Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

290 498. országos ülés 1891. Jnnlus Lén, hétfőn. mi még rosszabb, saját felfogásán indul el, va­lódi néven az önkényre appellál. Nem is várom tehát és nem is várhatja senki ettől a törvényjavaslattól, hogy az meg­szűntesse, vagy egyelőre csak enyhítse is azt a deprimáló ellentétet, amely a közigazgatás egy­formán megkívántató két kelléke, egyfelől annak mozgékonysága, a helyi szükségletek és viszo­nyok iránti komoly érdeklődése, másfelől pedig a jogrendhez való teljes alkalmazkodása közt fen forog. Sőt jól tudom, t. ház, hogy ez az ellentét a legszerencsésebben reformált szervezet mellett is fokozottabb mérvben fog nálunk a bureau­eratismus egyoldalúságára és túltengésére vezetni, mint bárhol egyebütt. Fokozottabb mérvben, mert hazánkban épen a megyei intézmény ön­kényes sáfárkodäsa és tehetetlensége régen ki­irtotta a közönség lelkületéből még a csiráját is ;mnak az érzékeek. hogy neki a kormány­zattal szemben nemcsak kötelezettségei vannak, hanem jogok is állanak rendelkezésére. Foko­zottabb mérvben, mert közvéleményünk régtől fogva minden szabadságot a kormányzattal szem­ben, minden polgárjogot a kormányzat terén és minden igényt a hatóságok működése iránt abban a csekély és nevetséges garantiában ke­resett és talált is teljesen kimerítve, a melyet neki a 6 évenkint elkövetkező tisztújítás nyúj­tott. (Úgy van! jobb felöl.) Nem a közvetlen javulást igérő gyógyszert, hanem csak a jövő fejlődésnek alapját keresem tehát a jelen törvényjavaslatban lerakva s eb­ből a szempontból is teszem azt fejtegetésem tárgyává. (Halljuk!) Két fő tekintet lebegett szemem előtt és dominálta meggyőződésemet, midőn egy év előtt a közigazgatás gyökeres reformját sürgettem. Az egyik tekintet volt a kormányzat ha­tósági szervezetének államosítása, hoíry a köz­ponti felelős kormánynak s általa a népképvise­letnek hierarchice alárendelt tisztviselői kar consolidálnunk segítsen a nemzeti államot és szorosabbra fűzze ez ország minden alkat­részét. Elismerem, hogy e várakozásom feltételei meg vannak a javaslat intézkedéseiben s azért általánosságban megszavazom azt. A bureaucraticus szervezetnek e javaslatban foglalt megállapításit egészben véve szerencsés­nek találom. A különböző közigazgatási ágak csoportosítása és beillesztése az alárendeltség létrájába, nemcsak a kormányzat egységes ve­zetését teszi lehettővé, de egy főispáni kar kellő felügyelete mellett, a mely fontos feladatának színvonalán áll, meg fogja teremteni a pénzügyi 8 az általános közigazgatás között idáiglan saj­nosán nélkülözött összhangot. (Úgy van! jobb felöl.) Meg vagyok győződve, hogy úgy itt, mint a házon kivtíl senki nem akad, a ki csak egy jottát is engedni akarna a javaslat ezen részé­ben csak általánosságban kimondott, de sanctio­ját a közigazgatási bírósági és a fegyelmi tör­vényektől váró azon alapelvből, hogy minden tisztviselő hibái vagy mulasztásaiért teljes fe­lelő seggel és kártérítéssel tartozzék. Azt hiszem, a t. túloldallal egyetértünk abban, hogy a kor­mányzat minden közegének, ki hivatalos eljá­rásában az állam souverain hatalmával rendel­kezik, kinek akarata előtt mindenki meghajolni kénytelen, hogy minden tisztviselőnek — mon­dom — mindig feje felett álljon a maga teljes és kérlelhetlen szigorával a törvény ; az a tör­vény, mely az egyéni és a közszabadságnak ez ország minden talpalattnyi földén a hatóságokkal szemben is tökéletes védelmet biztosít. Ámde midőn a tisztviselőtől minden, még a gondatlanságból, vagy az egyéni képtelenség­ből okozott kárért is teljes felelősséget kívánunk, valóban elodázhatlanúl óhajtanom kell, hogy a hivatalok betöltése is felelősség mellett eszkö­zöltessék. Ha nem mérlegelném is a kinevezés és a választás előnyös és hátrányos oldalait; ha nem hallottam volna is azokat a fényes és erős érveket, a melyeket két nap előtt e részben gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam felhozott; és ha nem látszik is Magyarországon a válasz­tott és illetékes helyről — az államtitkár szájából — kifogásolt közigazgatási karral szemben egy Lüszke-égünk méltó tárgyát képező kinevezett bírói szervezetet: akkor is maga az előbbi te­kintet elég volna arra, hogy a. kinevezési rend­szernek őszinte híve és pártolója legyek. Felhozzák a kinevezési rendszer ellen, hogy az előmozdítója az illetéktelen hivatal vadászat­nak, a mindent felülről váró hízelgés és szolga­lelkűségnek. Eszembe jut ezzel szemben egy előkelő publicistánknak, b. Eötvös Józsefnek, a választási rendszer ellen tett következő meg­jegyzése: » Mióta a nép kegye hivatalokat osz­togat, a hízelgőknek egy új neme támadt, kik tanácstermekben és piaezon a választók irányá­ban ugyanazon fortélyokkal élnek, melyeket századokkal előbb hihetőleg valamely fejedelem, nagy úr, vagy legalább azok komornyikja előtt használtak volna.« Kétségtelen, t. ház, hogy mindegyik rend­szernek meg vannak a maga fogyatkozásai. A különbség köztük mégis az, hogy a kinevezés­nél a legilletékesebb szakember bírálja el a pá­lyázók tehetségét és szorgalmát, míg a válasz­tásnál a hivatalos működésben járatlanok dönte­nek kevésbbé a pályázónak szakértelme és ké­pességei, mint iránta való egyéni hajlamuktól

Next

/
Thumbnails
Contents