Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-477

12 477- országos Blés 1891. április 16-én, szerdán. nagyon rosszul fogta fel a nép érdekét és épen a nép érdeke ellen emelte itt föl szavát. Nagyon sajnálom, mert tudom, hogy intentioja nem ez volt. Mert ismétlem: az 1886:

XXIX. tczikknek épen ez az intézkedése az, melyet annak idején az igazságügyi bizottság és a ház is méltán a legnagyobb lelkesedéssel fogadott. A mostani hosszadalmas eljárás mellett, ha egy községben a birtokátruházást kérik, az illeték valamennyi átruházás után szabatik ki; ellenben a betétek szerkesztése alkalmával ettől el fognak tekinteni és itt az illetéket csak az utolsó átruházás után fogják kiszabni. A 15. §. c) pontja elleni kifogás, melyet t. képviselőtársam hangoztatott — mondhatnám — kétélű fegyver, mert lehetnek oly esetek, midőn a házastársak egészen bona fide ruháznak át egymásra birtokokat vagy birtokrészleteket. De a praxis, az élet azt mutatja, hogy ez az átruházás igen gyakran mellék — és erkölcstelen ezélokból történik : tudniillik egyrészt a hitelezők kijátszása, másrészt a gyermekek megkárosítása czéljából. Épen ezért követelte a törvényhozás annak idején a közjegyzői rendtartás tárgyalása alkalmával, hogy a házastársak közti átruházás csak közjegyzői okirattal legyen átruházható. Én ezt az elvet bolygatni annál kevésbbé tartom tanácsosnak, mert akármit mond is t. képviselőtársam — megengedem, hogy lehetnek itt-ott visszaélések — de ez a legkevésbé költséges eljárás; a közjegyzők díjai minimumban vannak megállapítva, hogy azokat szegény ember is elbírja; ezeken túlmenni egyik közjegyzőnek sem áll jogában. És ha mégis visszaélés történik: méltóztassék az illetőnek az ellen lépéseket tenni, feljelentéssel élni és ily úton orvoslást keresni. A mi végre a 10. §-ban érintett rendbírságot illeti, figyelmeztetnem kell t. képviselőtársamat, hogy ott 10 forintig terjedhető pénzbirságról van szó; lehet tehát az 10 forintnál kisebb is, akár egy vagy két forint. A minimumra nézve tehát a t. képviselőtársam uiegnyugodhatik. A mi pedig azt illeti, hogy vannak aztán egyes esetek, a midőn bizonyos egyének — nem tudom, kikre czélzott — talán nagyobb büntetést érdemelnének: erre is van sauetio az illető szakaszban, mert meg van mondva benne, hogy az illetők nemcsak pénzbirsággal sújthatok, de eltávolíthatók is. Én ezt a hatalmat annak az eljáró bírónak megadni egészen jogosnak tartom; jogosnak tartom azt is, hogy az ilyen határozata az illető eljáró közegnek ne legyen felebbvihető; mert ha gyorsan akarunk végezni —• pedig a gyors végzés, ezeknek a betéteknek mielőbbi gyors keresztülvitele, az igazi állami érdek, az a közönségnek az érdeke: — akkor nem lehet az ilyen lappáliákban felebbvitelt engedni, (Igaz! Úgy van! jobb felől.) a melyek isten tudja meddig elhúznák a dolgot és esetleg az egész községnek életérdekét koczkára tennék. (Helyeslés jobb felől.) _ Én tehát ismételten ajánlom a t. háznak a javaslatot elfogadásra. (Élénk helyeslés jobb felől.) Elnök: T. ház. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom: következik a szavazás. Kérdem a t. házat: méltóztatik-e a szőnyegen levő törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A ház elfogadja a törvényjavaslatot. Következik a részletes tárgyalás az igazságügyi bizottság szövegezése szerint és pedig először a czím. Dárdai Sándor jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét). Elnök: A czím, ha nincs észrevétel, elfogadtatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa az 1. §-t). Balogh Géza jegyző : Vécsey Endre! Vécsey Endre: T. ház! Azon általános szempontoknál fogva, a melyek engem ebben a kérdésben vezetnek, az általános tárgyalás alkalmával szót nem emeltem; nem emeltem pedig szót és nem kifogásoltam azt a nagyon feltűnő körülményt, hogy a telekkönyvi betétek kérdésében csakugyan rövid időközökben már nagyon sok a reperatura; nem akartam kifogásolni azt sem, a mit már az előttem szólott Csatár Zsigmond képviselő úr megemlített és a mire válaszolni a t. előadó űr hihetőleg elfelejtett: hogy t. i. ma, midőn az a közóhaj, hogy a törvények egyszeríísíttessenek és könnyen megérthetővé tétessenek; midőn általában codificálni, összesíteni akarunk * mindent — és ez bizonyosan az említett szempontokból történik — miért épen ilyen, kisebb, de nagyon fontos dolgokban complicálttá tenni a dolgot, hogy azt mindenki könnyen, egyszerű betekintésre meg ne értse? Hiszen a mostani, a ház asztalán levő törvényjavaslatnak már mindjárt az első szakasza az 1886: XXIX. t.-czikk 5., 27., 28., 30. és 41. §-ainak hatályon kivűl helyezéséről szól; azután később ugyancsak az a rövid szakasz, a mely két sorból áll, ezek helyett behozza a 2. és 14. §. rendelkezéseit. Könnyebb lett volna egyszerűen revideálni a hiányosnak talált törvényt és azt egész szövegében beilleszteni, könnyen láthatóvá, megérthetővé tenni mindenki előtt. (Igaz! Úgy van! a szélső' baloldalon.) En, a mennyiben a törvényjavaslat javítást czéloz, az ellen állást sem általánosságban, sem részleteiben nem foglalok, mert mindazt, a mi