Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-450

lü 450. országos ölés febraAr 3-ftn, kedden. 1891. módon gondoskodik a tanonezokról betegség esetében s hogy ez ellen panasz nem merült fel, ilyeneket pedig, mi legalább, nem hallottunk: az mondatott, hogy a szegény tanonczoknak nincs szavuk, azért nem lehet panaszaikat hallani. De, t. ház, ha az ipartörvényt jól hajtják végre, akkor majd hallhatókká válnak a panaszok. Ha pedig nem haj tátik jól végre, akkor micsoda biztosíték van az iránt, hogy a mostani javaslatot, ha törvénynyé lesz, jobban fogják végrehajtani. Ha pedig a közigazgatás javulására van kilátás és különösen az iparfelügyelet rendeztetni fog s így az új törvény megfelelőbb módon hajtatik majd végre, akkor kilátás van arra is, hogy az ipartörvény is végre fog hajtatni. Ennélfogva nincs semmi okunk arra, hogy más rendelkezések tétessenek ezen törvénybe, mint a minők az ipartörvényben már benn vannak. (Helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) De kifogásolom, t. ház, a mint említettem, ezen törvényjavaslatban azt is, hogy szigorú következetességgel akarja a kényszert keresztül vinni mindenütt, a hol — az én felfogásom szerint — az helyesen és hasznosan nem alkalmazható. (Helyeslés bal felől.) A betegsegélyezés ügyének szervezését ez a törvényjavaslat úgy tervezi, hogy a kerületi pénztárakra fekteti a fősúlyt. Kerületi pénztárak alakítatnának a kereskedelmi minister rendelete által meghatározandó területeken az országban mindenütt és abba belépni tartoznék minden olyan munkás, a ki nem tagja a 28. §-ban említett egyéb segélyező pénztáraknak. Én ezt az intézkedést részben kivihetetlennek, részben pedig károsnak tartom. Kivihetetlennek azért, mert ismervén az országot és annak azon vidékeit is, hol a cultura bizony még nem nagyon terjedt el; tudom azt, hogy azon kisebb községekben, hol sem orvos, sem gyógyszertár, sem kórház, sem iparos közönség nngyobb számmal nincs: talán lehető lesz az, hogy a járulékokat, hátralékká válván, közigazgatási úton be fogják hajtani; de hogy annak fejében a szegény munkás mit kap, az nagyon kétséges. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Méltóztassék figyelembe venni azt, hogy az ország nagy részében még a járásokban sincs orvos. Én legalább ismerek nagy megyéket, a hol a járási orvosok, ha alkalmaztatnak is, nem maradnak meg, mert helyzetük nagyon rossz; a hol gyógyszertár is csak egy van járásonként; az egyetlenegy kórház pedig, mely a törvényhatóságban létezik, túl van tömve. Méltóztassék már most e mellett különösen figyelembe venni azt, hogy a segélyezés nem olyan, mely általában nagy koczkázattal járna. Nagyban különbözik e részben a balesetek elleni, vagy általában bármiféle biztosítástól, melyek széles üzleti kört kivannak. A betegsegélyezésnél egészen más dolgokra kell a súlyt fektetni, nem a nagy kerületekre, nem a segélyzen dők nagy körére, hanem arra, hogy az orvosi segély közel legyen, mert a betegségek legnagyobb részénél a némi fáradsággal járó nem nagy, de gyors segély a fődolog, mert az esetek rendszerint nem súlyosak. Másodszor fontos, hogy az illetők ellenőrizhetők legyenek; mert sehol sem tapasztalható oly rendszeresen a simulatio, mint épen ezen a téren. Mindez arra utalja a törvényhozást, hogy a betegsegélyezést úgy szervezze, hogy az ellenőrzés lehetőleg közel legyen. (Helyeslés a baloldalon.) Ennélfogva, nézetem szerint, nem helyes az, hogy egész kerííletek öleltetnek fel egy-egy betegsegélyző pénztár által. A kisközségek mindenütt bajt okoztak a törvényhozóknak. Érezték már ezt általában is és kétféleképen igyekeztek ezen segíteni. Részint úgy, mint a törvényjavaslatban van s a hogyan az osztrák törvény elintézhetni vélte a dolgot; az az osztrák törvény, a melynek ezen törvényjavaslat úgyszólván utánzata. Ott szintén kerületi pénztárak állítatnak fel. Én erről az intézkedésről kétféle véleményt hallottam. Egyik az, hogy azon rövid idő alatt, a mióta az osztrák törvény életbe lépett, a kerületi pénztárak tűrhetően váltak be; a másik vélemény az, hogy Ausztria egyes részeiben jól vált be, raig ott, hol a cultura kisebb, egyáltalában nem felelt meg a várakozásoknak. Ugyanazon egyén, a ki erről illetékesen nyilatkozhatott, a mint tudom, levélben egyfelől kedvezően nyilatkozott az egészről; egy képviselőtársunknak azonban, a ki személyesen beszélt vele, meglehetősen becsmérlőleg nyilatkozott ugyanarról. Különben akár bevált e szervezet Ausztriában, akár nem: rám nézve az nem lehet irányadó, mert hiszen az osztrák és a magyar visszonyok közt igen nagy különbség van. (Helyeslés a baloldalon.) A német törvényhozás máskép igyekezett a bajon segíteni: ott a fősúlyt nem a kerületi, hanem a helyi és a vállalati pénztárakra fektették. Természetes, ott is kimaradtak egyes községek. És miután a, német törvény szintén a kényszer keresztülvitelének álláspontjára helyezkedett, azon expedienshez folyamodott, hogy a községet, a mely úgy is betegápolási kötelezettséggel tartozik lakosaival szemben, arra kötelezte, hogy a segélyezés minimumának és a munkások által fizetendő járuléknak mérve szerint segélyezze a munkásokat. De a miket vidéki viszonyainkról mondtam, azok után be fogja látni mindenki, hogy ezen expediens nálunk szintén nem alkalmazható. (Helyeslés bal felől.) Nem marad tehát egyéb hátra, mint nyíltan és