Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-491
238 491. országos ölés 1891, m.íjus 39-én, pénteken. (Hősnőn tarló elérik helyeslés és éljenzés a jobboldalon. Mozgás és nyugtalanság a szélső baloldalon.) Josipovich Géza jegyző : Szabó Imre ! Szabó Imre: T. ház! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) 1887 óta nem tettek a ház asztalára oly törvényjavaslatot, mely ha törvénynyé válanű, jobban átalakítsa állami és társadalmi életünket, mint épen a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat. Elengedhetetlen törvényhozói kötelességünk ugyan minden alkalommal, de az általam felhozott indok miatt jelen esetben egészen függetlenül, minden elfogúbság nélkül vizsgálni azon okokat, melyek a törvényjavaslat elfogadása vagy elvetése mellett szólnak és ehhez képest legjobb meggyőződésünk szerint adni szavazatunkat. (Élénk mozgás a szélső haloldalon.) Én részemről ily felfogással óhajtok a szőnyegen levő törvényjavaslat tárgyalásához hozzászólni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. Zaj a szélső baloldalon.) Ha a vármegyék eredetét és fejlődését jogtörténeti szempontból vizsgáljuk, úgy találjuk, t. ház, hogy a régi vármegye kezdetben majdnem kizárólag, mint honvédelmi intézmény lőn alkotmányunk keretébe beillesztve. A vármegyék szerepe < sak a mohácsi vész után lett fontosabbá, mert ekkor már hatáskörük kiszéle sedik. A levert állam eszméje ugyanis a vármegyékbe vonul és talál menedéket Bécs törvénytelen túlkapása és a török hódítás bomlasztó ereje ellen. Ok lesznek a politikai administratio és az igazságszolgáltatás hatóságaivá; követküldési és utasítási jogukkal pedig közvetlen befolyást gyakorolnak a törvényhozás menetére. És bár elismerem, hogy nincs a múltban intézményünk, mely a nemzeti jog védelmében több szolgálatot tett volna hazánknak, mint a vármegye, azért az általam felhozott történelmi tényekből mégis világosan látható, hogy a megyei szervezet soha sem volt alkotmányunknak oly szerves, alkotó része, a mely kizárólag a nemzet szelleméből önállóan fejlődött volna, hanem ellenkezőleg arra a viszonyok és a politika tényei folyton átalakító befoly st gyakoroltak. (Zaj a szélső baloldalon.) így módosult a vármegyék közjogi helyzete 1848-ban a parlamenti kormányrendszer behozatala által.(Halljuk! Halljak! a jobboldalon. Nagy zaj és mozgás a szélső baloldalon. Gróf Károlyi Gábor többször közbekiált.) Elnök (csenget :) Csendet kérek. A képviselő árnak nincs joga közbeszólni. Ha más beszél, akkor csak annak van joga beszélni, a képviselő úrnak pedu hallgatni kötelessége. * (Elénk helyeslés a jobboldalon. Zajos nyugtalanság a szélső baloldalon.) Szabó Imre: S mert 1867. óta parlamenti kormányunk van s mert ezen idő óta állami függetlenségünknek és nemzeti szabadságunknak legfőbb biztosítékát maga a parlamenti rendszer, a szabad sajtó és az esküdtszék intézméiyei képezik, kétségtelen, t. ház, hogy ezen idő óta a vármegyék államfentartó hivatásukat elvesztették. Ha tehát ezen intézményt életképessé óhajtjuk tenni, úgy azt a gyakorlati élethez kell idomítani és e czélból több elvi szempontra kell figyelemmel lennünk, melyeknek a törvényjavaslatba helyes vagy helytelen beillesztésétől fog függeni a reform sikere vagy sikertelensége. Ily elvi szempont először a vármegyék politikai szerepe. Örömmel üdvözlöm én azon törekvést, mely a vármegyék politikai jellegét a jövőre is meg akarja hagyni oly értelemben, hogy a vármegyéknek joguk legyen országos politikai kérdéseket megvitatni, azokban a parlamenthez és a kormányhoz felterjesztéseket, a társtörvényhatóságokhoz pedig átiratokat küldeni. (Zaj és nyugtalanság a szélső baloldalon.) Helyeslem továbbá azon felfogást is, hogy a vármegyéknek joguk legyen a törvényesen meg nem szavazott adók és ujonezok beszedése ellen tiltakozni. Ezenkivűl helyeslem, hogy a tisztviselők a vármegyékben ezen adók és ujonezok beszedésétől és kiállításától, ha csak azt köz veszély nem igazolja, el legyenek tiltva,, mert ez intézkedések által egyrészről a vármegye alkotmányvédő jellege leend fentartva, másrészről pedig a közszabadság iránti érzék a, nemzet kebelében mélyebb gyökeret fog vei ni. A második elvi szempont a megyei autonómia, (Zaj, nyugtalanság a szélső baloldalon) a mely helyes értelemben nem lehet más, mint a vármegyék szab id rendelkezési joga helyi természetű ügyeikben s ellenőrzési joguk meghagyása az ezen ügyeiket végző tisztviselőik felett, a mi jövőben is múlhatatlanul fentartandó, (Zaj a szélső baloldalon. Egy hang: Ilyen autonómia nincs!) mert a hatáskörnek ily körvonalozása a törvényhatóság élet-tevékenységét csak fokozni fogja, a nélkül, hogy az administratio menetét megbénítaná. Legyen a viszony a vármegye és a tisztviselői kar között oly természetű, mint a minő van a parlament és kormány között. Az autonómia körébe tartozó ügyekre nézve a vármegye közgyűlése legyen a határozó és ellenőrző, a tisztviselői kar pedig a végrehajtó közeg és ezen ügyekre nézve a kormánynak magasabb állami érdekek szempontjából kizáró1 g csak a felügyeleti jog adassék meg. A vármegyéknek ezen új szerepkörében azonban a testületi igazgatás többé fenn nem tartható, mert a mai kor fejlettebb és fokozottabb igényeinek csak az egyéni felelősség s a szakképzettség elveire fektetett közigazgatási rendszer felelhet meg; ma már négy vagy hat száz; tagból álló megyei bizottsággal jól és pontosan
