Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-445

3fg 446. országos fllés Január SUS-án, hétfőn. 1891. elv még teljesen ismeretlen volt. Biztos lehet t. képviselőtársam, hogy List Frigyes ezen tanácsot ma nem adná senkinek. A második megjegyzésem pedig a következő: Berzeviczy Albert államtitkár és képviselő tir a magyarosításra nézve múltkori beszédében azt mondta (olvassa): ,,Ez játék a szavakkal és fogalmakkal; mert mit értenek a t. képviselő urak magyarosítás alatt? Ha azt értik, hogy minálunk valakit az ő nem-magyar nemzetisége miatt üldöznek, elnyomnak, akármiféle hátránynyal sújtanak, vagy pedig hogy nálunk a tótból, a németből, a románból, a szerbből erőszakosan magyart akarnak csinálni és hogy a nemzetiségeket nyelvök és culturájuk szabad fejlődésében és mívelésében akadályozzák; ha igy értik a magyarosítás vádját: akkor mi ezt a vádat a leghatározattabban visszautasítjuk. Ilyen magyarosítást a kormány és a törvényhozás sohasem művelt és most sem müvei. Ha azonban a magyarosítás alatt azt értik, hogy a kormány minden, a törvényhozás által rendelkezésére adott és talán még ezentúl adandó eszközzel oda hat és arra törekszik, hogy a magyar nyelv ismerete maguknak az állampolgároknak érdekében elterjedjen (Élénk helyeslés) és hogy mentül rövidebb idő múlva ne legyen számbavehető magyar állampolgár, a ki magyarul nem ért; (Általános élénk helyeslés) ha ezt értik magyarosítás alatt: ezt a tendentiát igenis egész nyíltan bevalljuk és sohasem is tagadtuk," (Élénk helyeslés.) A t. minister ur szintén ez értelemben nyilatkozott. (Élénk helyeslés.) A bevallott czél tehát az, hogy minden állampolgár beszéljen magyarul. (Felkiáltások: Természetesen!) Van sok ember, a ki 2 — 3 nyelvet beszél; akad olyan is, a ki 10 nyelvet is beszél; én magam is beszélek 7 élő nyelvet. De mutasson nekem a t. államtitkár ur egyetlen egy népet, a mely két nyelvet beszél s akkor kötelezem magamat, hogy ezentúl németül nem fogok beszélni. Az ügy érdeméhez többet mondani nem akarok, de kötelességemnek tartom a következő módosítványt beadni (olvassa): „A 8. §. negyedik bekezdése törlendő és helyébe felveendő a következő tétel: „A kisdedóvónők és dajkák kötelesek minden gyermekkel saját anyanyelvén beszélni." Madarász József jegyző (olvassa a módo sitványt). Balogh Géza jegyző: Gróf Károlyi Sándor! Gr. Károlyi Sándor: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A tárgy, melyben most felszólalok, a már múltkor általam is jelzett s azóta többek által felhozott „fohász" szó. E szó hires lett; mert hisz vitatkoztunk felette minden oldalról és a tárgy, azt hiszem, nagyon ki volt merítve már az általános vitában. Ennélfogva most tartózkodom attól, hogy erre vonatkozólag a t. házat hosszas érveléssel fáraszszam. (Halljuk! Halljuk!) Maradok tehát merőben annál, hogy kérjem a t. házat arra, hogy a „fohász" szót méltóztassék a szövegből kihagyni. (Helyeslés.) Okom erre a következő. (Halljuk ! Halljuk!) Ha csakugyan az az intentiója a törvénynek, hogy a magyar nyelv mennél inkább terjesztessék az országban az óvodák létesítése által is; ha csakugyan a közegészségügy előmozdítása czéloztatik az óvodák által: akkor módot kell adni arra, hogy az óvodák mennél nagyobb számmal létesíttessenek. Ez az, t. ház, a mire én czélzok akkor, midőn módosítványomat elfogadásra ajánlom; mert ha a „fohász" szó benne marad a törvényben, nézetem szerint, a katholicus hitfdekezet részéről kifogások fognak emeltetni, minek következtében nemcsak nem fognak tovább terjedni a katholicus hitfelekezeti óvodák, hanem a létezők is — pedig ezen hitfelekezeti óvodák a legnagyobb számúak — be fognak záratni. Mert oly kényszerhelyzetbe fog jutni a katholicus hitfelekezet, hogy inkább lesz hajlandó a visszavonulásra, semhogy belemenjen oly intézkedésbe, mely confessionalis felfogásával ellentétes. így állván a dolog, kérem a t. házat, hogy benyújtandó módosítványomat elfogadni méltóztassék. (Helyeslés.) Megjegyzem, hogy ezen módosítás nem vonatkozik csupán ezen egy szakaszra, hanem avval összhangban kell lenni a 20. §-nak is; mert ha itt kimondjuk, hogy a, „fohász" szót kihagyjuk és hogy a hitfelekezetek jogosítva vannak óvodáikba saját rítusuk és szokásaik szerinti imát behozni: akkor ily módon felekezeti szin adatván ezen óvodáknak, magától érthető, hogy a 20. §-ban nem lehet többé kényszeríteni más felekezeti szülőt, hogy gyermekét azon óvodákba beadja. (Halljuk! Halljuk!) Én tehát most a 8. §-ra nézve teszek ugyan indítványt, de az idea kivitelének teljessége szempontjából jeleznem kell, hogy ugyanezen okból és czélból a 20. §-nál módosítványt kell beadnom, hogy a törvényjavaslatban az összhang meglegyen. A 8. §-hoz a következő módosítást proponálom: (Halljuk! Halljuk!) „Az első bekezdés ezen szava után „imára", tétessenek a következő szavak: „mely a hitfelekezetek által fentartott óvodákban és gyermek-menházakban az illető hitfelekezet, vallási imája által helyettesíthető." (Helyeslés balfelöl.) Bár másik módosítványomat csak a 20. §-nál kellene előterjesztenem, mégis, ha méltóztatnak