Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-490
490. orsaägós Ülés 1891. május 2«-án, keddeü. glg ból bírálandó meg. Nem cómplic álható ezen törvényjavaslat közjogi tekintetekkel s ezért, ha azon alapot foglalnám is el, melyet a t. képviselő úr elfoglal, miután az aeut szükséggel állunk szemben, a mely, ha ki nem elégíttetnék azon ideig, a meddig a szövetség fel nem bontható, nagy zavarokat idézne elő, — mondom, ha még ezen álláspontra helyezkedem is, a törvényjavaslatot feltétlenül szükségesnek kellene tartanom. (Helyeslés á jobboldalom) A mit Helfy t. képviselőtársam a pénzegységről méltóztatott felhozni és ezen törvényjavaslattal kapcsolatba hozni, az azt hiszem, ezzel semmi összefüggésben nincs, mert hiszen a váltópénznek ily lényegtelen szaporítása csak nem szolgálhat indokul a pénzegységnek közbeneső megváítozta tására. Azt hiszem, általánosan elfogadott nézet az, hogy a kisebb pénzegységnek meg vannak a maga előnyei. A mennyire a körülmények és az adott viszonyok közt, akkor, midőn a valutát rendezzük, e kérdést meg lehet oldani: megkel! oldani olykép, hogy egy kisebb pénzegységre térjünk át. De hogyha ez akár a kérdés sürgető megoldásának elhalasztására vezetne, akár a megállapítandó relationál fogva oly töredékes részeket idézne elő, hogy az átszámításnál nagyobb hátrányok állnának elő: akkor semmi szín alatt nem térnék el azon állásponttól, hogy a mai pénzegyaég fentartható, mindazonáltal azon kiegészítéssel, hogy kisebb pénzegységnek megfelelő érmek és pénzjegyek forgalomba hozatala által iparkodjunk a mi viszonyaink közt is a kisebb pónzegység előnyeit valósítani. (Helyeslés.) A mi magát a valuta-rendezés kérdését illeti, azt hiszem, Helfy Ignácz t. képviselőtársam sem úgy értette, hogy ez az egész ügy vétessék le a napirendről addig, a míg a mostani vám- és kereskedelmi szövetség tart, hanem inkább annak kívánt kifejezést adni, hogy nemcsak a valuta-rendezést, hanem azt megelőzőleg a vámszövetség felbontását sürgős szükségnek tartja, a melyet azután a valuta rendezése fog követni. A mit Horánszky Nándor t. képviselőtársam a valuta rendezésének szükségességére vonatkozólag felhozott: van szerencsém kijelenteni, hogy e tekintetben köztünk differentia nincs. Már többször volt szerencsém ezen kérdést itt a házban szóba hozni, azt hiszem, két exposém és a költségvetés tárgyalása alkalmával, s ezért most, miután bizonyos fokig jogosultaknak kell tekintenem az ez irányban hozzám intézett kérdéseket, jogosultaknak oly irányban is, hogy azokra direct választ adjak, csak az akkor óhaj táskép kifejezetteknek kiegészítéséül kívánok annyit mondani, hogy a valuta rendezésének szükségességét nemcsak én, hanem időközben az egész kormány felvette és pedig úgy közgazdasági, mint különösen politikai indokoknál fogva programmjába; ez tehát akoraiány programijának kiegészítő részét képezi. (Élénk helyeslés.) Ha jól emlékszem, még tolyó évi január ló-én egy részletes, nemcsak a szükségesség és lehetőség kérdéseivel, hanem a megoldás módozatának mikéntjével is tüzetesen foglalkozó javaslatot terjesztettem a ministertanács elé, a melyben a megoldás módozatait és az eljárás egymásutánját részletesen tárgyaltam. Kiterjeszkedtem abban, a mennyiben szükges, a bank viszonyának ujabb szabályozására és kiterjeszkedtem azon kérdésre, a melyet Horánszky t. képviselőtársam felemlített, hogy pénzeszközeink a szükséghez és a közgazdasági igényekhez mérten szaporíttassanak, a mi egyébként nézetem szerint egy rendezett valutának elmaradhatatlan következménye. A ministertanácstól ezen részletes programm alapján felhatalmazást nyertem arra, hogy az osztrák kormány nyal kötelező tárgyalásokba bocsátkozzam. (Helyeslés.) Ez irányban a szükséges intézkedéseket meg is tettem, a tárgyalások folyamatban vannak és talán természetesnek fogják találni a felszólaló urak és a t. ház is, hogy ezen folyamatban levő tárgyalások részleteinek tüzetesebb vitatásába ezen helyről és most nem bocsátkozhatom. (Élénk helyeslés.) Kettőt azonban mégis kénytelen vagyok megjegyezni azokra vonatkozólag, a miket Horánszky Nándor képviselő úr felhozott. A valuta-rendezésnek két igen lényeges előfeltétele van. Az egyik az, hogy az illetékes factorok megegyezzenek és ez az előfeltétel az illetékes factoroktól függ. Van azután egy másik előfeltétel: és ez az, hogy a valuta rendezéséhez mellőzhetetlenül szükséges fémpénz — mondjuk ki nyíltan — arany, megszereztessék. Ez azután már nemcsak az illetékes factorok megegyezésétől, hanem a világ pénzpiaczának viszonyaitól is függ. (Úgy van!) A másik előfeltételt én sokkal sürgősebbnek és sokkal fontosabbnak tekintem, mint az elsőt, a megegyezést; mert ha a második előfeltétel meglesz, az első is létre fog jönni. (Tetszés.) E tekintetben annyit jelezhetek, hogy a magyar kormány részéről, mióta ezt hivatalos programmunkba felvettük, mióta viszonyaink megengedik, hogy e tekintetben elhatározó lépéseket tegyünk, nem is mulasztottam el egyetlen alkalmat sem ezen iránynak czéltudatos és a pénzpiacz viszonyai által megengedett kihasználására. (Élénk helyeslés.) A t. képviselő ár által felhozottakra csak két irányban kívánok nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az — s ez szolgáljon az ő