Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-481

92 481, országos ülés 1891. április 22-én, sierdán. Polónyi Géza: Tisza Kálmán belügyini­nistersége! (Mozgás.) Gr. Szapáry Gyula minísterelnök: . . . felektől beszedett pénzek elsikkasztása és hamis okmányok készítése miatt. (Mozgás.) A mióta, közel egy éve, a belügyministeri állást elfoglaltam, számtalanszor volt alkalmam és kötelességem ezen ügyekkel foglalkozni és én ezekben folyton ugyanegy irányt követtem, azt tudniillik, hogy semmi akadály ne gördít­tessék a törvény által szabályozott eljárás me­nete elé és hogy ezen ügyek lehető rövid idő alatt elintéztessenek. (Általános élénk helyeslés.) Sajnálattal kell azonban constatálnom, t. ház, hogy épen ezen fegyelmi vizsgálatok befejezése ellen több oldalról minduntalan tétettek lépések, megengedett és meg nem engedett módon, a mi főleg volt oka annak, hogy ezen fegyelmi vizs­galatok máig befejezve nincsenek. Megjegyzem, hogy ezen sikkasztások és egyéb visszaélések nem mostanában keletkeztek és constatálhatom azt is, hogy épen a mostani főispán, mióta állását elfoglalta, egyik főköteles­ségének tartotta és erre általam utasítva is volt, hogy a maga hatáskörében mindent meg­tegyen ezen bajok szigorú s igazságos orvoslá sara. (Helyeslés jobb felől.) T. ház! Az általam jelzett bajokon kivtíl annak illustrálására, hogy Csongrádmegyében és épen Szentes városában mily nagy a törvény iránti tisztelet, bátor vagyok két más adatot is előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk!) Szentesen 1890. május havában telt le a megválasztott elöljárók törvényes működésének határideje és daczára a törvény világos rendel­kezésének és a kormány több rendbeli intéz­kedésének, csakis az alispánnak felelősség mel­lett való eljárásra történt utasítása után yolt elérhető az, hogy a község elöljárósága a törvényes ha­táridőn túl is tovább állomásán illetéktelenül és a törvény nevében meg ne maradjon. Ezt megelőzőleg, nem alattam, hanem elő­döm alatt történt, hogy Csongrád városában mintegy két éven át működött így törvénytele­nül az ottani elöljáróság. (Mozgás és zaj. Hall­juk! Halljuk!) Hogy ily állapotok csakugyan szégyenletesek, abban teljesen igazat adok a képviselő úrnak és azt magam is teljes mérték ben elismerem. (Általános helyeslés.) Nem akarom, t. ház, a vádlottakat elítélni, nem akarok fölöttük még véleményt sem mon­dani, mert a tényállás felderítésére a rendes törvényszerű eljárás van hívatva. És én semmi­kép sem helyezhetem kilátásba, hogy segédkezet nyújtsak ahhoz, hogy ezen rég folyamatba levő fegyelmi eljárások ne a maguk törvényes útján intéztessenek el; ellenben minden igyekezetem­mel kötelességszertíleg oda fogok hatni, hogy azok rendes, törvényes úton minélelőbb befejeztes­senek. (Általános élénk helyeslés.) Azt mondja a t képviselő úr, hogy épen ezen klikk-uralomnál fogva a vármegyei tiszt­viselők egyes községekben gyűlöletet szítanak. Engedelmet kérek, a t. képviselő úr e tekintet­ben tovább megy a tények constatálásában, mint én. Én nem merem azt mondani, hogy ezek szít­ják a gyűlöletet; de nem tartom kizártnak, hogy erre alkalmat adtak azok, a kik minden módon megakadályozták, hogy a törvényes eljárás vég­leg befejeztessék. (Általános helyeslés.) Ity körülmények közt álláspontom a követ­kező. Az 1886: XXII. törvényczikk és különö­sen annak 91. §-a világosan megjelöli az el­járást és azon hatóságokat, a melyek az ilyen fegyelmi ügyeket elintézik. Ezen hatóságoktól az ügyeket elvonni nen szándékozom. Ha ezen hatóság intézkedik és aztán az ügy elém kerül : akkor rajtam lesz a sor, hogy e kérdésekben a törvény értelmében véglegesen döntsek; és ha eljárásomban részrehajló vagy igazságtalan len­nék: akkor volna helyén, hogy a t. képviselő úr, vagy a t. ház bármely tagja engem eljárásom miatt kérdőre vonjon. (Élénk helyeslés.) Míg az ügy rendes útján befejezve nincsen: azt sem fáklyás menettel, sem macskazenével, sem tömeges kül­döttségekkel, sem interpelatiokkal elintézni nem lehet. (Helyeslés jobb felöl.) Biztosítom a t. házat, hogy én a magam részéről meg fogom tenni a szükséges intézke­déseket. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen elő­leges válaszomat tudomásul venni. (Általános élénk helyeslés és éljenzés.) Komjáthy Béla: T. ház! (Halljuk!)A fel­hangzó éljenekhez én is csatlakozom. (Helyeslés.) A miket a t. minister úr mondott, én is helyes­lem ; azt azonban meg kell jegyeznem, hogy én nem kértem semmit, a mi nem törvényes; nem pártoltam semmit, a mi nem jogos. Ezt nem tet­tem soha ós nem is fogom tenni. Egyáltalában én a Szentes városában és Csongrád megyében folyamatba levő fegyelmi eljárások megakadá­lyozásáról nem szóltam. Ily czélzatom nem volt és én támadtam meg, hogy a törvény rendes útjából kivonassanak az ügyek. Csak örömmel veszem tudomásul a t. minister úr határozott és férfias nyilatkozatát, (Helyeslés.) Csak egy meg­jegyzésem van. Úgy látszik a t, minister úr félreérteni méltóztatott engem, mintha én azt mondtam volna, hogy a törvény tiszteletét egyes szolgabírák és hivatalnokok megtámadják és azok okoznak valósággal egyes hetyeken izgal­makat, Ezt nem mondtam. Szándékomban sem volt ilyent mondani; hanem azt mondtam, hogy ha azok a tények, melyeket a nyert adatok alapján itt felhoztam, valók, úgy az ottani állapotok szégyen

Next

/
Thumbnails
Contents