Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-451
450. országos ülés február 3-án, kedden. 1891. 25 ha azok a beteg segélyezések czéljától eltérő czélokat követnek, a minister a belügyministerrel egyetértve, tőlük az elismert jelleget elvonhatja ; vagyis ha ezek az egészséges testületek, melyek bizony foglalkoznak a társas élet, a nemzeti eszme eultiválásával is, összejöveteleik alkalmával nemcsak épen azzal foglalkoznak, hogy a betegnek micsoda orvosság kell s ki legyen orvosuk, hanem beszélnek egyebekről is, mint a hogy az emberek egymással beszélni szoktak, ha még önképzésre is adják a fejőket: a minister úr létüket elfúvhatja, A kormány részéről jelen vannak: gr. Szapáry Gyula, Wekerle Sándor, Baross Gábor és Josipovich Imre. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Josipovich Géza jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett szólni kivánókat Yarasdy Károly, az azok ellen jelentkezőket Balogh Géza jegyző urak fogják jegyezni. Méltóztassanak meghallgatni az utóbbi ülés j egyzőkönyvét. Josipovich Géza jegyző (olvassa a február hó 3-án tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. I 1CÉPV1T. NAPLÓ. 1887 — 92. XXII. KÖTET. Nem akarja tenni, meg vagyok arról győződve. Nem is fogja tenni, remélem. Ezen okoknál fogva én a törvényjavaslatot, mint a kellő határokon túlmenőt, nem fogadhatom el, hanem csatlakozom a Gaál Jenő t. barátom határozati javaslatához. (Helyeslés bal felől.) Elnök: T. ház! Az idő előrehaladván, azt hiszem, at. ház a tanácskozás folytatását a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésre halasztja. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 5 pereskor.) Az elnökségnek több előterjesztése nincsen. Josipovich Géza jegyző: Emich Gusztáv a közgazdasági bizottság előadója! Emich Gusztáv a közgazdasági bizottság előadója: A közgazdasági bizottság »a Mittelberg osztrák község vámrendszerének a német birodalomhoz való csatolása iránt a német birodalommal 1890. deczember hó 2-án kötött szerződésbeezikkelyezésérők;továbbá »az Olaszországgal 1887. deczember hó 7-én kötött s az 1887 : XV. t.-czikkel beiktatott kereskedelmi és hajózási szerződés felmondására megállapított határidőnek meghosszabbítása iránt létrejött egyezi meny beczikkelyezésérők szóló törvényjavasla4 451. ORSZÁGOS ÜLÉS 1891. évi február hó 4-én, szerdán Péchy Tamás elnöklete alatt. Tárgyai: A jegyzőkönyv hitelesítése. — A közgazdasági bizottság jelentésének bemutatása : 1. Mittelberg osztrák községnek a német birodalom vámrendszeréhez való csatolása iránt kötött szerződés becikkelyezéséről; 2. az Olaszországgal kötött kereskedelmi és hajózási szerződés felmondására megállapított határidőnek meghosszabbítása iránt létrejött egyezmény beczikkelyezéséröl. — A gazdasági bizottság jelentésének bemutatása : a képviselőház kisebb fizetésű hivatalnokai és szolgáinak drágasági pótlékért beadott kérvénye tárgyában. — A következendő tanácskozási rend megállapítása. — Az iparos és gyári munkásoknak betegség esetén való segélyezéséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása és megszavazása.