Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-490

212 490. orsrág«s ülés 1891. májns 2ft«árt, kedden. egészen ellenkezően áll a dolog ; nálunk a valuta-rendezés nem a pénz értékének emelkedésével, hanem a pénz értékének némi csökkenése mellett mindenesetre a későbbi emelkedés megakadályozásával fog járni, ugy, hogy azon egy szempontból is, a mely mindenütt másutt hátránya volt a valuta-rendezésnek, csak örömmel üdvözölhetjük és türelmetlenül várhatjuk azt. Én tehát, t. ház, azon reményemnek adhatok ismételve kifejezést, hogy nagyon rövid idő alatt tisztában lesz azzal itt az országban is mindenki, tisztában lesz a t. kormány és tisztában lesznek azon egyéb factorok, a kiknek a közreműködésére szükség vau, hogy Magyar országon egy éles közvélemény kívánja a valutarendezést monometallisticus alapon, kívánja pedig ezt sürgősen, kívánja ezt minden felesleges időhab!dék elkerülésével és minden további intercalaris veszteségek lehető mellőzésével és én nagyon kérem a t. kormányt: járjon el ebben a tekintetben, ebben a meggyőződésben és legyen meggyőződve arról is, hogy ha arról kellene az ország közvéleményének meggyőződnie, hogy egy ilyen kérdésben, a melyben egyértelmű az egész magyar közvélemény, a mely életérdekét képezi nemcsak a magyar közgazdaságnak, de a monarchia másik fele közgazdaságának is, a hol tehát érdekellentétről e monarchia két fele közt nem lehet szó; ha mondom, azon meggyőződésre jutnánk, hogy ilyen kérdésben is paralysálhatják a magyar kormány üdvös törekvéseit kicsinyes szempontok, kicsinyes érdekek a monarchia másik telében: meg vagyok róla győződve,hogy ez senkire és semmire sem volna oly hátrányos, mint azon politikai irányra, a melynek sarkalatos tételét képezi az, hogy mi meg tudjuk érdekeinket óvni az Ausztriával való szövetség alapján és fenn akarjuk azt tartani, mint érdekeinkre kívánatosat. (Élénk helyeslés johb felöl.) Ezeknek megjegyzése után magát a törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés jobb felöl.) Horánszky Nándor: T. képviee.őház! Nehogy hallgatásom következtében félreértessem, két rövid megjegyzés megtehetésére kérek en gedelmet. (Hattjuk!) Az egyikre, a mint azt különben igen t. képviselő úr sem vonta kétségbe, sőt azon nézetének adott kifejezést, hogy valószínűleg úgy értettem én is a sóbánya-jegyeknek a kérdését, mint ő, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy én beszédemben kijelentettem, miszerint a sóbányajegyek kérdése rendezendő, de a rendezés korán sem lehet olyan, mely a magyar államra tovább menő terheket róhatna; mert e kérdés 1867-bén meg lett oldva és a sóbánya-jegyek törlesztése, valamint kamatozása is elintézést nyert. A mi már az átlag kérdését illeti, én azt a megjegyzést tettem, hogy magában az átlagban az önkénynek egy bizonyos ingerentiája rejlik. Az előttem szólott t. képviselőtársam ez ellen kifogást szintén nem tett. De az átlag tekintetében a kérdés úgy áll, hogy nemcsak a hitelező javára gyakoroltathatik önkény, de az adós hátrányára is; mert ha a relatio akkép állapíttatik meg, hogy az vagy megfelel a papírpénz tényleges értékének, vagy ahhoz közel jár, a hátrányt az adós szenvedi; ha pedig megfordítjuk a dolgot, akkor sem szenved ugyan jogi hátrányt a hitelező, de valami ténylegest igen. Én tehát épen azért, hogy az átlag mindenesetre bizonyos önkényszerű valami, azt mondottam, hogy azon esetre, ha átlagot alkalmazunk, ezen átlag ne az árfolyam átlaga, hanem a két ellentétes érdek méltányos átlaga legyen, mert például 1867-ről 1868-ra az árfolyam egyik évről a másikra 10%-kal szállott, tzpedig nem természetes fejlődés, mert ennek oka az volt, hogy akkor vette fel a magyar állam a 80 milliós kölcsönt és a váltóárfolyamok e miatt nagy változást szenvedtek ezen kölcsön befizetése következtében. Már pedig ilyen mesterséges hullámzások relatio alapjául csakugyan nem szolgálhatnak, sem jogilag-, sem méltányosan. Ez az a szempont, a mit én voltam bátor kifejezni. A miben egyébiránt elvileg különbség nincs, csak a formában, a mennyiben az előttem szóló t. képviselőtársam az árfolyam átlagát véli alkalmazni, én pedig egy természetes és igazságos átlagot akarok érvényesíteni: ez a különbség forog fenn a t. képviselő úr állása és az enyém között. Csak ezt akartam megmondani. (Helyeslés.) Wekerle Sándor pénzügyminister: T. képviselőház! Magára a szőuyegén forgó törvényjavaslatra előadtam beterjesztett indokolásomban azon okokat, előadta azokat a pénzügyi bizottság jelentése és az előadó úr, melyek a törvényjavaslatot szükségessé teszik. Most legyen elég ezen indokok reassummálására annyit felemlítenem, hogy a réz-váltópénz szaporításának szüksége rég idő óta érezhető s ez nem egy momentán szükség, hanem olyan, mely állandónak bizonyult. Ilyen körülmények között mellőzhetetlennek tartom a réz-váltópénznek legalább oly mértékben való szaporítását, a mint azt ezen törvényjavaslat czélozza. E tekintetben bocsánatot kérek, azt a közjogi argumentumot sem fogadhatom el helytállónak, a melyet Helfy képviselő úr méltóztatott felhozni, midőn azt mondotta, hogy miután a vám- és kereskedelmi szövetséget károsnak tartja, ezen törvényjavaslatot már ezen szempontból sem tartja elfogadható nak. Részemről nem tartom ezen érvelést helytállónak azért, mert ez a kérdés tisztán a szükségesség, helyesség és ezélszertíség szempontja-