Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-457

457. országos ülés február 17>én, kedden. 1891. 131 zetközi vegyes bíróságok állíttattak fel: az összes európai államok beleegyezésével szükségesnek találtatott az egyptomi szokás jognak codificátiója, úgy hogy azon bíróságoknál, melyek hatóságát minden európai állam elismerte, korántsem az egyes államok külön törvényei, hanem a külön codificált egyptomi szokás jog alkalmaztatik. Bátor vagyok még arra is hivatkozni, hogy Tunisban, a hol a legutóbbi időig a eonsuli bíráskodás ugyanazon alakban és természettel gyakoroltatott, mint a török birodalomban ; Francziaország rendes bíróságokat állított fel azonnal, mihelyt a protectorátust átvette. Ezek az új bíróságok tisztán franczia törvények szerint ítélnek, és daczára ez exelusiv állásuknak, Európa minden művelt állama sietett azzal, hogy saját honosaira nézve a eonsuli bíróság és a hazai törvények alkalmazásának kényszerét megváltoztassa; lemondott a eonsuli bíráskodásról és saját honosait a franczia törvényeknek és törvényhatóságoknak vetette alá. Ebből egy dolog kétségtelenül nyilvánvaló: az, hogy a eonsuli bíróság szervezésénél egy modern állam sem viszi végletekig azt az elvet, hogy keleten élő honosai fölött a hazai magánjog minden szabályai nyerjenek alkalmazást. Ez nem is lehetséges, nem is kívánatos, mert egyértelmű volna a keleti kereskedelem összes viszonyainak felforgatásával. Midőn tehát azon kérdés előtt állottunk, hogy az osztrák-magyar monarchia eonsuli jurisdictiójának törvényes szervezésénél a saját honosaink számára alkalmazandó törvényeket kiválaszszuk : ezt nem tehettük azzal a végletekig menő következetességgel, hogy kimondjuk, hogy honosaink minden viszonyaikban a magyar törvények alá vettessenek; hanem ellenkezőleg, ki kellett választani azon egyes törvényeket, melyekben a nemzeti sajátosság leginkább nyilvánul, melyek a szokásjog fejlődésének legkevésbbé vannak alávetve, és melyeket alkalmazni lehet a nélkül, hogy érintenők azon viszonyokat, melyeket voltakép elősegíteni óhajtunk. E törekvésnek szerencsésen megfelel a javaslat 10. §-ában szövegezett forma, mely kimondja, hogy a magyar honosok ügyében, azok jogi és cselekvési képessége, a családi, örökösödési és büntető jog tekintetében, a magyar törvények alkalmazandók, egyéb tekintetben pedig egészen a kormány belátására és a keleten kifejlődő tényleges állapotok figye lembe vételére utalja rendeleti úton való megállapítását annak, minő jog minő terjedelemben és mily alakban gyakoroltassák. E tekintetben tehát a törvényjavaslat intentiója teljesen megfelel az európai nemzetközi jogi felfogásnak. Megfelel azon speciális viszonyoknak, melyek megoldására a törvény hívatva van és ennél fogva az igazságügyi bizottság a javaslat e részét teljes megnyugvással fogadja el. A második hiány, a melyet a tényleges állapot feltűntet, a eonsuli bíróság szervezetének a mi alkotmányos és közjogi helyzetünkkel össze nem egyeztethető volta.E kérdésben azonban élesen el kell különítenünk a eonsuli bíráskodás különböző fórumait. Az első fórumban a eonsuli bíráskodást a nemzetközi szerződések alapján és értelmében nem gyakorolhatja senki más, mint azon consulok, a kik exequaturát kapnak az ottomán birodalom és a velünk hasonló szerződé-i viszonyban lévő más állam fensőbbségétől. Ezen consulok az 1867 : XII. törvényezikk értelmében a monarchia másik államával közös orgánumot képeznek. Az idézett törvény azt mondja, hogy kereskedelmi és diplomatiai külképviseletünk közösügy. Az orgánum tehát, mely a nemzetközi szerződések értelmében első sorban hívatva van a bíráskodást teljesíteni, köztünk és a monarchia másik állama között állandóan közös közeget képez. A functió azonban, melyet a consulok mint bírák teljesítenek, többé már nem közösügy. Fel vannak ruházva a közös közegek közös functióvaí; de fel vannak a mellett ruházva a bíráskodás jogával, vagyis azon külön functióvaí is, a melyre nézve igazságügyi souveraintásunk a kiegyezési törvény által világosan fenn van tartva. De az első forumokon kivűl a levantei jogszokás és gyakorlat még a felebbviteli forumokat is megteremtette. Ez tisztán csak szokáson és gyakorlaton alapúi, t. ház, inert a capitulatiók egyikében sincs arról említés téve, hogy a eonsuli bíráskodásnál az idegen államok akár Törökország, akár más muzulmán ország területén, akár pedig otthon a consul ítéleteit felülvizsgálják és azokra nézve felsőbbfokú határozatokat hozzanak. Azonban a mi nincs kimondva a szerződésekben, azt megteremtette a százados gyakorlat és az ellenmondás nélküli szokás; miért is ezt, mint létező tételt el kell fogadnunk és alkalmaznunk is kell. Már most, t. ház, azzal a kérdéssel állunk szemben, hogy a monarchia közös orgánumait képező consulátusoknál, azoknak bíráskodási működésükben, a további jogorvoslatot miképen szervezzük úgy, hogy az összhangban legyen monarchiánknak 1867. évben létesített közjogi helyzetével. És itt a legnehezebben megoldható problémák egyike áll elő. (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen, hogy a franczia, német és olasz minták után, a melyek egyébiránt három százados múlttal bírnak és ma már nem része sülnek abban az általános elismerésben, a mely egyideig azok működését kisérte, jogunkban állott volna az, hogy a consuloktól, mint elsőbíróságtól a jogorvoslatot, illetve fellebbezést hazai felsőbb