Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-457

jgg 457. országos ülés február 77-én, kedden. 1891. magyar minister legelőször nyújtana be e teremben olyan javaslatot, a mely 10 esztendőre szól, meglehet, hogy e körülmény valakit elcsábítani. De azon tapasztalatok után, a melyek mögöttünk vannak a tíz éves közösügyekkel kapcsolatban, kérdem : hiszi-e komolyan a minister úr, hogy ez adja meg a nemzeközi jeleget, és hogy abban valami megnyugtató van, hogy ez az állítólagos egyezség egyelőre tíz esztendőre van megkötve? Csodálkozom, hogy épen a t. minister úr megbírt feledkezni arról, hogy milyen kevés garantia rejlik ebben a tíz esztendőben. Hiszen meg kellene emlékezni, arra, hogy akkor, a midőn ő leg-először tilt azon az oldalon, (A jobboldalra mutat.) épen azért vált ki a kormánypártból, mert egy ilyen tíz éves egyezmény megváltoztatását nem bírta az ellenzék keresztülvinni, pedig a világos törvény mellettünk szólott. Ez tehát nem változtatja meg a dolgot, s azt hiszem jóhiszeműleg kétségbe vonni nem lehet, hogy itt világos közösügy van megállapítva. (Úgy van! Úgy van! bal- és szélső baloldalon.) Ha tehát az így van, akkor előáll a második kérdés: vájjon csakugyan igaz e az, hogy ilyen intézkedés természetes következménye a fennálló közjogi alapnak, vagyis a 67-iki kiegyezésnek? És itt egyúttal áttérek a két indokolásra is. Erre a kérdésre a bizottság indokolása feltétlenül és határozottan igennel felel. Azt feleli ugyanis mindjárt jelentése első oldalán, hogy a törvényhozás cselekvési körét egy részről az korlátolja, hogy az 1867-ik évi XII. t.-cz. szerint, a melynek 8. szakasza értelmében a consuli szervezet kétségtelenül közös orgánumot képez, a consulokat, külföldön élő honosaink és védenczeink felett első fokon itéíő bíróságoknak, nemzetközi szerződések és az idézett alaptörvény értelmében, állandó tényezők gyanánt el kell fogadnunk. Ezt ismételte az imént a t. előadó úr még sokkal erélyesebb szavakkal és kifejezésekkel, mondván, hogy ezek soha meg nem szüntethető közegek. Már bocsánatot kérek a t. előadó úrtól, de nem tanulmányozta jól azt a törvényt, a melyre hivatko zott, a mennyiben nemcsak hogy ez állandóan és örökre a törvényben megállapítva nincsen, hanem erről a törvényben egy árva szó sincsen; sőt abból, a mi a törvényben benne van, világosan lehet és kell következtetni, hogy ez alatta nem is értetődik. Mert mit mond a hivatkozott törvényczikk? E törvényczikk 8. §-a — s ez fontos — azt mondja, hogy a pragmatica sanctióból folyó kö zös és együttes védelemnek egyik eszköze, a külügyek ezélszerű vezetése. E czélszeríí vezetés közösséget igényel azon külügyekre nézve — méltóztassanak figyelni arra, hogy nem azt mondja, hogy a külügyekre, hanem azon külügyekre nézve — a melyek az ő Felsége uralkodása^ alatt álló összes országokat együtt illetik." Es a végén ismétli megint, hogy ennélfogva a birodalom diplomatiai és kereskedelmi képviselete a külföld irányában és a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések mindkét fél ministeriumával egyetértőleg és azok beleegyezése mellett a közös külügyminister teendői közé tartoznak. Ezen külügyeket tehát Magyarország is közösöknek tekinti. Ez mit jelent? A törvény világosan megmondja, hogy a külügyek vezetése annyiban kell, hogy közös legyen, a mennyiben a védelem ezt múlhatatlanul megköveteli, hogy ezen külügyeket tehát az ország elismeri és a külügyeknek ez a része feltétlenül a külügyminister intézkedése alá van bocsátva. De azt, hogyha mi, a mint azt az előadó úr mag-a is igen helyesen megkülönböztette, a consulokat egy egészen más funetióval, a mely consuli hatáskörüknek közvetlen és okvetlenül integráns részét nem képezi, ruházzuk fel; felruházzuk az igazságszolgáltatás egy részével; hogy ez is azután a közös külügyminister hatalma alá bocsáttassék: nemcsak e törvényből kiolvasni nem lehet, hanem annak szelleme világosan azt mutatja, hogy a törvényhozó ezt beleérteni nem is akarta. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Menjünk tovább! Ott van az 1867 : XVI. törvényczikk speciális része, mely a consnlokra vonatkozik. Vájjon itt ki van-e mondva az, a mit a t. előadó úr abból ki akar magyarázni? A 6. §-ban ennyi áll: »A kereskedelmi hajók, tekintet nélkül azoknak, valamint legénységüknek illetó'ségére, mindazon ügyekben, melyek külföldön való oltalmukra és érdekeik képviseletére vonatkoznak, az ott székelő császári és kir. consulatusoktól és felsőbb vonalban a közös külügyministertől függnek.« Tehát a kereskekedelmi hajók és azok legénysége; más alattvalókról, kik ott tartózkodnak, szó nincs. Aztán így folytatja. »Minden egyéb tekintetben a tengerészeti és kikötői közigazgatás a két államterűlet mindegyikében az illető kereskedelmi minister legfőbb vezetése alatt áll, mely lehetőleg összhangzatos módon fog intéztetni.« Tehát itt sem egyik, sem másik törvényben oly passus nincs, melyből azt lehetne következtetni, hogy a törvényhozó a consuli bíráskodást a közös külügyminister alá akarta volna helyezni. A t. minister úr valamivel óvatosabb az ő indokolásában. Xem mondja ki oly határozottan, mint az előadó úr, hogy okvetlenül és meg nem szüntethető módon örök időkre meg van állapítva az első fokú bíráskodás a közös alapon. I 0 csak érinti ezt és mellesleg. Csak annyit mond I erre nézve: »Azért kellett ez intézkedéshez