Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-441

441. országos ülés január 21-én, szerdán. 1891. 259 mintha én nem akarnám, hogy minden három éves gyermek óvodába járjon, hogy minden két éves gyermek menedékházba menjen, hanem én csak azt akarom, hogy ne mondassák ki a törvényben kötelezőleg oly valami, a mi aztán kivihetetlen lesz. Mert nincs rosszabb törvény, mint az, a melyet végrehajtani nem lehet, Az eddig mondottak után legyen szabad még megjegyeznem azt, hogy most, midőn a három éves gyermekek óvocla-köteleztetéséről beszélünk, nem szabad szem elől téveszteni egy igen egyszerű és közönséges, de szerintem nagy fontosságú körülményt, tudniillik az időjárást. Hányszor van oly idő, midőn a szülői gondoskodás és kötelességérzet azt kívánja, hogy a gyermek ne engedtessék ki a szobából. Menjünk csak el gondolatunkkal Budapestről a vidékre. Hogyan lehetne vidéki városokban és falvakban, a hol az óvodákat fel akarjuk állítani, az őszi és tavaszi időjárásban, midőn még a rendes iskolába járókat is lóháton szállítják az iskolába, a három éves gyermekeket, a kik sokkal gyengébbek és tehetetlenebbek, kötelezni arra, hogy óvodába menjenek? Szóval én nagyon sok oly okot és körülményt látok, melyek azt tanácsolják, hogy az óvodába-járás kötelezettsége csak a négy évesekre mondassék ki. Mindazok, a miket elmondtam, igen egyszerű, közönséges, sőt kicsinyes dolgoknak látszhatnak egy törvényjavaslattal szemben; de én, a ki meglehetősen ismerem az óvodába-járásnak sok és különféle körülményeit, mert hiszen magam is mintegy 16 év óta vagyok egy ily intézetnek felügyelője, elmondtam ezeket, mint oly dolgokat, a melyeket a tapasztalat és gyakorlat mutat. (Helyeslés.) Különben megjegyzem, hogy habár szeretném, hogy észrevételeim némi figyelemben íészeeittessenek, de hogyha ez nem történik is, ha a törvényjavaslatnak szövege változatlanul marad is, ón azt, tekintve annak nagy fontosságát, nemes és üdvös voltát, akkor is elfogadom. (Helyeslés.) Dárdai Sándor jegyző: Hock János! Hock János: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Bárminő ellentétes szempontokból ítélték is meg az eddigi szónokok e törvényjavaslat becsét és értékét, egy dologban kétségtelenül megegyeztek. (Halljukl Halljuk!) Hangsúlyozták ugyanis a reformok szükségét a közoktatásügy terén, a melylyel azután népnevelésünk nagy rendszerét kiépíthetjük. Valóban, t. ház. ily közoktatásügyi reformokra szükség is van. Érzi azt maga a r. ház is és talán épen ennek tulajdoníthatom azt a lelkes hangulatot, a melylyel e törvényjavaslatot már benyújtásakor a t. ház fogadta. (Halljuk! Halljuk!) De érzi ezt maga a nemzet is s ha csak egy tekintetet vetünk a közszellemben uralkodó áramlatra, az alkotások után sóvárgó nemzeti lelkesedésre: önkéntelenül teszszük fel a kérdést, hogy vájjon e reformláz miért terjedt ép a legutóbbi időben oly követelő erővel minden téren? (Ugy van! halfelöl,) Honnan ez a csodás változás, mely a nemzet közszellemét — úgyszólván — egy rövid év alatt oly gyökeresen átalakította ? Hát az lehet természetes állapot, hogy egy nemzetnek, mely éveken keresztül nem bir szükségletekkel, nem érez hiányokat: ismétlem egy nemzetnek közszellemében hirtelen álljon be oly fordulat, mely követelő erővel sürget azután minden téren reformokat? Azt hiszem, t. ház, nem csalódom, ha állítom, hogy az alkotások hiányát e nemzet már évek óta ép ugy érezte, mint érzi jelenleg (Ugy van! balfelb'l) és hogy a reformkészség, a productiv erő az alkotásokra nem a nemzetben hiányzott. (Ugy van!) Hogy ez igy áll, t. ház, bizonyíthatjuk azzal, hogy mihelyt e nemzet szivének dobogását megérezték az illető államférfiak, kik a nemzet sorsát vezetik, rögtön tért kezdett foglalni a reformirány. Azelőtt, t. ház, éveken keresztül nem érezték meg a nemzet szivének dobogását és ez volt oka, hogy Magyarországon a haladás, vagy a reformirány megerősödni nem tudott. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ugy voltunk mi, mint „Töviske" meséjében az az elátkozott királyleány, a ki miután egy bűbájos orsóval megszúrta az ujját, hosszú álomba merült és vele együtt elaludt egész környezete. Mikor azután megtörött a varázs ereje, mindenki felébredt álmából. Folytatták a muukát és egyáltalán nem vették észre, hogy évtizedeken keresztül aludtak. (Tetszés balfelöl.) Nem félek azonban attól, hogy az a reformirány, mely újabban minden téren követel, egyhamar visszafejlődjék. Hisz a ki kissé jártas a történelemben, tudja, hogy a közszellemet rendesen az készítette elő a nagy reformkorszakokra, hogy ezeket a korszakokat meddő és terméketlen politikai korszak előzte meg. (Halljuk! Halljuk!) Nem félek tehát attól, hogy ez az irány visszafejlődhessék; mert Magyarországon nincs többé kormány, mely a reformszükségleteknek ellenállhasson. Az én történelmi érzékem nekem azt súgja, hogy Magyarország új korszak lépcsőjéhez jutott és nincs kormány, a mely — mondom — a közszellemben mutatkozó reformáramlatokat visszautasíthatná. (Ugy van! balfelöl.) Talán nem csalódom, ha e törvényjavaslatot is a reformok átérzett szükségességének tekintem. Az óvóiskolák és a gyermekmenhelyek rendezésével a kormány alapvető munkát akart teljesíteni a népnevelés terén. És itt némi elégtétellel említhetem fel, hogy magam is azok 33*