Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-450

460. orwfcfroí M*s feferflár 9-án, kedden. 18ftt. Jgj működött az „Anssterbe-Etat^-ra tétetnék. (Igaz! TJgy van i a kai- és szélső baloldalon.) A mi pedig illeti a másikat, tudniillik a hatalmas nagy mankásszervezetet: mikép intézkedik arra nézve a törvényjavaslat? Sátor leszek magára a törvényjavaslatra hivatkozni, hogy ne csak állítsak, hanem bizonyítsak is. Először is azt mondja a 49. §., a hol a gyári alkalmazottakról és gyári pénztárakról van szó — mert hisz ezen munkások nagy része gyári munkás, hogy: »Minden, a vállalatnál alkalmazott biztosításra kötelezett, a mennyiben a munkába lépés, illetőleg újonnan alakált pénztáraknál az alapszabályok helybenhagyása idejében még nem tagja valamely a vállalat székhelyét magában foglaló kerületi vagy ipartestületi betegsegélyző pénztárnak, köteles a vállalati betegsegélyző pénztárba belépni. Azon biztosításra kötelezett, a ki valamely vállalat vagy gyárból kilép és más vállalat vagy gyárnál nyer alkalmazást, megszűnik azon vállalati vagy gyári betegsegélyző pénztárnak tagja lenni, melyhez addig tartozott és szabad választása szerint« —szabad választása szerint, kérem! — »vagy azon vállalat, vagy gyár betegsegélyző pénztárába léphet be, melynél alkalmazást nyer, vagy azon kerületi, illetve ipartestületi pénztárba, melynek kerületében, illetve területén az illető vállalat székhelye van«. Mi ennek az értelme ? Az ember így egyszeri olvasásra azt hinné, hogy ez raisonabilis dolog és valóban van is nagy raison benne, vagyis inkább mögötte. Budapesten a gyárakban 30.000 munkás van; ezek azok, kik 2 milliót áldoztak betegeikre. Az egyasííletnek tagjai többnyire gyárakban dolgoznak, vagy a mennyiben nem dolgoznak gyárakban, tagjai azon kisebb betegsegélyző testületeknek. Mihelyt valaki köztílök az egyik gyárból kilép és belép a másikba, akkor vagy köteles kétfelé fizetni, vagy kénytelen az egyesületből kilépni, mert kétfelé fizetni nem bír és mert nem szabad máshová belépnie, mint vagy a gyári betegsegélyző egyletbe, vagy az ipartestületibe, vagy a kerületibe. E hármas szervezete van, hogy úgy mondjam, a hatósági egyesületnek, a melybe szabad neki belépni, de a maga eddigi betegsegélyezési pénztárából kénytelen kilépni; és oda új tag be nem léphet, Ezt nevezi a kormány szabad választásnak. De hát még ez sem elég, mert a 73. §-ban az mondatik ezen társulatokról, hogy mindazok alapszabályaikat tartoznak a törvény értelmében módosítani és újra beterjeszteni, vagy ha újakat alkotnak, azok csak a törvény értelmében keletkezhetnek. Ez helyes. A t. minister úr pedig »izon betegsegélyező pénztárakat, melyek alapszabályaikat a jelen törvény értelmében módosírják, illetőleg megállapítják, a törvény által elismert beteg&egélyezési pénztárak sorába tartozóknak jelentheti ki.« Azaz, azon pénztárakat valamennyit, úgy a budapestieket, mint a vidékieket, a fiókokat, mint a központit, ha tetszik neki, helyesli, ha nem tetszik neki, nem helyesli. Hiába felelnek meg a törvény követelményeinek : ha neki nem tetszik, megtagadhatja tőlük jóváhagyását. Azt hiszem, jogállamban ez nem egészen helyes felfogás, mert ha valamely államban egy testület a törvény rendeletének megfelel és a szerint jár el, akkor nem függhet a kormány tetszésétől, hogy azt helybenhagyja-e vagy sem, hanem köteles azt tenni. Tehát úgy kellene itt azt positiv alakban kifejezni, hogy »jelenti ki«, kijelenteni köteles, nem pedig, hogy jelentheti ki. A törvény állami ellenőrzés alá rendeli őket és a mennyiben nem vétenek a törvény ellen, akkor a ministernek ne legyen joga megtagadni az egyletektől a megélhetést, a szabad államban a szabad szervezkedést, a humanismus, a betegsegélyezésnek szabad gyakorlatát. (Helyeslés a baluldalon.) És mit mond a javaslat azután ezen magántársúlatokról, hogy azokat a t. minister úr atyai jó szándékával megölje? (olvassa): »Kerűleti, gyári, építkezési, ipartestületi és bányászsegélyzőpénztár tagjai ily egyesületi pénztárba nem léphetnek át«. Tehát mindazok az eddig létező magánpénztárak, úgy a nagy általános munkáspénztár, mint az egyes apróbb munkáspénztárak tagjai, ha helyet változtatnak, nem léphetnek át csak a hatósági pénztárakba; vagyis: valamennyire kimondatik a halálos ítélet a törvényben, akkor, midőn ugyanazon törvénynek előző szakasza azt mondja, hogy ilyen magán egyesülés útján létesült betegsegélyző pénztárak létezhetnek. Hát létezhetnek is, meg nem is; mert létezhetnek, ha a minister úrnak tetszik és nem létezhetnek, ha a minister úrnak nem tetszik. Létezhetnek, a mennyiben ki nem fogy az erejük, de oly feltételekhez köttetik az ő fennállásuk, mely föltételeknek megfelelni — hogy úgy mondjam — lehetetlen. Mert ha egy testület mindig veszti tagjait — már pedig kénytelen veszteni a törvény értelmében — és nem kaphat újakat, igen természetes dolog, hogy akkor ez a testület megszűnik működni. Hát ezt mi úgy hívjuk németül, hogy »Po lizeistaat«. És én nagyon tisztelem a rendőrséget még akkor is, ha a fáklyás meneteket a ministernek megtiltja; (Derültség bal felöl) hanem hogy épen a rendőrségnek legyen feladata a betegeket az ápolástól megfosztani, azért, hogy egy állameszmének, mondjuk, egy állameszménynek szolgálatába szoríttassanak a polgárok, ezt gondolom nem követeli meg sem az állami ezél,