Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-458

\ 60 45$. országos fllés február 18-án, szerdán. 18W. ezredéves történelme tagad és a mi ellen a nemzeti közérzíílet felháborodik — a magyar közjogban a császári és királyi kinevezési jogát elismerjük, vagy az igazságszolgáltatást a császár nevében a magyar alattvalók fölött gyakoroltatni megengedjük". (Igás! Úgy van! a szélső haloldalon.) Ez egyszerű, tiszta és világos. Miután azonban, t. képviselőház, Magyarországnak van egy törvénye az 1867. évi XII. törvényezikk, melyet e nemzetnek egy része — készakarva nem használom azt, hogy többsége, mert soha azt el nem ismertük, hogy alkotmányos választások utján, különösen pedig tiszta és törvényes választás utján megalkotott többség fogadta volna azt el, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) de tényleg a nemzetnek egy része - ezen törvényt megalkotta s azt ma a nemzet közvagyonának tekinti: mi, t. ház, azon felfogásból indulunk ki, hogy mi a nemzetnek egy része irányában még tévedéseiben is tisztelettel tartozunk. Felmerül tehát a kérdés, vájjon nem volna-e helyesebb, nem volna-e igazságosabb, ha azok, kik ezen 1867. évi XII. törvényczikket megalkották, kik annak institutióit fentartani törekszenek, annak iustitutioit meg is védenék akkor, mikor ezen intézmények sánczait bontogatják és mikor akként ássák azokat alá, hogy az egész institutiót a levegőbe röpítsék? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Talán önökön állana a sor, t. képviselőház, ezen institutioknak védelmezésével kimutatni azt, hogy önök nem teremtettek olyan alapot, a melyen Magyarország jogszolgáltatása is részben és bizonyos területen elközösíthető. De önök nem teljesítvén ezen feladatot : bármennyire fájó szívvel és bármennyire kelletlenül is, meg kell azt tennünk nekünk, hogy bebizonyítsuk, hogy önök a tálsó oldalon messzebb mennek ez új törvényjavaslatnál, mint a mit a közös alaptörvény önöknek megenged. (Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) A jelek, t. képviselőház, már intenek arra, hogy fij korszak következik. A 23 éves közösügyi korszak megérlelte a társadalomnak ama rétegeit, a melyekből önök keltek ki (a jobboldalra mutat) arra, hogy a közösügyeket tovább fejleszszék és újabban és újabban közösügyeket alkossanak azok keretében. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De viszont a magyar társadalomnak egészséges rétegeiben máris felzúdul a tiltakozás s az a hang, mely ezen oldalról gr. Apponyi Albertnek tegnapi felszólalásában elhangzott, élő eleven tiltakozása egy nemzetnek, mely azt mutatja, hogy önök veszedelmes lejtőn vannak, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) hogy önöknek nem szabad tovább menni. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A nemzet tiltakozása ez az ellen, hogy önök azon közjogi alapot, a melyek Deák bölcs mííve gyanánt akarnak ünnepelni, meghamisítsák és olyan talajra vigyék, a hova maga az, a ki ezen törvényeket alkotni jónak látta, menni soha nem akart. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Már most, t. képviselőház, rá kell térnem a kérdésnek lényegére. Vitatják azt, vájjon ezen törvényjavaslat teremt-e új közösügyet, igen, vagy nem % A controversiák nyilvánvalók. Mindenkinek álláspontját ismerem eddig, az osztrákokét is; csak a t. igazságügyminister úrét nem, mert az igazságügyminister úr által benyújtott törvényjavaslatból és annak indokolásából mindenre lehet feleletet kapni, csak arra nem, hogy a t. igazságügyminister úrnak mi a nézete ezen consuli bíráskodásra nézve, hogy az a közösügy volt-e, közös lesz-e a jövőben, vagy sem? Az igazságügyi bizottság az ő sajátságosan furcsa szövegezésében valóságos oraculumszerííen sejtetni engedi, hogy ő a consuli bíráskodás ügyét, legalább az első fokban közösügynek tekinti. Azt mondja, hogy »Magyarország törvényhozásának két korlátozása van a tekintetben, hogy a consuli bíráskodás szempontjából intézkedjék. Az egyik korlátozást képezik a nemzetközi szerződések és az ezeken alapuló nemzetközi gyakorlat. Ezt a korlátozást akkor is el kellene fogadnom, ha franczia, vagy angol alattvaló volnék; mert igen természetes, hogy a consuli bíráskodás nemzetközi szerződéseken alapúiván, az csak oly korlátok közt mozoghat, a melyeket ezek szabnak. De az igazságügyi bizottság azután ezt mondja: »a másik korlátozás pedig az 1867. évi XII. tcz. határozataiból ered, melynek 8. §-a értelmében — méltóztassanak jól hallgatni a szövegre — a consuli szervezet kétségtelenül közös orgánumot képez.« Ezt megfordítva is lehet mondani, t. előadó úr: a consuli orgánum kétségtelenül közös szervezetet képez. (Derültség a bal- és szélsőbalon.) Hogy ez mi akar lenni, t. ház, azt csak sejtem. Sejtem, hogy az előadott indokolás szerint az 1867 : XII. tcz. korlátokat szab a magyar törvényhozás elé a tekintetben, hogy az a consuli szervezet, tehát az ezen szervezetbe beillesztendő igazságszolgáltatás kérdésében is önállóan és korlátlanul járhasson el. Ezt kell, ha jól vettem ki, alatta érteni. Az előadó úr igent int, a t. minister úr, úgy látszik, nemet mond. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Az igazságügyi bizottság nem önszántából jutott el ezen hamis consequentíához; mert a t. igazságügyminister úr — habár nem fejezi ki, sőt a mint látom, ismételten tiltakozni fog az ellen, hogy a consularis bíráskodás közösügy — az ő indokolásában sokkal merészebb és hozzá-