Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-450

á50. országos ülés február 3>áu, kedden. 1891. 11 őszintén bevallani, hogy a mi viszonyaink között a kényszert helyesen, végső következményéig keresztülvinni nem lehet. A fentebbieken kívül ellene szól még az is, hogy ekkor olyan intézkedésekkel is kell találkoznunk, mint a törvényjavaslat 46. § ában foglaltatik, melyben az mondatik, hogy a vállalati, gyári pénztárt az iparhatóság abban az ^esetben betilthatja, ha annak felállítása az illető kerületi betegsegélyző pénztár fennállását veszélyeztetné. Ilyen segélyeszközökre van szükség, ha nem akarjuk Őszintén bevallani, hogy a tények miképen állanak. Pedig, nézetem szerint ebben nincs semmi szegyeim való. Az egyenlő elbánás mellőzését kifogásolni lehetne például, ha közteherviselésről, vagy általános emberi jogok megadásáról volna szó; de már a politikai jogok adásában különbséget kell tenni a gazdasági ápolás terén, a hol minden körülmények között a ezélszerüség dönt. A czélszerííségnek pedig két feltétele van: egyik,hogy az intézkedés a szükségnek feleljen meg, a másik, hogy lehetséges legyen. Ha ezen két feltétel közül csak az egyik is hiányzik: akkor a kényszernek nincs jogosultsága, (Helyeslés a baloldalon.) Hiánya ezen törvényjavaslatnak felfogásom szerint továbbá az, a mit a t. előadó ár mint annak egyik kiváló előnyét említette, tudniillik, hogy midőn behozza a kényszerpénztárakat, mellőzi a pénztári kényszert. Előnyt lát ebben a t. előadó úr, mert szabadelvű intézkedésnek tekinti és azt mondja, hogy ezt a javaslatot mindenesetre a liberális javaslatok közé fogja sorolni. Beöthy Ákos: Ezt nem tanulta Mirabeaü tói! (Derültség ) Gaál Jenő (pécslcai) : No hát, ha valamely javaslat arra az alapra helyezkedik, hogy a kényszert egyáltalában alkalmazza ily téren: akkor, hogy valamivel több-e vagy kevesebb a kényszer, a szabadelvfíség szempontjából igazán közömbös. Nézetem szerint épen ezen mellőzésben rejlik a hiba, mert ez által azt idézzük elő, hogy azon iparosok, a kik több munkást foglalkoztatnak, kénytelenek lesznek folytonosan nagy leszámolási munkát végezni. Az iparos munkás tudnillik választhat a pénztárak között, A munkaadó köteles őket a belépésnél és a munkából való kilépésük alkalmával bejelenteni. A közgazdasági bizottságban is felmerülvén ez az aggály, az úgy vélt rajta segíthetni, hogy kimondotta, hogy a kereskedelmi minister kívánhatja a pénztáraknak a postatakarékpénztárakba belépését és annak feltételei szerint a check és clearing-forgalomban való részvételét. Én elismerem, hogy ebben van valami könnyítés. A pénzt nem fog kelleni postán elküldeni; de a. világlatban tartás és az elszámolás kötelesä^P [Qr £ [5 P CJ, % azért mégis az iparos vállain marad. Lényegileg tehát nem segít a hajon. Javítni lehetne a helyzetet az által, ha mi a kényszernek megfelelően és következetesen nemcsak a kényszerpénztárakat, hanem a pénztári kényszert is behoznók, vagyis azt mondanók ki, hogy eltekintve azoktól a munkásoktól, a kik már tényleg valamely pénztárnak tagjai, a többiek kötelesek azon pénztárnak, a melyet a munkát adó kijelöl, tagjai közé beiratkozni. További hiánya ennek a javaslatnak, hogy nem gondoskodik arról, hogy autonóm ellenőrzés is legyen ebben a szervezetben. A törvényjavaslat a szövetségek alakítását faeultative megengedi, de nem rendeli el. Nézetem szerint ezen a téren nem lehetünk eléggé óvatosak és a hatóságok mellett nagyon kívánatos lenne, ha magában a szervezetben léteznék oly közeg, mely különösen a kezelés számszerű ellenőrzésére lenne hívatva. (Úgy van bal felől.) Végűi még néhány szót vagyok bátor, t ház, arra vonatkozólag mondani, hogy ez a javaslat túlszigorúan bánik el a magánegyesűleti pénztárakkal. Mert az, a mi e részben a javaslatban foglaltatik, sok, figyelmet érdemlő magánegyesííleti pénztár fennállását veszélyezteti. Itt ugyanis az van mondva, hogy fenmaradhatnak az ily pénztárak akkor, ha a törvénynek megfelelően átalakítják alapszabályaikat és legalább 200 taggal bírnak-, holott igen sok kisebb és jóakaratot érdemlő magánpénztár van, melynek fenmaradása az én nézetem szerint nem idézne elő semmi bajt és az illetőkre nézve megnyugtatást foglalna magában. (Ugy van! bal felöl.) Azután a törvényjavaslatnak egy másik szakaszában az is foglaltatik, hogy a magánegyesületi pénztárak részére pedig nem biztosíttatik a hátralékoknak közigazgatási úton való behajtása. Hát én azt elismerem, hogy vannak magánegyesííleti pénztárak, melyekre különösen vigyázni kell; de ezt felfogásom szerint meg lehet akkor is tenni, ha miattuk a többieket nem büntetjük. (Helyeslés bal felöl.) Hiszen olyan rendelkezési jog adatik itt a hatóságnak és a kereskedelmi ministernek, hogy a mint ezek a pénztárak működésük terén túllépnek, megfenyíthetik őket és oda vihetik a dolgot, hogy vagy megszűnnek hazafiatlan és nemzetközi téveszmék terjesztésének góczpontjai lenni, vagy pedig megszűnnek egyáltalában létezni. De azért, mert talán egy pár ilyen egyesületi pénztár van, megrendszabályozni a többieket is, ez

r szerintem nem helyes. Én tehát elismerve a javaslat előnyeit, kifogásolom benne azt:hogy a kényszert elvszerűen viszi keresztül s alkalmazza ott is, hol az sziik.^ségtelen, vagy haszonnal nem járhat: a szervezet S^^ilkor.ásánál a fősúlyt a kerületi pénztárra