Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-441
258 ** 1- "räzágos ülés január 21-én, szerdán. 1891, csak egy földből táplálkozunk. (Élénk helyeslés balfélől.) Ez, t. ház, azt hiszem, a haza minden polgárának vallás és nemzeti különbség nélkül közös óhajtása, közös érdeke, mert ez valóban nemzeti czél. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A ki pedig e czélt akarja, óhajtja: annak az eszközöket is akarnia és óhajtania kell. Ezen nagy nemzeti czél elérésének kétségen kivül egyik hathatós eszköze az óvoda. (Ugy van! balfelöl.) Ezek, t. ház, rövid szavakba foglalva azon indokok, a melyekért én a beterjesztett törvényjavaslatot ismételve őszinte örömmel üdvözlöm. De azt nem lehet tagadni, hogy lehetnek, sőt bizonyosan vannak is ezen törvényjavaslatnak oly részei, a melyek talán hibásaknak, hiányosaknak nevezhetők, a melyeket tehát pótolni és módosítani kell. Azonban mindezek, vagy ezeknek nagy része majd a részletes tárgyalásnál beszélhető meg. Én ez alkalommal a törvényjavaslatnak csakis néhány oly rendelkezésére óhajtok megjegyzést tenni, a melyeket én a magam részéről tartok hibásaknak és kivihetetleneknek. Egyike ezeknek — szerény nézetem szerint — a három évestől hat évesig terjedő korban levő gyermekek óvodába vagy menedékházba való járatásának kötelezettsége. De sietek megjegyezni, hogy ezt nem általánosságban tartom hibának és kivihetetlennek; mert hiszen a törvényjavaslatnak intentióját, valamint a közoktatásügyi bizottságnak indokolását is, a magam részéről is helyesnek tartom és elfogadom. Hanem igenis hibásnak, illetőleg kivihetetlennek tartom azt a 3 éves gyermekekre nézve; mert én csaknem a lehetetlenséggel határosnak tartom azt, hogy egy óvónő még az esetben is, ha dajkát vagy segítséget kap is maga mellé, képes legyen megfelelni hivatásának akkor, midőn növendékei között még olyanok is vannak, a kik külön-külön gondozást, úgyszólván ápolgatást igényelnének. Már pedig a három éves gyermekeknek a legnagyobb része a legtöbb helyen kétségkivül ilyen. E mellett tudjuk azt is és a kik az óvodákat közelebbről ismerik, tudni fogják, hogy habár igaz az, a mit Kovács Albert t. képviselőtársam mondott, hogy az óvodák nem tanintézetek, nem voltaképeni iskolák, mégis az óvodáknál, a játszva tanulásban is van bizonyos rendszer, a miért aztán az óvodák növendékeit több csoportra szokták osztani a gyermekek testi és szellemi fejlettségéhez képest. És ez nagyon természetes is. Most már kérdem: ugyan miként foglalkozhatnék az az egyetlen óvónő két vagy három csoporttal oly helyen, a hol a három éveseket is kényszerítik óvodába járni? Hiszen maguk ezek a három évesek igénybe vehetik az óvónőnek minden idejét és minden erejét. Azt sem mondhatjuk, t. ház, hogy először az egyik, azután a másik csoporttal fog foglalkozni; mert hiszen az említett korban levő gyermekek között nincsen és nem is lehet olyan csoport, a melyet magára lehetne hagyni. Sőt még azt sem kívánhatjuk, hogy annyi segédet tartson maga mellett, a mennyi szükség-es; mert az a kérdés, hogy miből? Talán abból a 37o-ból? Abból bizonyára nem telik, különösen, ha hozzá veszszük, hogy kezdetben még helyiségekről is kell gondoskodni; az állam segedelme pedig a sok „hathet" miatt, a mely a törvényjavaslatban van, nagyon bizonytalan. De a törvényjavaslat maga is azt mondja, hogy 80 gyermeknél több nem lehet egy óvodában. Hiszen ily korú 80 gyermekkel nem tudom hogyan volna képes egy óvónő elbánni. Nézetem szerint tehát az óvodába való járás kötelezettsége csak a 4—6 éves korú gyermekekre nézve volna kimondandó; ellenben a 3 évesek járatása részint a szülők tetszésétől, részint az óvodában alkalmazott erők mennyiségétől tétethetnék függővé. Az itt elmondottpkon kivül még más körülmény is van, t. ház, a mi szintén indokául szolgálhatna annak, hogy a törvényjavaslat az általam jelzett módon móflosíttassék. Ugyanis a í. §-ban az van mondva, hogy az óvodába-járatás kötelezettsége különösen azokra a legszegényebb sorsú emberekre terjed ki, a kiknek gyermekei otthon állandóan kellő gondozásban nem részesülhetnek. Kérdés: vájjon ezeknél elérhető lesz-e a czél, épen azért, mert már a 3 éves gyermekek is kötelesek óvodába járni. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a 3 éves gyermeket magára hagyni vagy azt óvodába menni, vagy onnan hazajönni engedni, egyáltalán nem lehet. A ki pedig otthon nem tud dajkát vagy nevelőt tartani gyermekei számára, az bizonyosan a kísérőt sem tudja fizetni. Vagy talán a szülők valamelyike teljesítse ezt a dolgot? De akkor, legalább az egyik szülő részéről, elmarad a munka, mert az óvodák a törvény rendelkezése daczára is nem fognak a reggeli hajnalon kezdődni és az esteli alkonyat után becsukódni; pedig különösen kisebb városokban és még inkább a falusi népnél olyankor dologban vannak az emberek. Ez az egyetlen tekintet is azt javaslaná tehát, hogy az óvodákba-járatás kötelezettsége a három éves gyermekekre ne mondassák ki. És épen ezért egyrészről, másrészről pedig azért, mert a mene dékházakat legalább egyidőre kellő' számú dajkákkal ellátni nem lehetne, kivihetetlennek kell tartanom a törvényjavaslat azon rendelkezését is, hogy a menedékházakba a három éven alóliak is felveendők. Nem azt akarom ezzel mondani,
