Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-451

451. országos ülés február 4-én, szerdán. 1891. 31 Budapesten az általános ipartestületek helyett szaktestületek legyenek, a minők eddig is léteztek és a czélnak megfeleltek, Kívánják másodszor, hogy a 200 tag helyett, a mennyi megkívántatik, hogy ily egyesületek fenmaradhassanak, csak 100 tag követeltessék, miután eddig is akárhány ily egyesület prosperált és nincs semmi ok arra, hogy azok, ha eddig jók voltak, az AUSsterbe-état-bahelyeztessenek. (Úgy van! hal felől.) Nagy aggályaim vannak a testületi pénztárakat illetőleg is. Igen sajátszerű, hogy akkor, mikor e törvényjavaslat német minták után in dúlt: azt, a mi a németeknél helyes conceptio, nem veszi át. A németek helyi pénztárakat, Ortsoassákat létesítettek, ebből az osztrákok kerületi pénztárakat csináltak és mi ezek után indulunk. A helyi pénztárnak, úgy a mint Németországban fennáll, meg van a maga természetes alapja. Ez a szomszédsági, a helyi köteléken alapszik. Az emberek ismerik és könnyen ellenőrizhetik egymást, egyik község nincs nagyon messze a másiktól és így az egyesületi élet követelményeinek eleget tehetnek. Már most mi e helyett csinálunk kerületi pénztárakat, még pedig oly módon, hogy esetleg több megye egy kerületet fog képezni. Míkép működhet ily módon az egyesület ? Az az iparos, a ki egy mezővárosban van, míkép mehet át a megyének, vagy a szomszéd megyének székvárosába, a mely több napi járó föld? Fia odamegy, pár napot mulaszt s ennek követ keztében nagyon sok költsége van ; úgy annyira, hogy a felügyeletet és részvételt, a mi pedig az egyesületi élet éltető eleme, ott egyáltalában nem gyakorolhatja. Ez az intézkedés tehát vagy holt betű marad, vagy az egyesület nem fog jó] működhetni; az emberek fognak fizetni, és ellenszolgáltatásban nem fognak részesülni. (Úgy van! hal felől). A testületi pénztáraknál is discretionarius hatalmat kivan magának a minister úr és benne vagyunk abban a régi praxisban, hogy mi itt csak az elveket, a kereteket állapítjuk meg, a kivitelt azután teljesen a minister kényére bizzuk. Én ennek ellene vagyok, azon okokból, melyeket már a múlt alkalommal kifejtettem, úgy iparpolitikai okokból — mert e mellett nem lehet kellő álllandóság — mint közjogi, parlamentalis okokból. Tisza István t. képviselőtársam a múlt alkalommal nekem válaszolva, egy megjegyzést tett, a melyre ez alkalommal azért vagyok bátor válaszolni, mert ez voltakép szintén ennek a kérdésnek érdemére tartozik. Azt mondotta t. képviselőtársam — az eszme legalább ez volt — hogy az ily discretionarius hatalom ellen végre is nem lehet parlamentalis szempontból aggályt felállítani; mert hiszen, ha a többség egyetért a ministerrel, akkor nincs semmi baj, ha pedig nem ért egyet, akkor az intézkedést meg lehet változtatni. Ez igen plauzibilis, igen tetsző okoskodás, csakhogy az a hibája van, hogy egy fundamentális megkülönböztetést nem vesz számba, jelesen azt, hogy minden intézkedést, a mely a parlamentben történik, nem csak a parlamentalis, de törvényalkotási szempontból is kell figyelembe venni. Mert hisz az intézkedések foganatosításánál, a törvények alkotásánál nem egyedül az a ez él, hogy mindig a többség akarata jusson érvényre, hanem az, hogy reális, a czélnak megfelelő, egészséges intézmények alkottassanak. (Helyeslés a bal- és szélső hátoldalon.) Ezt pedig t. ház, mindig jobban fogja tenni a törvényhozás, mint a kormány, még pedig két okból. Először azért, mert a törvényhozás egész összeségeben sokkal terjedtebb és intensivebb ismerettel bír az országról, mint a kormány ; másodszor pedig azért, mert a törvényhozás a maga összeségében sokkal nagyobb szellemi erőt és potentiát képvisel, mint akár egyes minister, akár maga a kormány. Erre igen szép franczia mondás jut eszembe és ha a t. előadó úrnak szabad volt Mirabeaut idézni, talán nekem is szabad idézni Voltaire-t, a ki azt mondja: »I1 y a quelqu'un quí a plus d' esprit que le plus grand genie ; ce quelqu'un est tout le monde«, vagyis magyarul: »Van valaki, a kiben sokkal több szellemi képességvau, mint a leglángeszűbb emberben s ez a valaki: a mindenki«, vagyis a közvélemény. Ezért vagyok én a mellett, hogy minden intézkedésnél, a mennyire lehet, a törvényhozásnak együttműködése vétessék igénybe. Ez, t. ház, végelemzésben a képviseleti rendszernek kérdése, szemben az absolutismussal: mert hisz a képviseleti rendszernek ép egyik legfőbb előnye abban áll, hogy magasabb qualitásá intézkedéseket tud foganatosítani, mint maga a kormány, mert a nemzet a maga collectiv egészében és képviseletében alkotja. Ezek azok t. ház, a miket a törvényjavaslat ötletéből elmondani akartam és nincs egyéb hátra, mint hogy kijelentsem, hogy G-aai Jenő t. képviselő úr határozati javaslatát elfogadom. (Helyeslés hal /e?ó7.)Igen szépen mondta t. barátom, hogy e kérdésnél az ellenzék nem marad a kritika terén, hanem átmegy az alkotás terére, vagyis a t. kormánynak és a t. túlsó oldalnak — mondhatnám — baráti és testvéri jobbot nyújt arra, hogy ezt a nehéz kérdést megoldja. Azt hiszem, hogy épen ezen nagy kérdésnek érdekében igen helyesen fogja tenni, hogy ha a t. minister úr és a t. ház ezen indítványt elfogadja. (Helyeslés bal felől.) Baross Gábor kereskedelemügyi minister: T, ház! Ha valaki, úgy valójában én