Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-465

465. orsaágos ülés február 26-áu, csüt5rt5k8u. 1891. g25 akar maradni, nem pedig osztrák-magyar honos. A t. ntinister úrról, megvallom, nem tudom, minő gyakorlatot akar követni; de nyilatkozatából azt kell sejtenem, hogy az eddigi gyakorlatot akarja fentartani tíz éven át. Ha tehát a t. minister úr a jelenlegi consuli czímert akarná meghagyni, tudniillik a kétfejű sast, melynek egyik szárnyán van a magyar czíiner, mint akár Vorarlberg, Tirol stb. ezímere, összekeverve a többi kronlaudok czímereivel: megvallom, ezt a t. minister úrról nem szeretném és nem is akarói!] feltenni: de ha valahol, ily körülmények közt félremagyarázhatatlanul és világosan kell intézkedni, különösen, mikor oly hatóságok lesznek a törvény végrehajtásával megbízva, melyek eddig a magyar állam souverainitásának nem iyen szoktak áldozni, még annyira sem, a mennyit a fennálló közjog, tudniillik az 1867 : XII. törvényezikk megkövetel. Hisz abban az idézetben, melyet tegnap Ugron Gábor t. képviselőtársain a »Levante Herald«-búl felolvasott, a melyet ép a konstantinápolyi eonsulatus adott ki a népszámlálás okából, hogy az osztrák alattvalók mindannyian büntetés terhe alatt jelentkezzenek, csak »austriaci«-ról van szó és magyarokról említés sem tétetik, pedig hozzá még magyar ember írta alá a rendeletet. (Mozgás a szélsőbalon.) Ott van neve a hivatalos hirdetésben; különben az illetékes kormányközeggel volt szerencsém közölni: hadd vegyenek róla tudomást az urak, mennyire respectälják közös hatóságainknak még magyar tagjai is, a 67-iki kiegyezést és közjogunkat. Mikor így állnak a dolgok, akkor égető szükség van, hogy a törvény határozottan intézkedjék az iránt, hogy valami positiv alapra lehessen hivatkozni, nem pedig minister! ígéretekre, melyeknek jóhiszeműségében nem kételkedem, de a melyek az utódokat nem kötelezik; lehessen törvényekre hivatkozni ezen túlkapások ellen, melyek a consuli hatóságoknál napirenden vannak. Midőn kijelentem, t. ház, hogy módosítványom szövegének helyreigazítását, ha például a joggyakorlat egyik-másik stádiumában a kifejezések nem volnának oda illők, szívesen veszem; és csak azért nyújtom be, hogy legalább kísérletet tegyek arra nézve, hogy a consuli bíróságok, úgy alsóbb, mint felsőbb fokon, a magyar honosokat illető perek esetében, a magyar állam ezímere, jelvényei és színei alatt tartozzanak a hivatalos kiadványokat kiállítani. Módo8Ítványom

; mely a 9. szakasz szövegéhez volna illesztendő — magától értetik, azon szövegéhez, mert én csak úgy pártolnám e szakaszt, a mint azt egyrészt Ugron t. képviselőtársam, másrészt Zoltán t. képviselőtársam módosítani kívánja, a mely utóbbi módosítványba úgy gondolom, a t. ház, már elvileg bele is nyugodott — így szól: (olvassa) »A magyar honosokat, mint alpereseket érdeklő ítéletek és okiratok a magyar állam ezímere alatt adatnak ki«. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Minthogy sokféle eset fordul elő a consuli bíróságok praxisában, ha netalán némely jogi viszonyra nem illenék az általam ajánlott szövegezés és hirtelen talán nem is lehetne azt a gyakorlatnak megíelelőleg alkalmazni: abba is bele nyugodnám, hogy az a szakasz szövegezésének eorrect megállapítása végett az igazságügyi bizottsághoz utasíttassék. Csak ne játszunk az ország czírnerével, hanem szerezzünk neki érvényt, a hol érvényt szerezhetünk e vegyes consuli bíráskodásnál és ne térjünk élettől. Ezer okunk van nekünk magyaroknak arra, hogy nagyon is buzgón ragaszkodjunk a magyar államezíraer használatához. {Élénk helyeslés. Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Megvallom, mélyen elszomorodtam akkor, midőn a magyar államnyelvnek, mint ilyennek használatát ezen consuli bíróságoknál erről az oldalról sürgettük, de egyszersmind kijelentettük, hogy a gyakorlati nehézségeket úgyis tekintetbe veszszük és csak az elvet akarjuk sanctionálva látni: ekkor a túlsó oldalon épen OIJAYL képviselő úr szólalt fel, a ki, mint a magyarságnak a királyhágóntúli részekben egyik zászlóvivője ismeretes és bennünket, a kik a magyar nyelv védelmére szólottunk, azzal iparkodott nevetségesekké tenni, hogy oly várat, védelmezünk, a melyet senki sem támadott meg. Én negyedfél század történelmére hivatkozva, állítom, hogy a magyar nyelvet érvényes és biztosított jogaiban minduntalan megtámadták a centraiisáló osztrák körök és ez állításomat tömérdek adattal lehetne bebizonyítani. Nem szereltem fel magamat ez adatokkal, de ha kívánja, egy egész halmaz adattal fogok arra nézve szolgálni, hogy ezen osztrák köröknek szemében az álfaluk úgynevezett »barbarische magyarische Sprache« mindig nagy szálka volt. De nem akarok most ezzel tovább foglalkozni, hanem igenis állítom, hogy mindig támadták és minduntalan támadják ma is a magyar államnyelvet; mi tehát nem védelmeztünk olyan várat, a melyet senki sem támad. Támadják a magyar államezímer használatát is. Megtámadja ezt a magyar állami czímert az a kétcsőríí, sok-körmű madár és leszorítja az őt megillető és jogos souverainségét jelző polczaról. Ha más nem támadná a magyar czímert, megtámadja az a kétfejű sas, mely jogtalanul használtatik helyette mindenütt. Azért tehát' ideiglenesen sem engedjük belecsempészni még a bírósági téren sem azt a kétfejű sasos czímert;