Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-488

488. erssságos ülés 1891. május 22-én, pénteken. 181 szét ellen meg nem szüntettetik, magának a fővárosnak elenyészését fogja maga után vonni. Nagy baj az, t. ház, hogy a mai tudomá nyosság daczol az anyatermészettel és daczol az istenség létezésével. A soroksári-dunaágat nem az emberi erő, hanem az isteni gondviselés alkotta, és most azt a véges emberi elme megakarja rontani, mert azt hiszi, hogy túl tudja magát tenni magán az anyatermészeten is. Ha a legközelebbi múltban lezajlott árvízveszedelmeket szemügyre veszszük és megfigyeljük, azt tapasztaljuk, hogy úgy 1876-ban, mint az azóta bekövetkezett árvízveszedelmeknél mindig az volt a szerencséje ennek a fővárosnak, hogy a romboló ár nem találván meg a maga útját a soroksári Duna-ágban, utat tört magának Csepelnél és Csepel, Sziget-Szent-Miklós és Tököly szegény lakóinak földjeiről lesodorván a humust, Csépnél berohant abba a mederbe, a honnan őt a tudományosság kiszorította. Mily szokatlan volt, t. ház, nyári időben az a nagy megpróbáltatás, mely a múlt év folyamán a fővárost fenyegette. Akkor künn járt maga Baross Gábor minister úr is a soroksári gátnál s ott méreteseket is eszközeltetett és maga kijelentette, hogy ha a soroksári Dana-ág most a víztömeget befogadhatná, akkor Budapesten 2 — 3 lábbal alacsonyabb volna a vízállás és a fővárosban nem rendült volna meg annyi ház a pinczékbe befolyt víztől. Meg is interpelláltam Baross Gábor minister urat, mert akkor még ő kezelte a közmunka s a vízügyeket. A minister úr akkor azt mondta, hogy a kormánynak legfőbb gondját képezi, hogy ezt a tengeri kígyót végre-[valahára rendezze és a soroksár-vidéki lakosságot az ottani malariaszeru kigőzölgés romboló hatásától megmentse. Kilátásba helyezte, hogy a Vaskapu rendezésével a soroksári-dunaágat, a melyet nem a magyar állameszme, hanem más valakinek az érdekében rontottak el, rendezni fogja. Akkor az egész vidék lakosságának kebelét az öröm édes érzete töltötte el, (Derültség jobbfelöl.) mert azt hitték, hogy szigetjük ismét az lesz, a hogyan azt régen »Eugen« alatt hítíák, a »Boldogok szigete«, a hol ismét fognak a fák virulni; a hol ismét gyümölcs fog teremni, a hol a föld ismét meg fogja hozni a kenyeret, mint addig meghozta, míg a szigetet és a szigetvidék partjait a víz megnedvesítette. Elmúlt ez a reményünk is. Már a múlt költségvetési tárgyalás alkalmával fölvetettem a kérdést és kértem a földmívelésügyi minister urat, hogy nyilatkozzék arra nézve, mit szándékozik tenni azon tizennégy mértföldnyi vízi út helyreállítása szempontjából, melyre már a külföldi szakértők is kimondották, hogy a legszerencsétlenebb gondolat volt azt. ily módon tönkretenni? Akkor Fehér Miklós államtitkár úr felállott és azt mondta: igenis, a kormány gondoskodik arról, hogy e kérdés megoldassék. Nem ígérheti ugyan, hogy a gátat teljesen megnyitja, de hogy rendezve lesz, az kétszer kettő: négy. De mire ébredtünk, t. ház"? Azon szerencsétlen csalódásra, hogy a minister urat Bethlen Andrást, a kihez oly sok reményt kötöttünk, a tudós műszaki mérnök urak az üdvös eszmének keresztül vitelétől elidegenítették, úgy, hogy már Bethlen minister úr is azt a nótát fújja, melyet fújnak azok, a kik ezt a 2,300,000 forintot a nemzet kincstárából e szerencsétlen gátnak felállítására elfújták. Miuden hírlap tele volt azzal, hogy a minister elhatározta, hogy többet ad a műszaki tanács javaslatára, mely daczol az anyatermészettel, mint egy nagy vidék életérdekére; és hogy a soroksári Duna-ágat véglegesen el fogja záratni. Valóban megfoghatatlan, hogy mikép lehet az, hogy az embernek van szeme, lát és még sem akar látni; van füle, hall és még sem akar hallani. Nem akarja látni azt a miseriát, azt a köznyomort, azt a közelszegényedést, mely az egész Kis-Duna mentén mindenütt szemlélhető; nem akarja hallani azokat a jajkiáltásokat, a melyek, három-négy család kivételével ezer és ezer ember ajkáról naponkint felhangzanak az ég urához, hogy miért tűri e nemtelenséget, az anyatermészet ellen elkövetett e bűnt, mely a polgárok ezreit egészségükben, vagyonúkban megkárosítja és e mellett az állam kincstárnak is roppant károkat okoz. Nem tagadom, hogy az elfajult medret javítani lehet, sőt eoncedálom, hogy igenis kell javítani. De hogy az anyatermészet által megvájt 14 mérföldnyi vízi utat ilyképen kellett egy pár töltés előállításával lehetetlenné tenni: ezt helyesnek, szükségesnek, állami szempontból igazoltnak nem fogadhattam el soha, nem fogadhatom el most sem; és azt hiszem, mielőbb bekövetkezik az az idő, hogy azok a műszaki tanácsos urak, a kik 3—4 család érdekében ezt a bűnt elkövették, akkor, hu majd Budapest víz alá fog kerülni, ha majd egy egész vidék temetővé válik e maláriaszerű kigőzölgés miatt, az első gyorsvonattal ide hagyják Budapestet, idehagyják Magyarországot, hogy a felelősséget rátolják a minister úrra, meg államtitkárjára. Nagy szerencséje az országnak is, a kormánynak is, hogy ezt a vidéket jóravaló szelíd természetű németség lakja; mely érzi, hogy ez a föld minden tekintetben magyar föld, hogy ő ide vendégkép jött be, hogy nem mer annyit követelni, hogy nem meri oly határozottan ki-