Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

im. országos öles 18! kimutatásnak, nyilvántartásnak, törzskönyvelésnek egy egész újabb sorozatát, mely részint paragraphusokba foglalva, részint a ministeri indokolásban kilátásba helyezve van : kézzelfogható bizonyítékait fogja látni a legszélsőbb határokig vitt bureaucratia túltengésének. Ha a jó közigazgatás volna a czél, szabad volna-e fentartani azt a képtelenséget, mely a főispáni és alispáni állás bureaucratismusában rejlik s mely a főispán hatalmának növelése s az alispáni állás depressiója által még inkább kiélesíttetik. Ez az intézkedés tisztán közigazgatási szempontból is valóságos monstruositas. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon) Miként lehet azt várni, hogy az alispán, a ki vezeti az egész administratiot, a felelősség, de egyszersmind biztonság érzetével, teljes jó kedvvel, tehát sikeresen működjék: mikor közvetlen közelében ott érzi a főispánt, a ki ellene folytonosan kémkedik, fiókjában kotorász, intézkedéseit kritizálja, felfüggeszti s megsemmisítésöket a minister ált;d provocálhatja. A főispán mindenbe belekotynyeleikedési jogával nem egyéb, mint az administratiónak universalis hátramozdítója. A főispán abban a nagy terjedelmű hatáskörben lehetetlen, hogy alaposan ismerje a folyamatban levő ügyeket, aztán micsoda okokból és micsoda szempontból milyen irányban fogja az administratioba való avatkozását gyakorolni ? Természetesen saját hivatásának, a kortes politikának szempontjából; abból a szempontból, hogy a közigazgatás terén mindig a 13 próbás kormánypárti embereknek és különösen a befolyásos embereknek legyen igazuk, az ellenzékiek, vagy akár a gyanúsok és a jelentéktelen emberek előtt. A főispánt csak azért hagyják meg az alispán hátán, hogy ott a magasabb politikai szempontot érvényesítse az adrninisiratióban, mert tartanak még attól az objectivitástól is, mely az olyan embernek, ki rendesen és tíízetesen foglalkozik a közigazgatási ügyekkel, eljárásában érvényre emelkedhetik. Micsoda kilátásunk lehet így a jó, a tiszta közigazgatásra? Lehet igenis arra, hogy ezen az irton fogja gyakorolni a kormány a legveszélyesebb terrorismust. Meghagyják a főispánt az alispán hátán azért is, hogy legyen több stallum, melyet híveiknek osztogathassanak; legyen különféle adomány a nagyobb és kisebb igények számára; legyen nevezetesen méltóságos dignitariusi állás is, melynek neve és multja bizonyos fényt kölcsönöz. Nekünk tán azt adják szánkba mézes madzagul, hogy tiszteletben akarják tartani épen a hagyományokat'?! Nem kérünk az ily szemfényvesztésből, nem kell semmi szín alatt oly intézkedés, mely a jó közigazgatásnak még [. jnnlns 1-én, bétflta. f75 azt a mértékét is tönkretesz^ Mely az önkormányzat megsemmisítése után lehetséges volna. Ha a jó közigazgatás volna a czél, meghagyhatnák-e azon módon a járási administratiot? De hát mit mondjunk ahhoz, hogy sem a törvényjavaslatban, sem annak ministeri indokolásában és a bizottságiban egyaránt, se a bizottság lefolyt tárgyalásaiban még csak nyomával sem találkozhatunk annak, hogy az illetőknek sejtelmük volna arról, a mi közigazgatási állapotaink gyarlóságának egyik fő kútfeje : arról tudniillik, hogy a kisebb községek, melyekben az ország népének túlnyomó nagy része lakik, teljesen magukra vannak hagyatva ; úgy, hogy az ország, épen ott, hol a közigazgatás végszálai a társadalommal közvetlen érintkezésbe jönnek, daczára az óriási hatósági apparátusnak, nem administráltatik, hanem esak úgy administráíódik. A szolgabíró ott ül, mint egy keresztes pók, a járás székhelyén s a községeknek feléjük sem megy; azok a primitív állap >tban levő, minden értelmiséget nélkülöző apró községek teljesen felügyelet nélkül vannak hagyatva s ki vannak szolgáltatva a községi, illetőleg körjegyzőknek, kik nincsenek arra qualificálva, hogy az általuk tényleg vitt szerepnek megfeleljenek; kiknek legfőbb gondjuk, hogy maguknak instantia-íráaból, dilletans jogtatanács-adásból s mindenféle sportulákból minél nagyobb jövedelmet csináljanak. Erről az állapotról, úgy látszik, sejtelmök sincs azoknak, kik Magyarország közigazgatási reformjának nagy ügyét kezökbe vették; nincs a ministemek és államtitkárnak . kiknek munkájából ily sejtelemnek nyoma sem látszik; nincs azoknak az államtudósoknak, kik minduntalan tudják idézni a külföld institutióit; nincs azoknak, kik éles elmével és nagy szónoki tehetséggel tudják a §-ok és azok szavainak szőrszálait tizenkét felé hasogatni. Mit akarnak tenni ennek a visszás helyzetnek javítására? Egyáltalában semmit; hanem igenis rosszabbá szándékoznak tenni a helyzetet. Rosszabbá először azáltal, hogy ások mindenféle segédszemélyzet szaporításával még teljesebbé akarják tenni a szolgabíróság bureaucraticus szervezetét és az által, hogy kinevezett állami tisztviselőkké akarják tenni a községi és körjegyzőket. Arról szó sincs, hogy a járásukat alszolgabírói kerületekre osztanák fel, úgy, hogy a községek a mindenütt jelen való, qualifieált tisztviselők közvetlen felügyelete alá kerüljenek; e helyett valami új törzskönyveket akarnak a járásukban vezettetni, hogy a szolgabírói hivatalokban is csak könyvből dolgozzanak s nem a közvetlen tapasztalásból; a segédszemélyzet szaporítását azért tervezik, azért csinálnak a szolgabíróságokból valóságos 35*