Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-442

288 ** 2- országos ftiés jannár 2S-én f csütörtökön. 18»1. tulajdonkép nem is annyira dogma, mint táma­dás kerülő utón oly eszmék ellen, melyeket a t. képviselő urak, ugy látszik, nem tartanak ezélszeríínek nyíltan megtámadni; mert ezt az ádáz küzdelmet kifejteni a magyarnyelv czímén a javaslat ellen és azután azt mondani, hogy belenyugodnának, ha a magyar nyelv ismere­tébe — a mint felolvastam — a gyermekek bevezettetnének: ezzel nyíltan bevallják az ille­tők, hogy leplezett attaque-ot csinálnak kerülő úton egész más érdekben. Azt hiszem tehát, hogy ugy a javaslat con­ceptiója, mint a meleg fogadtatás, melyben e javaslat a ház minden részéről pártkülönbség nélkül részesült, örökre emlékezetes napját fogja képezni a magyar törvényhozás történetének és különösen figyelemre méltó lesz az utódok előtt azon harmónia, melyben pártkülönbség nélkül a törvényhozás minden elemei egymással meg­egyezésre jutottak ebben a kérdésben. Ha van is zűrhang, a mely belevegyül, a törvényhozás nak becsületére fog válni ugy a kortársak, mint majdan az utókor előtt, hogy szemben ily vellei­tásokkal, mint egy ember állt talpra majdnem az egész törvényhozás és nem ismert pártkülön­séget. Az igazságosság és jog nem szűnik meg igazságosság és jog maradni, ha egy államhata­lom erélyesen és kellő mérvben nyúl is annak foganatosításához ; és ép azért, mert a t. minister ur a saját kezdeményezéséből ezen bölcs törvény­javaslattal állott a ház ele, a melyet valameny­nyien örömmel fogadtunk — épen azért én is a legnagyobb örömmel fogadom el e javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés jobbfélöl) Elnök: Zay Adolf képviselő ur kívánja félreértett szavainak értelmét helyreigazítani. Zay Adolf: T. ház! Félreértett szavaim értelmének helyreigazítása végett kérek szót. (Halljuk! Halljuk!) Nincs szándékomban, de jogom sincsen azokra válaszolni, a miket a t. képviselő ur velem szemben felhozott. Erre majd azt hiszem, lesz alkalom a részletes tárgyalásnál. Azon mértéket sem kívánom eonstatálni, a mely­ben a magyar nyelv behozatalát már az óvodákban lehetségesnek tartom; erre is akad majd alka­lom később. Most csak egy félreértésre kívánok rámutatni, melyet a t. képviselő ur felhozott és mely ellenem folytatott okoskodásának alapját képezi. (Halljuk! Halljuk!) Nem tudom, hol olvasta a t. képviselő ur, hogy én azt mondtam, hogy szükségesnek és megengedhetőnek tartom azt, hogy a magyar nyelv már az óvodákban előadassék. Est a szót, hogy „előadassék", én nem használtam; mert azt mondtam, hogy „hallassék" a magyar szó már az óvodákban is. Ez pedig lényegesen más dolog. Ezzel azután elesik a t. képviselő urnak egész okoskodása, melyet velem szemben ezen félreértés alapján felhozott. Elnök: A vallás- és közoktatásügyi minis­ter ur kivan szólni. Gr. Csáky Albin, vallás- és közokta^ tásügyi minister: T. ház! (Halljuk! Halljuk !) Valóban furcsa helyzetben vagyok, midőn most, a vita negyedik napján felszólalok, hogy még egyszer elmondjam nézetemet a törvényjavas­latról. Furcsa helyzetben vagyok azért, mert constatálnom kell, hogy köztem és Berzeviczy Albert t. képviselő ur között bizonyos tekintet­ben ellentét van. B. Kaas Ivor: Régi dolog! Gr. Csáky Albin, vallás- ós közokta tásügyi minister: Egészen új. Mindjárt még­is mondom, hogy miért? (Halljuk! Halljuk!) Berzeviczy Albert képviselő ur ugyanis azzal kezdte beszédét, hogy nagyon megkönnyítve érzi feladatát, midőn a törvényjavaslat védel­mére kel; én pedig azt hiszem, hogy minden­kinek, a ki most kel a törvényjavaslat védel­mére, nagyon meg van nehezítve feladata, mert oly sok mindenféle nyomós okot hoztak fel a törvényjavaslat mellett, hogy újat alig lehet találni. (Élénk tetszés.) És ha ezen körülmény daczára alávetem magam a nehéz feladatnak, teszem ezt egyrészt azért, mert nem akarok közömbösnek látszani a törvényjavaslat sorsa iránt és mert másrészt az egoismusmis is azt parancsolja, hogy most szólaljak fel; mert ha ezzel tovább is várok, megtörténhetik, hogy egyáltalában nem marad %emmi mondani valóm. (Élénk tetszés.) Azon kifogások és aggályok, t. ház, melye­ket a vita folyamán felhoztak, szerintem egyes csoportokba foglalhatók. Ezért, eltérve az eddigi szokástól, nem az egymásután felszólalt kép­viselő urak sora szerint fogok foglalkozni a felhozott aggályokkal, hanem a szerint, a mint azok egyes csoportokba foglalhatók. (Halljuk! Halljuk!) Első sorban felemlítem azon kisebb kifogá­sokat és aggályokat, melyeknek semmiféle elvi jelentőségük nincsen, a melyeket a részletes vita folyamán tüzetesen is meg lehet beszélni és a melyeknek — ha alaposoknak ismertetnek fel, orvoslási módját is meg lehet esetleg találni. (Helyeslés.) Felhozták többen, hogy egy óvónő egy­általában nem képes 80 gyermekkel foglalkozni és hogy ezért a törvényjavaslatnak ezen rendel' kezese nagyon inpracticas. (Halljuk! Halljuk!) A felszólalt képviselő urak egy némelyike azon­ban elfelejtette azt, hogy a törvényjavaslat az iránt is intézkedik, hogy az óvodákban az óvónő mellett dajka is alkalmaztassák. Ebből követ­kezik, hogy a 80 gyermekkel való foglalkozás

Next

/
Thumbnails
Contents