Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

2g4 ***• orwágos ülés 1891. Jnntns 1-én, hétfőn. ezen eszközök működésének eredményéül: mindezt kimutatni ekkoráig elmulasztották. Mindenekelőtt egy kérdést vagyok bátor intézni a t. ház tagjaihoz: de mindenkihez, ki a tárgygyal foglalkozik s ez a kérdés az: méltóztatnak-e tudni, miként vélekednek a nemzetiségek erről a szőnyegen levő állomosítási kérdésről? (Halljuk! Halljuk!) Nem tapasztaltam, hogy e kérdéssel valaki foglalkozott volna. Már pedig az, hogy mit mondanak épen a nemzetiségek ez alkalommal: nagyon érdekes és nagyon fontos momentum; mert kétségtelen, hogy annak megítélésére, micsoda hatással lesz az államosítás a nemzetiségi viszonyokra, senki se lehet illetékesebb, senki sem lehet szakértőbb, mint épen maguk a nemzetiségek. Itt ők egyenesen classicus tanukként szerepelnek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A ministerelnök úr érdekes és fontos nyilatkozatokat tett a nemzetiségi kérdésben. Szükségesnek tartotta megbiztatni a nemzetiségeket, hogy ne féljenek az államosítástól. »Nem egyértelmű az — úgymond — azzal, hogy a magyar elemnek túlságos befolyást akarunk biztosítani«. Nem tudom mit mondanak ehhez azok, kik épen ezt várják első sorban ; de erre, hogy ekként bíztatta meg a ministerelnök úr a nemzetiségeket, tudtomra alig volt szükség. Én úgy tudom, hogy a nemzetiségek nemcsak hogy nem perhorreseálják, ellenkezőleg inkább örömmel fogadják az államosítást. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Oly tény ez, t. képviselőház, a melyből igen nevezetes következtetéseket vonhatunk le, mert a dolgot nem lehet azzal elütni, hogy hát annál jobb, ha a nemzetiségek is szívesen látják az államosítást, mert ki ne óhajtaná azt, hogy a velők való jó egyetértés előmozdíttassék. Tréfának megjárhatja az ily észrevétel; de a valóság az, hogy ha a nemzetiségek nem tartanak az államosítástól (Úgy van! a szélső haloldalon) : az a legcsattanósabb bizonyíték a mellett hogy az állami közigazgatás sem a magyarosításra, sem a, nemzetiségi izgatás megakadályozására nem fog szolgáltatni eszközöket. Ha azt lehetne várni, hogy ily eszközökre fog szolgáltatni: akkoi természetesen nem örvendenének neki a nemzetiségek, sőt a legnagyobb mértékben perhorreseálnák. De ha ez így van : akkor az a nagy döntő érv, melylyel a nemzetet az önkormányzati szabadság feladásába kergetik, elesett, semmivé lett. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha nem lehet elérni azt a czélt, hogy a magyarosítás terjesztessék, hogy a nemzetiségi izgatás megfékeztessék: nem lesznek e igen sokan, a kik azt kérdik, mire való akkor az egész államosítás ? Ilyen ár nélkül vájjon lesznek e sokan, a kik hajlandók az ősi önkormányzatot s mindazon garantiákat, melyeket äZ a szabadságnak és állami önállóságunknak nyújt, feláldozni ? A nemzetiségek teljes objectivitással ítélik meg ezt a dolgot; (Mozgás jobb felől) azt kérdezik: vájjon mit fog tenni az állami közigazgatás ellenünkben olyat, a mit ne tett volna meg saját jószántából az autonóm megye? A magyarság domináló állást foglal el kivétel nélkül minden megyében s ezt a nemzetiségek ellenében kihasználja teljes mértékben. Ha a kormány lesz felelős mindenért, és hát az lesz az utolsó magyar királyi falusi jegyző gazdálkodásaira is: nem fog elmenni addig a határig, a medd'g a megyék most elmennek, mert a világ a külföldi közvélemény előtt nem fogja akavni elvállalni sok dolog ódiumát, miből nem riadnak vissza az autonóm megyék emberei. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És különösen vissza fogja tartani az a legeslegfőbb hat dom, mely Bécsben székel, mely most már az állami közigazgatás útján éreztetni fogja befolyását oly téren is, mely eddig teljesen el volt zárva előtte: az a legfőbb hatalom most már be fog nyúlni közéletünk összes viszonyaiba. (Úgy van! a szélső baloldalon.) E hatalom még nem adta fel azt az elvet, hogyGleiehberechtigung aller Nationalitäten s mint látjuk, Ausztriában bámulatosan tud játszani a nemzetiségi factorokkal. Sőt a nemzetiségek példákra is tudnak hivatkozni: miként találnak már most is a megyék ellen menedéket a kormánynál; rámutatnak nevezetesen a legújabb időben miként adta be két olyan főispán lemondását, kire épen nekik legtöbb panaszuk volt. ( Úgy van! a szélső baloldalon.) így okoskodnak a nemzetiségek. És lehet-e tagadni, hogy ez az okoskodás alapos? Es vájjon ez nem alkalmas-e arra, hogy kiábrándítsa azokat, kik a nemzetiségi kérdésben csodadolgokat várnak az államosítástól ? A kik nem foglalkoztak vele tüzetesen, miféle speciális eszközöket fog az államosítás a magyarságkezébe szolgáltatni, miképen fognak functionálni ezek a speciális eszközök; a kik csak amúgy nagyban és egészben contemplálják ezt az ügyet: olyanformán képzelik maguknak a dolgot, hogy esak amúgy rá kell ereszteni a nemzetiségekre a kinevezett állami hivatalnokok seregét s előttük majd csak úgy olvad minden idegen elem, odúikba lesznek kergetve vagy kifüstölve az izgatók. Helyes vagy nem helyes az a nemzetiségi politika, melyet e pillanatban követ az uralkodó áramlat: én azt ez alkalommal nem vitatom; de ki fog tűnni, hogy épen ennek a politikának sikeressé tételében, még mostani megbénult állapotában is nagyobb eredményeket tud felmutatni az önkormányzati tevékenység, mint a bureaucratia, mely tehetetlen minden más