Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

292 498. országos ttlés 1891. jnnivs 1-én, hétfőn. tos mocsár a közlekedésnek — mindig csak akadályozója volt. Hiszen tétetett kísérlet, tétetett arra a bizottsági tárgyalásoknál, hogy a vármegyének megadassák az önkormányzat egyik legszerényebb, legprimitívebb kelléke. Indítványoztatok, hogy a megyei határozat, ha az senki jogát nem sérti, ha az törvénybe nem ütközik, érdekeltségi szempontból, a ezélszerfíség szempontjából a kormányhoz fölebhezhető ne legyen. A kormány jelen volt képviselői, dicséretükre legyen említve, hallgatással fogadták az indítványt. Ámde maguk a bizottság tagjai, köztük gróf Apponyi, G-ullner és Szederkényi t. képviselőtársaim, siettek egyértelműleg kifejezni azon aggályukat, hogy a vármegyében az érdekek ilyesmihez nem eléggé solidarisak, hogy a felebbezés jogától bajos megfosztani bárkit is. Sőt olyan is akadt, ki egyenesen a polgári szabadság nevében követelte, hogy a kisebbség a többség határozatával szemben a kormányt mindig segítségül hívhassa. Indítványom mellett Holló Lajos t. barátommal együtt csak ketten maradtunk. íme egy közeli, egy kézzel fogható bizo nyíték arra, hogy a vármegye részint területének nagysága, részint pedig centralisalt szervezeténél fogva a valódi önkormányzatnak, nemhogy feltételeit, de még levegőjét is teljesen nélkülözi. Mert, kérdem: ki leend a megyei bizottsági tagok sorából oly dőre vagy együgyű, hogy még akkor is, midőn saját magának vagy vidékének akár legfontosabb érdeke kerül szőnyegre, befáradjon a megyegyülésre, szembeszállani ott a más érdektíek akaratával, a más vidékiek nagy többségének közönyével, mikor előre is bizonyosan tudja, hogy ügyében jogérvényes eldöntést majd csak a kormány eszközöl? A hazai közvélemény ilyetén állapotából le kellett vonnom a consequentiát. Nem volnék méltányos, ha minden vádat a kormány fejére akarnék zúdítani, a miért a bureaucraticus szervezet átalakításával egyidejűleg nem foglalkozott elég komolyan az önkormányzati élet alapjának lerakásával is. A mivel azonban meggyőződésemnek tartozom, abból titkot csinálni nem fogok. A részletes vitánál kifejtem majd bővebben álláspontomat. Ki fogom mutatni, hogy a polgáriasodás mai fej lettségén kielégítő közigazgatásra gondolni sem lehet a nélkül, hogy az adó- és katonaügyek kivételével a kormányzat épületének egész földszintjét a társadalomnak át ne engedjük. Ki fogom mutatni, hogy a közigazgatás sem ajogrend érdekében igazságos, sem a közjó érdekében tevékeny, sem a szabadság érdekében hatósági önkénytől tiszta nem lehet: ha esak minden közigazgatási fnnetio intézésében a döntő befolyás nem azoknak engedtetik át, a kiket annak hatása közelebbről vagy mélyebben érint. (Helyeslés a szélső baloldalon) Suuin euique tribuere. Hadd intézze az állam, de hadd intézze a polgár is a magáét. Egymás dolgába azonban, mikor magasabb érdek nem követeli, ne avatkozzanak, mert az vagy a szervezetegység megbontására, vagy törhetetlen bureaucraticus önkényre vezet. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Beszedemet, t. ház, nem fejezhetem be méltóbban, mintha szemben hazánk mai közigazgatási rendszerével, felújítom egy külföldi régi reformtörvény indokolá ának néhány jellemző' mondatát. Ez a század egyik legnagyobb államférfiának, Stein porosz ministernek javaslata 1806-ból. E javaslat conceptioján épült fel Poroszország mai kormányzata. Közel egy század, 86 év választ el tőle bennünket. E hosszú időn át a művelt világ legnagyobb szellemei foglalkoztak a kormányzat helyes berendezésének problémáival. De sem a tudomány nagy fejlődése, sem az embereket magukkal ragadó eszmék változásai nem homályosíthatták ele nagy szellem fényét, annak legcsekélyebb árnyéklatában sem. Valóban időszerű, hogy a halhatatlan művéből saját fordításomban a követkéz?) néhány mondatot idézzem: (Halljuk!) »A fizetett tisztviselőkből álló kormányzatban könnyen és többnyire meghonosodik bizonyos szolgalelkűség, bizonyos életrend, mely szolgálati jegyzékek és alakiságokból áll, bizonyos tájékozatlanság, közöny (Igaz! Úgy van! a széhő baloldalon) és gyakorta nevetséges ellenszenv hatóságuk saját területe iránt; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) könnyen gyökeret ver egy általáuos félelem minden újítás és változtatástól, a melyek csak a munkát szaporítanák; szaporítanák épen a jobb tisztviselőkét, mert a gyengébbeknek az eddig járt úton is alig veszik hasznát. Ha el van zárva a földbirtokos a kormányzatban yaló rész réttől, gyümölcstelenűl hever az a drága kötelék, mely őt hazájához fíízi; haszontalanná válnak mindazon ismeretek, a melyekkel felruházza őt az a közvetlen viszony, melyben birtokai és szomszédához áll (Élénk helyeslés a szélső baloldalon); törekvése a javításokért, a melyekről meg van győződve, visszaélések elhárításáért, melyek őt bántják, elfojtatik vagy hatástalanná lesz; a minden kedvtelése és buzgalma, melyeket az államnak bizonyos határok közt örömmel szentelne, a mulatozás különböző nemei közt oszlik meg, vagy a tétlenség unalmában vész el. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Látványnak valóban visszatetsző, hogy valamely földbirtok vagy más vagyon tulajdonosa, vidéke közügyeinek intézésénél meg van fosztva attól a befolyástól, melyet egy idegen, a tartományban ismeretlen, azzal semmi összeköttetésben nem álló hivatal nok haszontalanul élvez. Megöljük tehát a köz-