Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-465
465. orsnágos ülés február 26-án, csütörtökén. 1891. 339 hol csak a diplomatiai és külkereskedelmi képviseletről van szó, a consulatusok is bele értetnek. Pedig épen a t. minister úr magyarázza meg nekünk — szerintem túlozva — hogy a consulatusok Ügykörének esak csekély részét képezi a külkereskedelmi képviselet. Szabad-e, t. ház, e törvényben, mely a legszorosabban és legszigorúbban magyarázandó, szűkebb fogalom helyébe tágabb fogalmat állítani?Szabad-e abból, hogy a külkereskedelmi képviselet közösnek ismertetett el: szabad-e abból azt következtetni, hogy közössé tétetett ez a szervezet a maga egészében, a mely szervezetnek a t. minister úr szerint a külkereskedelmi képviselet csak egy részét képezi? És hogy milyen csodálatos okoskodáshoz folyamodik a t. minister úr: arra nézve legyen szabad csak egy példát felolvasni. A t. minister úr azon okoskodásainak befejezéséül, melyekkel a consuli szervezetnek közös voltát bizonyítani akarja, mintegy végső reassummálásképen oda concludál: »és a consularis szervezet közössége az 1867-iki alaptörvényben, és a vámterületnek időről-időre való közössége más törvényben foglaltatik.« Tehát, a t. minister úr állítása az, hogy az alaptörvényben foglaltatik a eousnlatusoknak közössége, a vámterületnek közössége pedig más törvényben: az időről-időre megújáló törvényben. És már most nézzük magukat a törvényeket. Hát, t. ház, az 1867: XII. törvényczikkben a consulatusoknak megemlítését hiába keressük, a minister ár szerint pedig ott van; a vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényben pedig, a melyben ez a minister úr szerint nincsen, annak 9. §-ában azt olvassuk, hogy az összes eonsulatusi ügyeket a közös küliigyiminister vezeti. (Élénk derültség a bal- és és szélsőbalon. Mozgás jobb felől.) Ha ezekután szabad volna a t, minister urat is figyelmeztetni azon kötelességekre, melyek az ő helyével vannak összekötve; valamint hogy a t. minister úrnak szabad volt engem figyelmeztetni azokra a kötelességekre, a melyek az én helyemmel vannak összekötve: úgy bátor volnék őt arra kérni, hogy azokban a felvilágosításokban, melyeket ő arról a helyről tényekre nézve ád, legyen teljesen alapos és megbízható; (Élénk helyeslés. Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) azokban a vitatkozásokban, melyeket ellenfeleivel folytat, legyen őszinte és loyalis és azt czáfolja, a mit mondtak, nem pedig más valamit; az érvelések terén pedig a saját maga érdekében — ez már nem közérdek — legyen lehetőleg originális, nempedig koptatott utakon járó ; a törvények idézésében legyen állandóan a szöveghez hü; a törvények „magyarázatában pedig ragaszkodjék ahhoz a 67-iki szellemhez, melyet úgy ismerek, hogy azontúl, a mi ott közös intézmény van, több közös intézményt ne csináljon; interpretatio, exegetica, hermeneutiea és mindenféle más okoskodás alapján a törvényben betüszerint benn nem foglalt közösügyeket azokba bele ne magyarázzon. Ezek szerintem azok a szabályok, a melyeket Magyarország igazságügy minister ének azon a helyen mindenekelőtt meg kell tartania, (Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Hiszen sokkal több plausibilitással bírt az, midőn állították, hogy a boszniai oceupatióból folyó ügyek az 1867-iki törvény értelmében közösek; és a t. igazságügyminister úr akkor, erről az oldalról, nagyon helyesen és fényesen erősködött ezen felfogás ellen és keresztül is vitte, hogy az a felfogás, a mely szerint közös ügyeket belemagyarázni abba a törvénybe nem szabad, a sikernek legalább bizonyos látszatát érte el; mert valóban ennek a szempontnak a Bosznia közigazgatásáról szóló törvény nem felel meg. Es végül, a t. minister azon aggodalmainak eloszlatására, melyek a mi és a ház ezen oldalán ülő barátaink cooperálásából eredtek, legyen szabad megint az ő saját auctoritására hivatkoznom (Halljuk! Halljuk!) a ki — midőn Láng Lajos képviselő úr neki épúgy, mint a t. igazság ügyminister úr ma nekem, 1879-ben szemére lobbantotta, hogy mi abban hasonlítunk ahhoz a t. párthoz, hogy kevés érzékkel viseltetünk a monarchia nagyhatalmi állása és a monarchiái kapcsolatnak követelményei iránt és igen csodálatos, hogy a mi felfogásunk mennyire egyező az 1867-iki törvényekre nézve azokkal, a kik ezt a törvényt el nem fogadják — s erre a t. igaz«ágügyminister úr akkor így válaszolt: » ... És ha a t. képviselő úr csodálkozik azon, hogy mi meg nem döbbenünk, hogy a t. függetlenségi párt egy-értelemben van velünk az 1867. törvények értelmezésében; csodálkozását sokkal komolyabb és sokkal méltóbb dologra tarthatta volna fel: nem arra, hogy ha azok, a kik ezen törvények létrejöttét ellenezték, a kik ezen törvényeket még máig is károsoknak tartják, azok ezen törvény értelmezésében jóhiszemíileg és szigorral járnak el; talán nem ezen kell csodálkoznia, hanem azon, hogy azok, a kik ezen törvényeket később elfogadták, a kik ezen törvényeket létrehozni segítettek, azok ezen törvényeknek oly magyarázatot adnak, a mi azoknak értelmét halomra dönti. (Élénk helyeslés bal felől.) Ez lett volna méltó tárgya a t. képviselő úr csodálkozásának. És ha még egyeben is kedve volna csodálkozni, talán nemsokára esodálkozhatik azon, hogy ha azon párt, a melyről a t. képviselő úr azt bizonyította be, hogy a szigorú, törhetetlen, alkotmányos érzékkel bíró Deákéi *
