Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

274 498. országos ülés 1891. jnninsl-éu, hétfon. igazgatási reformnak; miért kezdik épen a szer­vezeti és nem a materialis kérdéseken és miért akarják végrehajtani ily rendkívüli erőltetéssel? A ki behatólag foglalkozott úgy az előzmények­kel, mint az előttünk fekvő javaslatok tartalmával, nem zárkózhatik el azon észlelet előtt, hogy itt a ezél nem a jó közigazgatás, nem az e téren tapasztalt bajok orvoslása, hanem egészen más valami. Nem komoly törvényhozás az, melynek czélja a nemzeti élet felmerült szükségleteinek kielégítése: ez csak az a neme az ukáz és Ver­ordnungszerű törvénygyártásnak, melynél oppor­tunitási indokokból, politikai, párt és személyes érdekek kielégítése czéljából történik vissszaélés törvényhozói hatalommal. Nem más itt a czél, mint új hatalmi eszközök szerzése a tényleges hatalom számára. Ha őszinte akart volna lenni a beterjesztő kormány és parlamenti bizottság, nem azt a czímet kellett volna választani: törvény­javaslat a vármegyei közigazgatás rendezéséről«, hanem ezt: »törvényjavaslat a fennálló kormány és parlementi többség hatalmának megerősítésé­ről és örökidőkre való biztosításáról«. Észlelhette ezt bárki a tárgyalás előzményeiből, de teljes bizonyítékot meríthet magának az előttünk fekvő javaslatnak tartalmából. Ha a jó közigazgatás volna a ezél : ezzel való foglalkozását azzal documentálta volna a kezdeményező kormány, hogy indokolását a fenforgó bajoknak és hiányoknak tüzetes és rész­letes leírásával s azok forrásainak felderítésével kezdje meg. Ezt egyáltalában nem teszi : beéri azokkal az általános phrasisokkal, melyekre évek óta koptatnak a journalistieában azok, kiknek a közigazgatási gyakorlatról fogalmuk sincs. De ugyanezt bizonyítják a reformmunkálat előzményei. A t. kormány távolról sem enquétezett annyit e nagy terjedelmű és fontosságú kér­désben, mint ennél hasonlíthatlanúl kisebb ér­dekű tárgyakban; az egész enquétezés egy főispáni tanácskocmányból állott: tehát a t. kor­mány nem azoknak a véleményére volt kíváncsi, kik a közigazgatás igazi szakemberei, nem hívott be alispánokat és más megyei embereket; hanem egyedül a maga bizalmi embereit, a főispánokat, kik a közigazgatással tényleg nem foglalkoznak, kiknek feladatukat politikai és pártérdekek gon­dozása képezi. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ebben azatán el kell ismerni, hogy az igazi szakemberekhez folyamodott. A milyen volt a tárgygyal való elbánás a kormány körében, olyan volt a képviselőház bizottságában is. Szólhatunk erről, mert tanács­kozásai a hírlapok útján köztudomásúak lettek. A bizottság épúgy mellőzte közigazgatási álla­potainknak, illetőleg miseriáink okainak beható tárgyalását; a bizottságnak jeles és ifjú tagjai nem az életből és gyakorlatból, melyről alig is bírhatnak ismerettel, hanem csak az elébük tett szövegből okoskodtak. Az egész bizottsági tár­gyalás nagyban és egészben nem volt egyéb, mint pártköri békealkudozás, közelítő és vissza­vonuló lépések, szeretetreméltóságok kicserélése, atyafiságos alkudozás az ősi magyar önkor­mányzat felfeszítésének dicsősége (Úgy van! Úgy van! Élénk tetszés a szélső baloldalon) s a majd élvezendő új hatalmi eszközök felett. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) De kétségtelen bizonyíték maga a javaslat, a mint előttünk áll a maga §-aiban, maga a javaslat tartalma. Mert mi ez a törvényjavaslat, t. ház ? Semmi egyéb, mint azon módon, egész lényegében való változatlan fentartása annak az annyira leszólt, ócsárolt és annyira tűrhetetlen­nek állított eddigi gyakorlatnak; nem egyéb, mint codifícálása a 20 év alatt létrejött ferde irányit fejlődésnek. Fentartása igenis az eltor­zított, bureaucratiával telített régi megyéből csinált hamisítványnak. De helyre kell igazítanom azt a szót, hogy változatlanul. Nem változatlanul annyiban, hogy mindaz, mi az eddigi gyakor­latot olyanná tette, a milyen : mindaz, mi az eddigi miseriákat előidézte, fokozva és kiélesítve van az előttünk fekvő javaslatban ; ellenben meg van ölve mindaz, a mi és ez főleg a választás volt, az eddigi rendszert annyira-mennyire tűr­hetővé tette, a mi szelídítette annak a hallatlan kontárkodásnak következményeit, mely az ősi önkormányzati rendszer meghurczolásával, í ter­mészetéből való kiforgatásával, depravatiojával több mint két évtizeden át elkövettetett. Mi tette oly gyarlóvá közigazgatásunkat ? Az, hogy az önkormányzat keretét bureaucraticus lommal tömték tele s ez által az önkormány­zati tevékenységet megbénították. Ösztönszerű­leg hajlottakabureaucratiához, mert a központi kor­mány állandóan oly férfiak kezében volt, kikben nem volt érzék a szabadság iránt, a kik előtt, mint azt itt százszor és ezerszer kimutattuk, minde­nek fölött álló érdek volt saját hatalmi érde­keiknek biztosítása. Erre volt irányozva a két évtized óta fennállott kormányok egész figyelme ; ez volt czélba véve azzal az örökös organisatió­val és reorganisatióval, melyek által az ősi önkor­mányzati rendszer fokról-fokra denaturáltatott. Lehet-e csodálni, hogy az ily közigazgatás jól nem működhetett? Maradjon meg a választási rendszer, vagy hozatíassék be a kinevezés, mind­addig, mig ez a bureuaeraticus szellem fog a központban uralkodni s onnan a törvényható­ságokra kiáradni, jó közigazgatásról, olyanról, mely az igazi és életteljes önkormányzattal versenyezhetne, szó sem lehet. A megyei köz­igazgatás bureaucratiálását most már teljessé teszi az úgynevezett reform. Vegye szemügyre bárki a honvédelmi irka-firkának, jelentésnek,

Next

/
Thumbnails
Contents