mely nem kevésbé fontos, a melynek helyes megoldásához kötve van, abból nyer életet a reform sikeréhez fűzött minden reménységem. Ez, a mint már fentebb is jelzem, az intézkedési jogkör megosztásában áll egyfelől az önálló polgárelein. másfelől az állami hatóságok között. S itt mindjárt nemcsak a saját álláspontomnak, hanem egyszerűen az igazság érdekének is tartozom egy tiltakozással. Ne állítsa én elém senki, sem e javaslat indokolása, sem mások azt az alapjában hamis, — hogy ne mondjam— sanda axiómát, mikép az önkormányzat természetes szerepköre az ellenőrzésben áll s annak emezzel meg is kell elégelnie. (Egyhang a szélső baloldalon: Ez igazi) Hiszen önkormányzatra ellenőrzés szempontjábó absolute semmi szükség nincsen. Ellenőrzésről ugyanis két irányban lehet szó. Van ellenőrzés az állami közérdek és közjogok és van az egyéni érdek és a subjectiv jogok érdekében. Amaz elvitathatatlanul és kizárólag az állam felkent és fizetett embereit, a hatóságokat illeti; emennek, a magánérdek és jog megvóvásának pedig nincsen szüksége sem községi, sem járási, sem vármegyei önkormányzatra. Kern kell az érdekeiben vagy jogában sértett félnek sehol a kerek világon más ellenőrzés, csak a felebbezési vagy a panaszjog, könnyen hozzáférhető közigazgatási, fegyelmi s fenyítő bíróság és mindeme forumoknál igazának könnyen érvényt szerző olcsó, alapos és gyors eljárás. A fent említett hamis tantétel tehát épen megfordítva igaz. Az önkormányzatnak kormányoznia kell s a felügyeletes ellenőrzés joga az állami hatóságokat illeti. Önkormányzatnak, melynek intézkedési jogi semmi sincs, hanem csak ellenőrzésből, felügyeletből, sőt, hogy a javaslat tréfás kifejezését használjam, »megfigyelésből« áll, akkor sem volna egy mákszemnyi positiv és gyakorlati értéke, ha nem lenne az egyszersmind társadalmi és létektani szempontból is merő, meg nem valósítható képtelenség. Intézkedni az államért, annak nevében, annak tekintélyével és hatalmával, ez olyan hivatás, a melyre az elintézés sikere érdekében vállalkozni, ingyen vállalkozni érdemes. Ez olyan hivatás, mely köztiszteletet érdemel és követel, mely a honpolgár komoly becsvágyának méltó tárgya lehet, melyre, ha életmórija engedi, szívesen, sőt áldozattal is vállalkozik mindenki. Vállalkozik annál inkább, mert az embernek amúgy is természetében van, hogy szívesebben parancsol, mint engedelmeskedik. Ámde az olyan nyilvános szereptől, a melylyel semmi hatalom, semmi intézkedési jog együtt nem jár, a melyben, h:i az ellenőrzési buzgalom valami hiányt vagy visszaélést felderít, soha az illetőnek a panasznál nyomósabb eszköz rendelkezésére nem állhat: az ilyen állástól, az ilyen hivatásszerű feljelentő állásától, valameddig a társadalom emberekből áll, Önérzetesebb lélek, érzékenyebb kedély idegenkedni fog mindenkor. (Helyeslés.) Minthogy pedig az említett hamis tantétel vezérgondolatként vonulhat e javaslat conceptióján, azt hiszem, t. ház, a részletek tüzetes felemlítése nélkül is constatálhatom, hogy e javaslat határozmányaiban egy életerős, hatékony Önkormányzat megteremtésének minden feltétele hiányzik. Kun Miklós: Úgy van, úgy! Vadnay Andor: Megvallom azonban, t. ház, fájdalmas regsignatioval kellett meggyőződnöm arról is, hogy hazai közvéleményünkben a valódi önkormányzat iránt érzék és hajlandóság ez idő szerint még alig észlelhető. Bizonyos chauvinisticus áramlat befolyása alatt általános idegenkedéssel, itt-ott ellenszenvvel találkozik minden intézmény, a mely a nyugoti nagy államokban már régóta meghonosult. Ellenszenvvel még az olyan intézmény is, mely másutt a mieinkhez hasonló viszonyok közt úgy az állami consolidatio, mint az egyéni szabadság megvalósítása terén a legimposansabb sikereket tárja elénk. Egykedvű megnyugvással, sőt túlzott bizalommal fogadtatik széltiben az államgyámkodási theoriák amaz oktalan maradványa, mely szerint valamely államhivatalnok — legyen az különben választott vagy kinevezett, legyen az bármily mintajellem és lángész, az itt mindegy — hogy egy hivatalnok, mondom, jobban megtudja az ő irodájából ítélni, hogy nekünk, a közönségnek, mire van szükségünk, mint mi saját magunk. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mutatkozik ugyan szórványosan kegyeletes és görcsös ragaszkodás nem is a mai, hanem a régi vármegyéhez. A vármegyéhez, a melyről könnyű volna bebizonyítanom, t. ház, hogy abban a valódi önkormányzat soha gyökeret verni nem tudott, hogy az az önkormányzat kifejlődésének soha nem előmozdítója, hanem — mint a bozó37"