Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-447
372 ** T- orsíAffOf *1*B január 2»-én, csutBrtoliBn. 1891. urnak azon utasítással, miszerint azt oly értelemben dolgozza át, hogy annak nem a vasárnapi szünetelés elve, hanem a megpihenési napok elve tétessék alapjául s azt ily alakban terjeszsze újból fel a háznak*. Megjegyzem különben, hogy ha ezen határozati javaslatom nem fogadtatnék el, én is kész leszek a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. Elnök: Fel fog olvastatni a határozati javaslat. Madarász József jegyző (olvassa). Dárdai Sándor jegyző : G-aái Jenő (pécskai)! Gaál Jenő (pécskai): T. ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául szívesen fogadom el, mert annak álláspontját és intézkedéseit helyeslem. (Halljuk! Halljuk !) Az álláspont, melynek imént tartott beszédében a t. előadó ur is kifejezést adott, legpraegnansabban van jelezve az indokolás egy részében, a melyet bátor leszek felolvasni, „Azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy idejekorán és helyes alapokon való rendezés által elejét lehet venni annak, hogy nem egy soeialis kérdés, mely némely államban immár állandó bajok és veszélyek kutforrását képezi, nálunk mélyebb gyökeret verjen s hogy bizonyos kérdéseknek rendezése és megoldása sokkal könynyebb akkor, a mikor azok még nagyobb érdeket nem érintenek és mikor a rendezés végrehajtása még válságokat nem okoz, hanem csak a természetszerű fejlődés útjait jelöli meg." (Helyeslés.) Bátor voltam ezen szavakat felolvasni, t. ház, mert igen nagy súlyt fektetek arra, hogy a kormány ezen álláspontra helyezkedett. Meggyőződésem szerint, tudniillik, ugy elméletileg, mint gyakorlatilag tisztázva van az a kérdés, hogy socialis viszonyok rendezésére van-e az államnak joga, vagy nincs? Nálunk e tekintetben az uralkodó felfogás ez állásponttal ellenkező volt eddig és igy annál inkább örvendek, hogy a t. kereskedelmi minister ur ezt az álláspontot fogadta el. (Éljenzés.) Nagyon fontos dolog az, t. ház, hogy az állam a maga természetes sphaerájában működjék és, valamint nem helyes, hogy az állam egyes felekezetek álláspontjára helyezkedjék, ép oly helytelen, ha egyes termelési factorok álláspontját foglalja el. Volt idő, mikor az állam általában egyenest a tőkének érdekeit karolta fel és a munkásokkal szemben oly arezot mutatott, mintha az azoknak élet érdekeit megvédeni hivatott mozgalmat az állam ezéljai és feladatai szempontjából hibának, sőt bűnnek tekintené. De viszont vannak — még pedig nagy mozgalom élén álló egyének — kik mindent a munkások érdekeinek szempontjából akarnak szabályozni. Az igazság, azt hiszem, a középen van. Nem az egyik, nem a másik factort kell megvédeni, hanem a termelés érdekeit. (Helyeslés.) A termelés érdeke pedig azt kívánja, hogy ugy a munka, mint a tőke egyaránt gondozás tárgyát képezze; mert mindkettő egyaránt fontos a termelés szempontjából, (Ugy van!) Igaza van a t. előadó urnak abban, hogy törvényhozásunk e térre nem is most lép először. Hisz az 1884-iki ipartörvény a fiatal munkálok és női munkások védelme szempontjából oly intézkedéseket iktatott törvénybe, melyek ez ál'áspontnak egészen megfelelnek. Tehát nem új, a mi előttünk van s ennélfogva nem is nagy elhatározás szükséges a törvényhozás részéről, hogy e törvényjavaslat álláspontját elfogadja. A mi a javaslat főbb intézkedéseit illeti, közülök mindenekelőtt helyeslem azt, hogy e javaslat csakis az ipari munka szünetelését szabályozza. Én azt tapasztaltam, hogy nálunk a szűkség e tekintetben mutatkozik leginkább. Mióta ugyanis a törvényjavaslatot benyújtották és azt a közgazdasági bizottság a nyár elején letárgyalta, ugy kereskedők, mint iparosok sokszor azt a kérdést intézték hozzám, hogy mi történik hát e javaslattal? mert annak törvényerőre emelkedését alig várják. Megjegyzem, hogy e kérdést nemcsak segédmunkások, hanem főnökök is intézték hozzám. És nagyon természetes ez érdeklődés, t. ház. Mert nemcsak a munkás van a munkaidőre nézve nehéz helyzetben a munkaadóval szemben, hanem sokszor a munkaadó sem képes a versenynyel szemben ugy viselkedni és a munkásnak annyi szabad időt engedni, a mint kívánna. Ezeknélfogva az ipar terén e törvényjavaslat valódi szükségnek felel meg. A mezőgazdasági munkára nézve a viszonyok, felfogásom szerint, mások. Nálunk például az évnek jelentékeny részében a mezőgazdasági munkások, fájdalom, szüneteim kénytelenek. Ha pedig egyenkint veszszük a mezőgazdasági munkásokat, kitűnik, hogy a napszámosoknál a vasárnapi munkaszünet esetleg az utolsó darab kenyér elvonását jelentené. A szakmány-munkásokra nézve, a kik például aratás czéljából lejönnek a felföldről az alföldre, a vasárnapi kényszerű munkaszünet a szabad mozgás oly megszorítását foglalná magában, mely az ő életérdekeiket közelebb érintené. A szakmányosok, a kik rövid néhány héti idő alatt egész évre szükséges kenyerüket szerzik meg, bizony megköszönnék a törvényhozásnak, hogy, midőn az idő arra kedvező, megtiltaná nekik az aratás folytatását. Egyedül a szegődvényesek munkakörében lehet értelme ennek a szabályozásnak. Mert az bizonyos s én is elismerem, hogy a
