Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-490
490. országos flles 1891. május 26-án , kedden. 211 választunk ki és az az napi értéket veszszük irányadóul, vagy úgy, ha egy rövidebb, vagy hosszabb időszakra terjedő átlagot veszünk a számítás alapjául ? És én azt hiszem, az iránt megint aligha leszünk eltérő nézeten, hogy sokkal bizonytalanabb, sokkal önkényesebb volna eljárásunk, ha találomra, vagy épen czélzatosan választanánk ki egy napot akkor, a mikor a lefolyt esztendőben h papírpénzünk árfolyama csaknem 10 vagy talán teljes 10% re menő ingadózásokat mutat fel — mondom — sokkal önkényesebben járnánk el ez esetben, mintha egy hosszabb időszak átlagait veszszük irányadóul és ezekből állapítjuk meg azon árfolyamot, melyben a mai osztrák-magyar forintnak értéke leszűrődik. Abban a tekintben, hogy a mai érték és ezen átlag közt bizonyos eltérés lesz—ha figyelembe veszszük az adatokat, melyeket igen könnyen összeállíthatunk — azt hiszem, megint nem lehet köztünk nézeteltérés. A. mai érték, azon ideiglenes emelkedés daczára, melyet én, megvallom, nem tartok egészséges, természetes, közgazdasági okokra visszavezethetőnek, az arany árfolyama. 118 lévén — körülbelül 17%-mek felel meg. Ha tanulmányozzuk a, múlt évek átlagait, ez átlagok természetesen különböző alapon állíthatók össze, a számítás üthet ki így vagy amúgy, különösen a szerint, hogy az utolsó éveket, a melyekben más bizonyos kivételes helyzet jelei s kivételes körülmények befolyása volt észlelhető, eliminaljuk-e ezen átlag-számításból vágj sem és azt hosszabb vagy rövidebb időre terjesztjük-e ki, visszafelé menve: ezen átlagok közül a legalacsonyabb, melyet ki tudtam számítani oly alapon, a melyet elfogadhatónak tartok, 21% volt, a legmagasabb átlag pedig megközelíti a 25% -et, vagyis a 2 frankos forintot, melyre t. barátom mint elérendő czélra mutatott rá. Már most itt minden esetre fonák helyzettel állunk szemben; kevésbbé fonák ugyan, mint ezelőtt pár hónappal a 113%-os árfolyam mellett volt, de fonák a helyzet ma is. A pénznek azon tulajdonosa, ki azt ma forgatja, eladja, kölcsönadja, 117%-es árfolyam alapján, annak van kitéve — én legalább nem képzelem a kérdésnek más megoldását — hogy -- mondjuk — 121—-125 százalék közt, esetleg teljes 1257u árfolyam mellett fogja azt az új rendezés bekövetkeztével visszakapni. És megvallom, azon körülményt, hogy az aranypénz árfolyama a múlt hónapokban 113-ról 117-re felemelkedett, első sorban annak tulajdonítom, hogy a pénzpiacz ma már bizonyos jelekből következtet a valuta-rendezés közelgésére, hogy a nézetek tisztulnak és mindinkább érvényesül azon fölfogás és azon vélemény,hogy az átmenet aránylag magas érték-relatio alapján fog megtörténni és a pénz maga igyekszik azon niveaut megközelíteni és elérni, melyre a végleges rendezés helyezkedni fog. Ezen állapottal szemben, a mely ma tényleg hátrányos a hitelezőre nézve, azt hiszem, a hitelező nem tehet jogosult szemrehányást sem az adóssal, sem a magyar állammal szemben és nem kívánhatja, hogy a magyar állam őt ezzel szemben megoltalmazza, mert a magyar állam, a mikor betiltotta a szabad pénzverést, ezzel oly intézkedést állapított meg — és t. képviselőtársam szerint is helyesen — a mely kétségtelenül egy mesterséges beavatkozás volt a pénz árának alakulására és mesterséges emelése volt a pénz vásárlási erejének. Ennek a mesterséges emelésnek hasznát látta a hitelező osztály évek hosszú során át és azt hiszem, hogy ezen általa élvezett h iszonnak egy részét jogosan kívánjuk tőle vissza ma, ha az érték-relatio megállapításánál a mai magas pénzértéknél valamivel alacsonyabbnak vesszük fel az osztrákmagyar pénznek az értékét. Utalt t. képviselőtársam a magyar gazdaközönségre is. Kiemelte azt, hogy már a gazdaközönségben is (Halljuk! Halljuk!) tisztulni kezdenek a nézetek, kezd a magyar gazdaközönség is megbarátkozni a valuta-rendezéssel. Én hiszem és remélem, t. ház, hogy ez a kezdet mentől előbb befejezésre is fog jutni és hogy a magyar gazdnközönség teljes tudatára fog jutni annak a valóban merőben eltévesztett álláspontnak, a melyet az egész, hogy úgy mondjam, valuta-rendezési campagne kezdetén elfoglalt. Valóban, semmi sem mutatta inkább azt a felületességet, a melylyel ezen érdekeinkre nézve oly fontos kérdéssel még kevés évvel ezelőtt foglalkoztunk, mint ez az áramlat, a mely Németországból szivárgott át mi hozzánk. Nincs más szó rá, t. ház, mint hogy a leggyengédebb módon kifejezve, felültünk a német agrárius törekvéseknek. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) A német agráriusoknak igenis ] imetalüsticus érdekeik vannak, vagy igenis rosszabb német valutára vonatkozó érdekeik lehetnek, de minálunk, t. képviselőház, teljesen ellenkezően áll a dolog; mert hiszen mi, a mint épen ma t. képviselőtársam is kifejtette, nem egy megromlott pénznek a teljes értékét akarjuk viaszaállítani, hanem ma is felesigázott értékű pénznek további emelkedését akarjuk megakadályozni; úgy, hogy mi azon szerenesés helyzetben vagyunk, hogy míg mindenütt, a hol valuta-rendezésről beszélnek azon összes közgazdasági és politikai előnyökkel szemben, a melyek nálunk i« felmerülnek, mint igen lényeges hátrányuyal kellett számolni azzal, hogy a pénz belértékének emelése sújtani fogja az adózó osztályt és a hazai termelést, nálunk 27*
