Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-440

440. országos ülés jimuár '20-án, kedden. 1891. 24Í egyéves önkéntes volt szolgálandó, édes atyja kívánatára nem Nagy-Szebenbe, hanem Marosvásárhelyre ment ^szolgálni. Ezen igazgató azon egyházi főhatóság alatt áll, melynek legtekintélyesebb tagjai fiaikat a magyar nyelv megtanulása czéljából Debreczenbe és Sárospatakra küldik és ilyen példát számtalant lehetne felhozni. Tehát tökéletesen megértjük és érezzük, hogy milyen becses és szükséges gyermekeinkés növendékeinkre nézve az államnyelv tudása és e tekintetben nem szorulunk Madarász t. képviselő ur figyelmeztetésére és mint 'szülők, nevelők és tanítók ezen irányban tökéletesen ismerjük kötelességeinket. Ezen kitérésem által, azt hiszem, rámutattam azon legalkalmasabb és okvetlenül czélhoz vezető eszközre, melyet az államnak az államnyelv terjesztésére használnia szabad és használnia kell. És ez a szellemi és erkölcsi kényszerben és nyomásban áll, mely belső lényéből ered és mely annál hatásosabb, minél szabadabb a forma, melyben jelentkezik. És ha ezen nyomás, a mint az magától értetődik, azon követelésben is nyilvánul, hogy mindenki, a ki államszolgálatba akar lépni, tartozik az államnyelvet szóval és írásban tökéletesen birni: akkor ezen követelés ellen egy értelmes és okos ember sem tehet kifogást. Ezen követelést az államnak nemcsak tennie szabad, hanem azt okvetetlenül és kérlelhetetlenül és minden körülmények közt tennie is kell. Ha pedig ezt tette, akkor egyelőre eleget tett és a többit bátran bizhatja a szülőkre — itt mindig csak az értelmiségről van szó — a kik a. maguk részéről, részint egyenkint, részint mint társadalom, részint mint hitfelekezet mindent el fognak követni — és kell, hogy mindent elkövessenek—hogy gyermekeiknek alkalom adassék a magyar nyelvet olcsón, könnyen és alaposan megtanulhatni. És ebbeli befolyásuk és törekvéseik bizonyosan nem lesznek sikertelenek, sőt inkább biztosan fognak czélhoz vezetni. Midőn szülők, társadalom vagy a felekezetek, ha máskép e részben nem boldogulnak, kénytelenek lesznek az állam segélyét venni igénybe, akkor, de csakis akkor érkezett el az időpont, mikor az állam e tekintetben tovább mehet és tovább kell mennie. Ha ellenben a kormány mindjárt eleve a nem-magyar ajkú szülők, a társadalom és felekezetek fő bölcs gyámnokát akarja játszani; ha ezekre az alkalmat, hogy olcsón és könnyű módon magyarul tanuljanak, rá akarja tukmálni; ha a magyar nyelvismeret nyilvánvaló jótéteményét rendeletek és törvények által akarja rájuk erőszakolni: akkor vét az emberi természet törvényei ellen, a melyeket pedig büntetlenül senki sem ignorálhat és sérthet. A kormány tehát segítse s mozdítsa elő a társadalom és a felekezetek minden ebbeli kívánságát és adja meg nekik bőven a kivánt és kért alkalmat. Es ők kérelmezni fognak/saját initiatiyájukból, saját elhatározásukból fogják azt tenni és kérni, a mit, ha arra kényszeríteni akarják, erőszakoskodásnak, anyanyelvök és nemzetiségök ellen irányzott merényletnek néznek. Természetellenes és hiába való törekvés a magyar nyelvet kényszereszközökkel terjeszteni akarni, azt a más ajkú népekre ráerőszakolni. A kényszer az állami érdeket nem fogja előmozdítani, hanem veszélyeztetni; mert a nemzetiségek nyelvbeli érdekeit sérti és az által a nemzetiségeket a magyar nemzet elleni, sőt az állam elleni oppositióra izgatja fel. A nyelveket illetőleg nem kényszer, hanem szabadság legyen a kormány jelszava és mennél nagyobb e szabadság, annál hamarább és annál biztosabban fogja czélját elérni. A modern culturállam tehát nem tehet egyebet, mint azt, hogy szabadsággal küzdje le a nemzetiségek ellenállását. Ez a leghatásosabb eszköz a nemzetiségek eréíyét és túlságos igényeit csökkenteni és őket higgadtság- és józanságra, állami érdekeik felismerésére és az állam érdekeinek méltatására vinni. De a kormány miért nem alkalmazza ezt az eszközt? Azért talán, mert hiányzik nála az államférfiúi belátás, hogy felismerje annak czélszerűségét? Korántsem! Nem alkalmazza, mert fájdalom, ő is az úgynevezett közvélemény befolyása és hatalma alatt áll. Az emberi cullectiv gyengeségek egyik éleseszü megfigyelője mondja: valahányszor a társadalmi rendben visszaélés terjed el, azt a látszatot veszi fel, hogy ő képezi annak a rendnek alapját és mivel elkülönzött és természeténél fogva egyedül áll, tehát, hogy fentarthassa magát, kell, hogy miaden más dolog alája rendelje magát és köréje csoportosuljon, ugy, hogy minden ő rajta nyugszik. Es a magában teljesen jogosult nemzeti eszmének egyoldalú túlhajtása és elterjesztése nem ilyen visszaéléssé nőtte-e ki magát? Ki fogja magyar államférfiutól azt kívánni, hogy ne csüggjön lángoló szeretettel népén, nemzetén, hazáján? Ki fogja tőle kívánni, hogy ne kövessen el mindent a nemzeti tudat emelésére és erősítésére s a nemzeti szükségletek kielégítésére ? Ezek ellenében pedig minden állampolgárnak és minden képviselőnek joga s kötelessége leend a magyar államférfiutól kívánni és elvárni, hogy a nemzeti követelményekre nézve a teljesítés határát erős kézzel kijelölje, világosan és határozottan megállapítja, hogy mennyi nemzeti