Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-493
493. országos ülés 1891. Jnnins 1-én, bétfőn. 283 tapasztaltuk sajnosán, hogy annak az iskolának emberei nem tudnak együtt érezni a nemzettel, készek befeketíteni a nemzet múltját, eomprom ittál ni reputatiójáf, csak azért, hogy kedvencz eszméiknek, rögeszméiknek a kellő háttért és alapot megteremthessék. Nem lehet rossz néven venni, sőt egyenesen kötelességteljesítés rámutatni a nemzet életében jelentkező kórtünetekre; lehet ostorozni az elharapódzott corruptiot, a közszellem hanyatlását -— minden nemzet történelmében fordulnak elő epochák, midőn ily tünetek jelentkeztek — de egészen más beszélni a nemzet jelleméről és abban oly vonásokat akarni felfedezni, melyek ha csakugyan megvolnának, disqualificálnák ezt a nemzetet arra, hogy az európai népek családjában tisztességes helyet foglalhasson el. A dicsőséges magyar nemzet egy meglehetősen himpellér natio volna, ha igaz volna az, mit a t. képviselő úr róla állítani jónak látott. A Schulverein embereire vagy más hasonló jó barátinkra, kellene bízni az ily dolgok leleplezését, még akkor is, ha igazak volnának. De hát hála istenné'< nem igazak. A magyar, mint nemzet, mindig teljesítette kötelességét, valahányszor áldozatra, tettre hívta a haza: ezt bizonyítja a történelem; a magyar bármi téren, bármi pályán működik, kötelességfeljesítés dolgában mindig van olyan legény, mint bármely más nemzet fia : ezt bizonyíthatja bárki, a kinek a magyar emberrel dolga volt. Ha mind e mellett a magyar nemzet nem vihette többre a maga dolgát: annak egyedül a balsors az oka; az nevezetesen, hogy egy túlhatalmas erő által elnyomatva, midőn ettől szabadulni kívánt, eső elől csurgó alá került. A t képviselő úr annyira elhiszi a megyei sógorság-komaságról szó!ó haszontalan mendemondát, a melyből a magyar önkormányzati rendszer ellenségeinek egész tudománya áll, hogy azokból egyenesen jellembe vágó vádpontokat formál a nemzet ellen? No hát az a laza, kötelességet nem ismerő és nem teljesítő megyei administratio volt az mégis, a mely hajdan fentartotta a magyar állam szervezetét, még a török hódoltságban is ; a mely elhárította az országról az anarchiát akkor, midőn egy rossz és mostoha kormány mindent elkövetett arra, hogy itt rendezett állami viszonyok létrejöhessenek. No hát hogy azok az emberek ilyen eredményeket tudtak légyen felmutatni, ahhoz kellett tehetség is, meg kötelességtudás is. Ez a megye nemcsak hogy a szó teljes értelmében megmentette az alkotmányt s vele magát a nemzetet; de administratiot is teremtett olyat, mely az ország culturalis viszonyai közt kitűnő volt s mely után épen ezen oknál fogva is sírva nézett az ország népe azokban az időkben, midőn megkísérelték őt az állami közigazgatás malasztjával boldogítani, úgy, mint most akarja a t. képviselő úr. A t. képviselő úr azzal a rendszerrel akarja a magyar nemzet erkölcseit megjavítani, mely minden időben az absolutismus kipróbált eszköze és a szolgalelkűségnek iskolája volt. Voltak már a régibb és az újabb időkben egyaránt a nemzetnek olyan professorai, a kik szerették volna kinevelni belőle azt a hamisítatlan és hajthatatlan szabadságszeretetet, melyet az önkormányzat emlőin szítt magába ; ismerjük már azokat a szólamokat, azokat a ráfogásokat, rágalmakat, azokat a magas paripáról való erkölcsi praedicatiokat, melyeket ezen emberek hangoztattak. Az a congenialitas, melybe a t. képviselő úr minden jóindulata és magasröptű gondolkodásmódja mellett, például bizonyos báró Bach Sándor nevű úri emberrel, a »Rückblick« írójával keveredett, észrevétethetné vele, hogy rossz úton jár. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Csanády Sándor: Rossz társaságba keveredett. (Derültség.) Mocsáry Lajos: Nem folytatom, t. ház, e fejtegetéseket; de egyet, a leghangosabbat azok közül az államosítás érdekében világgá bocsátott phrasisok közül nem hagyhatok említés nélkül : azt tudniillik, hogy azért kell behozni az állami közigazgatást, mert az fogja kezünkbe adni a legbiztosabb eszközt arra, bogy felépítvén a nemzeti államot, megfékezzük a nemzetiségi kérdés veszedelmeit. (Halljuk! Halljuk !) Ne méltóztassék a t. képviselőháznak azt hinni, hogy én ez alkalommal imigyet keresek nemzetiségi vitáttámasztani, lándzsát törni azon nézetek mellett, melyekről tán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a t. ház előtt nem ismeretlenek. Meg fogja engedni mindenki, hogy akkor, midőn ennek az egész ügynek sarkpontját, pivotját épen az az úgynevezett nemzeti politika képezi: a kérdésnek ezen oldalát mellőzni lehetetlen. Be én nem akarok ez alkalommal egyebet tenni, mint rámutatni arra, hogy épen az ősi önkormányzati rendszerben bírhatjuk az egyik leghathatósabb eszközt arra, hogy a szertehúzó nemzetiségi elemeket összetartsuk s a nemzetiségi veszedelemmel sikeresen megküzdhessünk. Az állami közigazgatás apostolai úgy gerálják magukat, mintha elég volna a nemzetiségi kérdésre egyszerűen hivatkozni, hogy halomra dűljön az államosítás ellen felhozható minden más érvelés. De hát igaz-e az, hogy az államosítás ellenálhatatlan eszközöket fog szolgáltatni a magyar állameszme megszilárdítására; miben állanak voltaképen ezek az eszközök; mit lehet várni 36*
