Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-447

447. országos ülés január 29-én, csflt5rt8k6n. 1891. 371 nagyobb hátrány nélkül fog a mindennapi életben meggyökerezni. (Helyeslés job^felöl.) Hozzájárul ehhez, hogy az ügy természeténél fogva szükséges diseretionilis hatalom oly avatott kézben, minő a kereskedelemügyi kormányzat élén álló minister uré, kétségkívül oly irányban fog felhasználtatni, mely a nemzeti munkaerő ápolását a közforgalom méltányos követelményeivel helyesen tudja összeég) eztetni, és igy el fogja tudni érni, hogy hat napi szorgalmas munka után való hetednspi pihenő és üdülés a gyakorlati életben minél inkább általa nos itta ssék. (Helyeslés jobb felől). T. ház! Midőn az előadottak alapján kérem a t. képviselőházat, hogy ezen törvényjarasktot a közgazdasági bizottság szövegezése szerint általánosságban a részletes tárgyalás alapján! elfogadni méltóztassék, meg vagyok arról győződve, hogy majdan ezen törvény az ország számos polgárainak megadja a módot és lehetőséget, hogy vallás-erkölcsi érzelmeiket buzgóbban ápolják, bensőbb családi életben a Szív és jellem nemesebb tulajdonságait szilárdítsák, szellemi művelődésüket fejleszszék s öregbítsék és igy munkájuk után kipihenve, ájult erővel és kedvvel teljesíthessék élethivatásuk gyakran súlyos kötelmeit. (Helyeslés jobbfelöl). Madarász József jegyző: Filtsch József! Filtsch József: T. képviselőház! Nagyon örvendetesnek tartom, hogy at. kereskedelmi minister ur a munka iránt oly meleg érdeklődést mutat, a milyen az előttünk fekvő törvényjavaslatból is kitetszik. Nemcsak a méltányosságnak parancsa, hogy a munkásnak megpihenésére szükséges idő adassék, hanem egyszersmind az állam lényeges érdeke is, hogy a munkásnak, a feltétlenül szükséges megpihenés által egészsége s munkaereje, a nemzetgazdaságnak e főeleme, fentartassék. A munkásoknak pedig nem lévén kellő szervezetük és erejük, hogy önmagukat a munkaadó általi kizsákmányolás ellen védelmezhessék, az állam kötelessége azokat ezen védelemben részesíteni és arról gondoskodni, hogy nekik az egészségük ég munkaerejük fentartására szükséges pihenési idő megadassák. Megfelel-e a vasárnapi szünetelésről szóló törvényjavaslat ezen czélnak? Ezen ezélnak csak nagyon elégtelen mértékben felel meg, mert egy részről tekintetbe sem veszi a földmívelési munkásokat, más részről pedig az ipari munkátokra nézve a vasárnapi szünetelés szabálya alól annyi kivételt enged meg, hogy ezekre nézve is csak egy kis töredéknek biztosítja a vasárnapi szünet élvezését, holott nagy többségének havonta egy megpihenési napra kell szorítkoznia. Miért nem felel meg a törvényjavaslat feladatának? Azért, mert elhibázott alapon nyugszik s a munkásoknak megpihenési napokat egyáltalában nem biztosít, hanem csak vasárnapi szünetelést. Igaz, hojry ilyen intézkedés a legnagyobb nehézségekre tatái na ; mert nagyon számos ipari munkánál nem vihető keresztül a félbeszakítás vasárnapon s mert számos iparág van, mely első sorban épen vasárnapon teljesítendő. Egyes iparoknál a vasárnapi szünetelés keresztül nem vihető s ezen okból a törvényjavaslat annyi kivételt állapít meg, hogy a szabályból nem marad sok hátra. A földmívelési munkák pedig sokkal nagyobb mértékben függnek az időjárástól, mintsem hogy a sürgős munkák teljesítése a kedvező vasárnapokon megtilthatok volnának, mi okból a törvényjavaslat jótéteményei nem is terjesztetnek ki a földmívelési munkásokra. Mindezen nehézségek elesnének, ha a törvényjavaslat nem a vasárnapi szünetelés elvére, hanem a megpihenési napok elvére volna fektetve. Nem lehet az a czél, hogy a munkásnak épen a vasárnapja legyen szabad, hanem a fődolog az, hogy adassanak neki egészsége és munkaereje fentartására megpihenési napok, melyeknek nem épen vasárnapra kell esni. A hol lehetséges, a vasárnap lesz megállapítva megpihenési napnak, melyet a munkások is több okból inkább szeretnének; a hol pedig az keresztül nem viheti), a munkás egészen meg lesz elégedve, ha neki bár csak hétköznapon raegjuhenésére idő adatik. A megpihenési napok efféle szabályozása által, czélszeríí beosztás vagy felváltás mellett, mindegyik munkásra nézve a munkájának megfelelő megpihenés elérhető, a nélkül, hogy valamely ipar hátrányos félbeszakítást szenvedne. Ha tehát a vasárnapi szünetelés elvének helyébe a megpihenési napok elve lépne, az utóbbiak száma a szerint volna megállapítandó, hogy az a munka nehézségéhez legyen mérve. k ki nehezebben dolgozik, annak több pihenésre is van szüksége. Könnyebb foglalatosságnál naponta egynéhány óra is elég a megpihenésre. Az előttünk fekvő törvényjavaslat még abban a hibában is szenved, hogy épen azon munkásoknak, a kik gyárakban és közlekedési intézeteknél a legnehezebb munkát teljesítik, havonta csak egy egész, vagy két fél megpihenési napot enged, mig azon munkások, a kik könnyebb munkát végeznek, hetenkint egy egész megpihenési napot élveznek. A megpihenési napok olyféle szabályozása mellett szükséges sem volna büntetéseket megállapítani : mert elég a törvénynyel ellenkező munkaszerződést valótlannak nyilvánítani. E szempontokból a törvényjavaslat elvi alapját elhibázottnak tartom és ezért bátorkodom a t. háznak elfogadásra ajánlani a következő határozati javaslatot: „A vasárnapi szünetelésről szóló törvényjavaslat visszaadatik a kereskedelmi minister 47*