Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-468

468. orsiág-os ülés márcüius 4-én, szerdán. 1891. 353 nyilvánvalóvá teszi, hogy nagyon helyesen fog­ták fel a technikusok a kérdést akkor, midőn javasolták, hogy 45 foknyi szög alatt kell a rakpartot építeni; mert utólagosan sokkal tökéletlenebb módon érik el azt, hogy a rak­partnak a rézsútos irányt megadják. Ebből tehát az következik, hogy a szegedi rakpart nagy­mérvű könnyelműséggel lett építve. De az or­szágnak nincs olyan sok pénze, bármennyire tele legyen is a pénzügyin mister úr bugyellárisa, (Derültség) hogy a könnyelműség miatt félmillió forintot dobjon ki csak azért, mert valakinek aesthetikai fogalma azt javasolta, hogy függő­leges rakpart építtessék oda, a hová a techni­kai tudomány azt építhetőnek egyáltalában nem véleményezte. (Helyeslés a bal- és szélső balolda­lon.) De e tekintetben az intéző körök és a technikusok közt némi félreértés történhetett, a mi kitűnik abból, hogy a t. minister úr azt mondja, hogy Klimm Mihálynak nem lehetett más véleménye Herman Ottó t. képviselőtársam­mal szemben, mint a minő volt akkor, midőn azt a rakpartot építették. Én is azt hiszem, hogy nem lehetett más véleménye. Nem is volt más véleménye. Ugyanaz a véleménye volt akkor is, midőn a rakpart építésére nézve megkérdez­ték, mint a minőt Herman Ottó t. képviselő­társam előtt hangoztatott. E véleményt lehetett kiolvasni jelentéséből is. Kétségbe vonhatatlan tehát az, hogy 500.000 forint költség okoztatott az államnak a miatt, hogy a rakpart nem a technikai kívánalmaknak raegfelelőleg, hanem olyan talajon építtetett, a melynek alsó rétege futó-homok lévén, az kis víz esetében a tehernyomás következtében ki­csúszott és süppedés állott elő. Elő fog ez állani jövőben is, mert azt kőhányással megakadá­lyozni nem lehet, mert a kőhányás nem állítja oly szilárdan egymás mellé a kőrétegeket, mint a hogy állították volna akkor, hogyha a rak­partot rézsút építették volna. Ennek következté­ben nyilvánvalónak találom azt, hogy mulasztás követtetett el. Mulasztásokat pedig megfizetnünk nem áll módunkban, de nem is szabad az or­szág pénzével könnyelműen gazdálkodni: ennél­fogva indokoltnak találom a közvélemény meg­nyugtatására, illetőleg az érdekelt felek, szak­közegek és intéző körök reputatiója érdekében is, hogy vizsgálat tartassák és annak eredmé­nyéről a t. minister úr jelentését a képviselő­házban megtegye. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Pártolom egész terjedelmében Herman Ottó t. képviselőtársam határozati javaslatát. (Helyes­lés a bal- és szélső baloldalon.) Dárdai Sándor jegyző: Gr. Tisza Lajos! Gr. Tisza Lajos: T. ház! (Halljuk! Hall­juk !) Nem volt szándékomban e tárgynál fel­szólalni, mert abban a véleményben vagyok hogy ez a kérdés, már egy év előtt eldöntetett, a mikor a t. ház elfogadta az akkori ministernek azt a javaslatát, hogy a kőhányások az itt elő­adott módon eszközöltessenek. Nem szólok tehát a dolog érdeméhez, csak rectificálni akarok egyes állításokat, a melyeket az előttem szólt t. képviselő úr felhozott. (Hall­juk! Halljuk!) Nevezetesen volt alkalmam egy évvel ezelőtt adatok alapján bebizonyítani, hogy Szegeden igenis történtek fúrások, mielőtt ezen rakpart építése terveztetett volna. Nem áll tehát az, hogy nem tudták, hogy ott futó-homok van az agyagréteg alatt. Igenis tudták. Körülbelül 22—23 fúrólyuk volt már az egész futó-homokon keresztül ; s így a királyi biztosság műszaki osztálya teljes tájékozottsággal kezdett a rak­part tervezéséhez. Ez tehát az egyik téves állí­tás, a melyről már azelőtt egy évvel volt sze­rencsém dátum és adatok szerint kimutatni, hogy nem úgy áll, a mint azt a t. képviselő úr mondja. A másik téves állítás — a melyről akkor szintén dátum és adatok szerint bebizonyítottam, hogy nem úgy áll a kérdés — az : mintha a királyi biztosság részéről követelte tett volna, hogy a rakpart tisztán aesth etikai szempontból függőié ­gesen építtessék. Az adatokat előterjesztettem egy évvel ezelőtt, melyekből kitűnt, hogy a leg­első terv 45 fok rézsútos iránynyal készült; és hogy azért módosíttatott ez a terv, mert a köz­lekedésügyi ministerium műszaki osztályának akkor az volt a nézete, hogy az ottani talaj­viszonyok közt még nagyobb nehézséggel és több költséggel járt volna, a rakpartot máskép építeni ki. Még egyet kell megjegyeznem, t. ház, a mit egy évvel ezelőtt már szintén elmondtam s a mit ismésftlnem kell azért, mert talán számí­tanak arra, hogy a nagy közönség az egy évvel ezelőtt elmondottakat figyelmen kívül hagyja és az efféle újabban tett állításokat talán magáévá teszi. (Mozgás a szélső haloldalon. Halljuk! Hall­juk! jobb felől.) Ez pedig az, hogy már akkor kiszámították, hogy — emberileg szólva — minden esély csak úgy lett volna elkerülhető, ha az alapozással oly mélyen mentek volna be az egész Tisza-part mentén, mint a hogy a kid­pillérek alapoztattak, azaz 34 méterre a Tisza zérus pontja alá. Méltóztassék, t. ház, a költség­vetést csak általánosságban megtenni, hogy mennyibe került volna ez. Került volna mintegy 10 millióval többe. Már most méltóztassék ennek a 10 milliónak kamatját venni és ezt összevetni avval, hogy ha bizonyos évközökben a Tisza medrének elfajulása következtében egy pár száz­ezer forint kőhányásra költetik: vájjon melyik mód lett volna, az államra nézve költségesebb? Egyébiránt mindezeken felül meg kell még 4ti*

Next

/
Thumbnails
Contents