Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-429

429, országos H|és deczembor 11-én, esfitfirtSkön. 18í)0, 61 nek, hanem a szívben maradjanak; s itt, a magyar parlament előtt megjelenve azt mondják, h°gy igy és ugy s azt is be akarják bizonyítani, hogy mindaz, a mi történt, ép a nemzet érdekében történt. En, t. ház, a honvédelmi minister urat ugy ismerem, hogy ha gavallér tempójával ideállott és azt mondotta volna : t. ház, ne hajigálják a képviselő urak a falra a borsót, mert az ugy is ártatlan munka, annak haszna sohasem lesz, hagyják ezt a dolgot nyugodni, a magyar fegyver- és lőszergyár ügye el van temetve, azt nem lehet többé életre galvanisálni, mert a bécsi körök nem engedik meg. Ezt érteném, ezt egy magyar ministerhez, egy magyar gentlemanhez illő cselekménynek tartanám; és mi a jövő iránt kétségbeejtő kedélylyel összehajtanánk papírjainkat és könnyező szemekkel itt hagynánk a küzdtért és azt mondanánk: intézze a kormány a dolgokat ahogy akarja, mi abban részt nem veszünk. De az a baj, hogy soha egyetlen ministerben sem ébredt fel a gondolat és nem fogamzott meg a jogérzet, hogy határozottan kimondja, hogy idáig mehetünk, tovább nem. Pedig azt hiszem, hogy a magyar nemzet egyeseinek egyik legkitűnőbb jellemvonása, charactere, hogy ugy szokott beszélni, a mint szive érez és a mint agyveleje gondolkozik. -De hiába, mi is behoztuk a parlamentbe azt a szokást, hogy a dictiókat megtanuljuk előre heteken át, hogy valami olyat ne mondjunk, a mi valakinek sérelmet okozna. Pedig az emberek is különbözők, az emberek temperamentuma is különböző, az emberek észjárása is máskép nyilatkozik ; hát minek ez a végtelen nagy diplomatia minden téren, kivált pedig azon a téren, a hol ezen diplomatiának mutatkozni nem szabad. Én azt hiszem, hogy a történelemből azt tanultuk, hogy a magyar államférfiakat az jellemzi, hogy a trón előtt a legtisztább, a legnyíltabb és a legigazságosabb nyilatkozatokat tették. És akkor, mikor ilyen államférfiak kormányozták az országot, kormány, király, nemzet egykép erezett. A mint megfordítva állott a dolog, hogy a kormányférfiak máskép gondolkoztak, mint a nemzet és más irányban adták meg az impulsust felfelé: természetes, a következmény az volt, hogy megoszlott a bizalom, bekövetkezett a szerencsétlenség, a vész, a melyből természetes, századok múlva is alig tudtunk kivergődni. Én megvallom, őszintén mondom, hogy én nem vagyok barátja a fegyvercsatának; mert nem tudom felfogni, hogy mi szükség van arra, hogy az a tisztességes magyar ember azzal a tiszteséges muszka emberrel, a ki nem ellensége egymásnak, miért fognak szembeállani egymással, hogy egymást lelövöldözzék. De ha ilyen bonyolultak a külpolitikai állapotok, hogy itt örökösen fegyvert kell kovácsolni; sőt mesterségesen nagy pénzzel kell oda jutnunk, hogy minél többször történjék a lel övül dözés, hát én sem zárkózhatom el ez elől. De megvallom, jobban örültem volna, ha azon a helyen egy földmives iskolát épített volna az a társaság, mint fegyvergyárat; mert az természetes, hogy az emberiség emelésére a nemzetgazdászati fejlődésnek nagyobb hasznát tudtuk volna venni; de h adott viszonyok és körülmények azt parancsolják, hogy szükséges ily öldöklő fegyverekről gondoskodni, a melyekről pedig igen helyesen irta meg a költő, hogy: »Oh miért szülte anya azt a mostohát, A ki feltalálta a fegyvertusát! Most nem volna halva ifjú gyermekein, Nem borulna gyászba sirig életem.« (Derültség.) Habár ez szent igazságot tartalmaz, habár sok édes anyától elszakítják gyermekét, sőt ma már a családapát is családjától; ha már ez a szükség fennáll s ha már ez elől nincs menekvés, mert az európai diplomatia nem őszinte, nem hazafias: hát akkor, t. ház, azok az uralkodók, a kik nem férnek meg a maguk területén, verekedjenek meg maguk, de a népeket ne vigyék a háborúba. (Élénk derültség.) Mert én most is ünnepélyesen kijelentem, t. ház, hogy a népek sehol nem akarnak háborút. Ez az egész védkötelezettség, a mely ma fennáll, erőszakolt alapon nyugszik. Mert kérem, mit akar a nép mindenütt;? Békét, nyugalmat és azt, hogy az adó terhe minden esztendőben egy pár krajczárral kevesebb legyen. De hiába, az a baj, hogy Európának egynéhány emberéért a népek millióinak kell minden vagyonukat a hädistennek áldozatul odavetni és még hozzá a bekövetkezhető nagy háborúban 100 és 100 ezer embert kell a halálnak áldozni. Hátha ez igy van, én mint egy szegény, szerény ember, képviselő, természetesen ezt nagyon fájlalom és ha lehetne, életem árán is törekedném Európának e szerencsétlen állapotát megszüntetni. De ha még Magyarország képviselőházának többsége sem úgy gondolkodik, hogy mikép lehetne a népeket e rettentő, lealázó, minden anyagiságot kizsákmányoló helyzetből megmenteni; és ha mégis kell az a fegyvergyár, akkor t. ház, hassunk oda, hogy azon milliókból itt Magyarországon is jöjjön valami forgalomba. És ez volt a hivatása, feladata és törekvése a kormánynak, hogy Magyarországon is legyen ily állandó fegyver- és lőszergyár, mely a szükséghez képest berendeztetvén, a honvédséget oly fegyverekkel lássa el, hogy ha csakugyan bekövetkezik az az áldatlan háború, honvédségünk megállja a harezot és megvédje a hazát. Nos hát, t. ház, én felette sajnálom, hogy ennek a reményteljes bajnoknak ily gyászos