Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-493
493. országos ülés 1891. Jnnins 1-én, hétfőn. 285 dologban, csak egyben áll páratlanul, abban t. i., hogy minden politikai, sőt társadalmi tevékenységet tönkretegyen. De én nem úgy contemplálom a vármegyét, hogy a választási elv fentartása mellett maradjon meg mostani eltorzított alakjában; hanem contemplálom úgy, hogy megtisztítva a bureancratia salakjától, legyen ismét az igazi önkormányzatnak életteljes organismusa. Ha ilyen lesz: akkor más módon is — nem úgy, mint most — fog szolgáltatni megbecsülhetetlen eszközöket arra, hogy nemzetiségi viszonyainkat megjavíthassuk. Tápláljon bárki bármely nézeteket a nemzetiségi kérdésről: lehetetlen, hogy azt az eredményt, t. i. a nemzetiségi viszonyok javulását eszközölni ne óhajtsa; lehetetlen, hogy inkább akarja permanenssé tenni az ultima ratiora való hivatkozást, mint azt, hogy a nemzetiségi kérdésnek élét elvegyük s veszedelmét lehetőleg olcsó áron elhárítsuk. Meg kell gondolni mindenekelőtt: mit állít hatunk szembe az állambontó nemzetiségi aspiratiókkal? A történelmi Magyarországot; az ezeréves együttlét megszokoltságának inertiáját, mely összeragad a szülőföldhöz való természetes ragaszkodással. De a történelmi Magyarország eszméje nemcsak az ezer éven át közösen viselt dolgok dicsőségéből, a közösen szenvedett csapások fájdalmából áll: a történelmi Magyarország eszméje concret alakban azokban az institutiókbnn él, melyek ebben az országban a politikai s ezzel kapcsolatban a társadalmi létnek formáit megalkották. Ezeket a formákat nálunk az önkormányzaton alapuló megyerendszer adta meg. A nép elméjében, a népdalaiban az államhatalom, a közcsendet és rendet fentartó hatalom eszméje ebben a szóban nyert kifejezést: »a vármegye«. Töröljük el ezt az institutiót, semmisítsük meg a hozzá fűződő traditiókat: és a nép, nevezetesen a nemzetiségi nép szeme elől eltíínt a történelmi Magyarország, helyébe feltolja magát az osztrák birodalom alakja első sorban; azután szabad a vásár a legkalandosabb eombinatióknak. Önök erre talán azt fogják mondani, hogy hiszen mindezt önök jól tudják és épen azért önök nem is akarják a traditiókat, nem akarják a megyét megsemmisíteni. Azokra a külső czafrangokra akarnak hivatkozni, melyeket meghagyni szándékoznak ? Például arra, hogy bát hiszen önök maguk hozták divatba, hogy ne úgy hivják a törvényhatóságokat, mint a seribierek divatba hozták, tudniillik a megye, hanem úgy, a mint a köznép mondja: a vármegye. Önök meghagyják a törvényhatóságok nevét és határait és nem hallgatnak azon radicalis bureaucrata társaikra, kik a franczia departementek mintájára újból szeretnék az országot beosztani. Önök azért hagyják meg a hivatalok történeti elnevezését, azért hagynak meg ugyanazon functiókra két embert, az alispán hátán a főispánt, a szolgabíró nevezetet, sőt talán a zsinóros hajdúkat is. Hát én minderre azt mondom, hogy ez is jobb semminél, de hát mindez nem elég. Ha azt akarjuk, hogy a nemzetiségi törekvéseknek a traditiókban rejlő antidotuma igazán hasson, akkor nem elég fentartani némely külsőségek foszlányait: a lényeget, a polgári és társadalmi létnek hagyományos constructióját kell fentartani. (Helyeslés a szélső haloldalon.) De nemcsak a traditiók fentartására van szükség, hanem legyen a megye az a fészek, melyben magát minden honpolgár otthonosan érezhesse, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) melyben magát szabad embernek és számottevő polgárnak érezhesse. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Semmi sem fogja erősebb kötelékkel csatolni a nemzetiségi embert ehhez a hazához, semmi se fogja inkább visszatartani attól, hogy a bontakozás ábrándos terveibe belemenni kedvet kapjon; adóval megterheltük épúgy, mint önmagunkat, anyagi jóléttel és gyarapodással ez idő szerint legalább nem kecsegtethetjük: adjunk neki legalább részesülést oly polgári jogokban, 1 olyan szabadságban, melyet sehol a világon nem élvezhet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Semmi sem képes jobban kibékíteni a honpolgárokat a nagy közterhek viselésével, mint az önkormányzati jogoknak bő mértékben való élvezete. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha a t. háznak összes tagjai megismernék a protestáns felekezetek körében létező viszonyokat: elbámulnának a felett, hogy mily roppant egyházi adózást visel a nép és viseli zúgolódás nélkül, inert élvezi azt a jogot, hogy maga választja papját, tanítóját és a lehető legnagyobb közvetlenséggel gyakorol befolyást egyházának mindennemíí ügyeibe. (Igaz! Úgy van! a szélsöbaloldalon.) Ilyformán békíteni ki az ország népét az általa hozott nagy áldozatokkal, nagyon fontos dolog általában; de kétszeresen fontos épen a nemzetiségi viszonyok tekintetéből. És kérdem: mit ártana az a magyar állam egységének és magyarságának, ha becsületesen végrehajtatván az 1868-iki nemzetiségi törvény, (Mozgás jobb felöl) nem akadályoztatnék meg tényleg az, hogy nemzetiségi megyékben benső ügykezelési nyelvül a többi nyelvek is használtassanak, a tanácskozásokban és jegyzőkönyvekben akadály nélkül alkalmaztassanak ; ha kellő tekintet volna arra, hogy oly tisztviselők választassanak, a kik a nép nyelvét értik? Becses dolgok volnának ezek a nemzetiségi nép és intelligentia szemében; és ha látná, hogy a nemzetiségi igények kielégítésére meg van téve minden