Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-451

30 451. országos fllés február 4-őn, szerdán. 1891. helyesen fejtette ki — hogy Németország ezt nz egészet nem annyira phylanthropiából tette, mint inkább politikai okokból. Ez captatio benevolentiae a munkásosztály számára. Ottan általános szavazatjog, suffrage universel van, minden munkás szavazati joggal bír s ennek következtében az államhatalomnak el kell követni mindent, hogy őket kibékítse, kielégítse. Tehát ezek politikai és nem szorosan vett tárgyi okok, a melyek mindig nagyon nehézzé teszik az ottani viszonyoknak ide való átültetését. De különben is, Németország egész társadalmi, politikai, közgazdasági rendje oly annyira más, t ház, hogy majdnem lehetetlenség arra a kaptafára húzni a mi viszonyainkat. Már most t. ház, hogy magára a törvényjavaslatra, annak egyes intézkedéseire áttérjek, bátor leszek elmondani, hogy ezen törvényjavaslat egyes intézkedései közül, melyek azok, a melyeket én aggályosaknak tartok. Itt van első sorban magának a kényszernek elve. Kekem ez iránt nincs nagy rokonszenvein. Igen sajátszerű volt t. barátom az előadó úr magatartása; beszélt Ő egyrészt lelkesülten a törvényjavaslat mellett, de azután ép oly lelkesedéssel idézte Mirabeaut, a kinek egész élete állandó küzdelem volt a kényszer és zsarnokság ellen. (Tetszés hal felől.) Ha Mirabeau szólt az életben az állam fájának virágzásáról, a melynek gyökereit a munkások teszik, bizonyosan hozzá tette, hogy ez csak a, szabadság és nem a kényszer levegőjében díszlik, (ügy van! bal felöl.) Egy füst alatt tehát a t. előadó úr kényszerről, meg Mirabeau-ról beszélt. Ez olyan, mintha a vaniliafagylatot meg a töltött káposztát egy tálból eszszük (Derültség) és egészen megfelel annak a politikai egyvelegnek, mely a negyvennyolczas években egy jó német nyárspolgár politikai programjában nyilatkozott, a ki kijelentette, hogy ő köztársasági, azonban egyszersmind akarja a nagyherezegeket és aztán azt is kijelentette, hogy ő a sajtószabadság barátja, de a sajtóeensurát is fenn akarja tartani. (Derültség bal felöl). r Én ellene vagyok e kényszernek, különösen végletekig víve, mert sehogy sem tudom elképzelni, hogy a munkások meg tudjanak vele barátkozni. Miként fogjuk, t. ház, azt azzal a munkással megértetni, hogy ő fizessen ? Egyszerűen azt fogja mondani: én nem vagyok beteg; minek fizessek én más emberért? De azután, még ha esetleg meg is magyarázzuk neki, hogy ő is beteg lehet: alig hiszem, hogy ez egy tót napszámosnak phautásiájára valami nagy befolyást gyakoroljon (Derültség bal felöl) és hogy ő megértse, hogy neki hetenként ennyi meg ennyi krajczárt kelljen fizetnie azért, hogy az ipecacuánát vagy a sassaperillát bögreszámra ihasäa. (DerülUég bal felől.) Meg vagyok győződve, t. ház, hogy ez folytonos czivódás és perlekedés tárgyát fogja képezni a munkaadóval. Különben is nehéz lesz ezt nyilvántartani. Hiszen azok á munkások bizonyos nomád-életet élnek, másutt vannak télen és másutt nyáron. (Úgy van! bal felöl.) De ha azután kimondjuk azt a kényszer-elvet, akkor ennek eorolláriüma az, a mit tegnap gr. Károlyi Sándor t. barátom fölemlített, hogy t. i. az államnak fel kell ügyelnie azokra a pénztárakra. (Úgy van! bal felöl.) Mindaddig, a míg nincs kényszer, míg az egész szabad társulás útján történik, természetesen lássa minden ember, hogy miként prosperál az egyesület. De mihelyt az állam kimondja a kényszert, ezzel szavatosságot vállal, hogy a pénzt el nem kezelik. (Helyeslés bal felül.) Ha emlékem nem csal, Var,asdy Károly t. képviselőtársam azt mondta, hogy hiszen majd itt lesznek az iparfelügyelők, ezt az intézményt i-eformálni fogják és majd elvégzik ők a felügyeletet. Nem tudom, milyen lesz az a reform, melyet a t. minister űr contemplál. De ha az ellenőrzést helyesen akarja teljesíteni, akkor igen nagy apparátusra lesz szükség. Másik megjegyzésem épen az, hogy e törvényjavaslat a hazai viszonyokat nem veszi egészen tekintetbe. És itt jövök épen a munkások kérelmére. Nekem ezt az emlékiratot munkások adták át, szabósegédek, könyvkötősegédek, molnárok, stb. Cbnstatálni kívánom és azt hiszem, a t. ház is örömmel fogja hallani: beszéltem azon emberekkel, de olyan józan, értelmes, hazafias szellemű emberek voltak, hogy igazán gyönyörűség volt velük beszólni. És ha nálunk ilyenekből áll a munkásosztály, akkor valóban nincs okunk aggódni. Ezek az emberek nagyon feldicsérték nekem az ő egyesületüket. Különösen kiemelték azt, hogy ezek az egyesületek nemcsak betegsegélyezéssel foglalkoznak, hanem önképzési czélokat is tűznek magok elé. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Azt mondják beadványukban: »az önképzés terén is hatalmas munkásságot fejtünk ki, a mennyiben felolvasások, szakelőadások, értekezések és könyvtáraink által alkalmat szolgáltatunk tagjaink értelmi erejének fejlesztésére; növeljük és termékenyítjük lelkünk fogékonyságát, hogy a magyar társadalmi műveltség rohamos fejlődésével lépést tartsunk.« Hogy ebben mily veszély, van t. ház, és hogy ezt mért kell eltiltani: azt belátni nem tudom. Ez az egész tiltó paragraphus a német bureaucratia; a, német rendőri állam emlőin tenyészett és a szabad intézmények keretébe nem való. (Helyeslés bal felől.) Szóval ők azt kívánják, hogy legalább itt